BL: CR beállította Raúl rekordját és megdöntötte Casillasét

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2019.10.02. 08:26
null
Újabb statisztikai rangsor, amely Cristiano Ronaldo nevével kezdődik (Fotó: AFP)
A Juventus háromgólos győzelmet aratott a Bajnokok Ligája D-csoportjában a Bayer Leverkusen felett. A 3–0-s végeredményt Cristiano Ronaldo állította be, aki ezzel történelmet írt.

 

Egyrészt a német együttes volt Cristiano Ronaldo 33. BL-ellenfele, amelynek hálójába betalált – ezzel az ötszörös aranylabdás portugál támadó beállította Raúl – akivel korábban együtt futballozott a Real Madridban – csúcsát.

A 34 esztendős gólvágó kedden 164-edszer lépett pályára a BL-ben, s a Juve sikerével immár 102 győztes meccse van. Ez eggyel több, mint az eddigi ranglistavezető, Iker Casillas termése (aki szintén együtt szerepelt CR-rel a Realban néhány éve). A Bajnokok Ligája 1992 óta íródó történetében csak C. Ronaldo és Casillas büszkélkedhet legalább száz megnyert találkozóval.

Érdekességként: ez sorozatban a 14. BL-idény, amelyben Cristiano Ronaldo legalább egyszer eredményes volt a főtáblán – ami eddig csupán Raúlnak és Lionel Messinek sikerült. Összesen 127 találattal vezeti az örökgóllövőlistát.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ

D-CSOPORT
Lokomotiv Moszkva–Atlético Madrid 0–2
(Joao Félix 48., Thomas Partey 58.)
Juventus–Leverkusen 3–0 (Higuaín 17., Bernardeschi 62., C. Ronaldo 89.)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Juventus 2 1 1
5–2 +3 4
2. Atlético Madrid 2 1 1 4–2 +2 4
3. Lokomotiv Moszkva 2 1 1 2–3 –1 3
4. Bayer Leverkusen 2 2 1–5 –4 0

UEFA Champions League on Twitter

Five-time winner Cristiano Ronaldo: 130 goals in European competition Scored against 33 different teams (joint record) #UCL



 

Legfrissebb hírek

IFFHS: Cristiano Ronaldo 13. piros lapja volt a csütörtöki

Foci vb 2026
Tegnap, 15:40

Messi vezérletével argentin győzelem az angolai függetlenségi évfordulóra rendezett gálameccsen

Minden más foci
2025.11.14. 20:03

„Az ír játékosok nyilvánvalóan provokálnak” – harmadszor kapott piros lapot az ellenfél

Foci vb 2026
2025.11.14. 13:51

Az írek kapitánya befolyásolta a játékvezetőt? Ronaldo szerint igen

Foci vb 2026
2025.11.14. 09:53

Cristiano Ronaldót könyöklés miatt kiállították az írek ellen – videó

Foci vb 2026
2025.11.13. 22:31

Videó: amikor a barcelonai romantikát Lionel Messi zavarja meg...

Spanyol labdarúgás
2025.11.12. 10:22

Messi: Az emberek szeretete mindig velem lesz

Spanyol labdarúgás
2025.11.11. 17:10

Cristiano Ronaldo kitöltené szerződését, egy-két év múlva vonul vissza

Minden más foci
2025.11.11. 14:34
Ezek is érdekelhetik