Messi-duplával csoportelső a Barca, a Man. City is továbbment

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.23. 20:31
null
Messi gondoskodott arról, hogy a Barcát most ne érje kellemetlen meglepetés Glasgow-ban (Fotó: Action Images)
A Bajnokok Ligája 5. fordulójában a Barcelona Lionel Messi duplájával 2–0-ra legyőzte a Celticet Skóciában, míg a Mönchengladbach odahaza 1–1-es döntetlent játszott a Manchester Cityvel. Ezzel a katalán együttes a csoport élén végzett, Pep Guardiola együttese pedig másodikként jutott be a nyolcaddöntőbe. Az Európa-ligában a német csapat folytathatja, a Celtic pedig kiesett, búcsúzik Európától.

CELTIC–BARCELONA 0–2

Parázs hangulat fogadta a csapatokat a Celtic Parkban, a skót szurkolók érezhetően szerették volna, ha csapatuk megráncigálja az oroszlán bajszát. Jól is kezdtek a hazaiak, már az első néhány percben letámadtak, nem hagytak nagy teret a Barcelonának.

A mérkőzés kezdeti szakasza után a katalánok azonban magukhoz ragadták a kezdeményezést, aminek a 24. percben meg is lett az eredménye. Neymar remek ütemben passzolt Lionel Messihez, az argentin pedig közelről a rövid sarokba rúgta a labdát, 0–1! Az ötszörös aranylabdás támadó 8. gólját szerezte a mostani kiírásban.

A gól után rákapcsolt a Celtic, de igazán nagy helyzetig nem jutott az első félidőben. A Piqué, Mascherano páros jól muzsikált hátul, kiválóan védekezett, a hazaiak nem találtak rést a katalán védelmen.

A második játékrészt is jól kezdte a skót együttes, Moussa Dembélé révén egyenlíthetett is volna. Luis Enrique csapata kicsit megilletődötten jött vissza szünetről, ám így is a Barca szerzett gólt. Az 55. percben Luis Suárezt rántották le a tizenhatoson belül, az olasz játékvezető pedig tizenegyest ítélt. Messi nem hibázott, a kapus balra vetődött, ő pedig a kapu közepébe lőtte a labdát. Ezzel már 9 gólnál jár az argentin csillag a BL-ben. 0–2

Brendan Rodgers fiai ezután sem adták fel, és rendületlenül próbálták ostromolni a katalán védelmet – sikertelenül. A Barcelona jól játszott, önmagához képest a Celtic is. A gránátvörös-kékek ezzel a győzelemmel megnyerték a csoportot, a Mönchengladbach elleni utolsó csoportmeccsnek már nem lesz tétje. A Celtic búcsúzik a BL-től és Európától is, számára ennyi volt a mostani szezon az európai kupaporondon.

BAJNOKOK LIGÁJA
5. FORDULÓ, C-CSOPORT

CELTIC (skót)–BARCELONA (spanyol) 0–2 (0–1)

Glasgow. V:
Orsato (olasz)
CELTIC: Gordon – Lustig, Simunovic, Sviatchenko, Izaguirre – S. Brown – McGregor (Roberts, 72.), Armstrong, Rogic (Bitton, 64.), S. Sinclair (Forrest, a szünetben) – M. Dembélé. Menedzser: Brendan Rodgers
BARCELONA: Ter Stegen – Sergi Roberto, Piqué (Marlon, 72.), Mascherano, Jordi Alba (Digne, 66.) – Rakitic, Busquets, André Gomes – Messi, L. Suárez, Neymar (Arda Turan, 77.). Vezetőedző: Luis Enrique
Gólszerző: Messi (24., 55. – a másodikat 11-esből)

A Gladbach egy pontra „levette” a Cityt (Fotó: Action Images)
A Gladbach egy pontra „levette” a Cityt (Fotó: Action Images)

MÖNCHENGLADBACH–MANCHESTER CITY 1–1

A Mönchengladbach úgy vágott bele a Manchester City elleni mérkőzésbe, mint a Barcelona ellenibe: jól nyitott, és vezetést is szerzett – a 23. percben Raffael bikázott kegyetlen erővel Claudio Bravo kapujába. A City egymás után 10. idegenbeli BL-meccsén kapott gólt, ez a „törékenység” pedig nem sok jót ígér a folytatásra. A manchesteriek az első félidő hajrájában egyenlítettek, Kevin De Bruyne remek ütemű passzával lépett ki David Silva, majd lőtt a hosszúba. 1–1

Hogy ne legyen annyira egyszerű a Gladbach estéje (egyébként sem kellett ettől nagyon tartani...), Lars Stindl az 51. percben megkapta második sárga lapját, így a pirosat is. Hosszú emberhátrány Guardiola-csapat ellen sosem jó, de Fernandinho tett a létszám kiegyenlítődéséről, mert egy Raffaellel szemben elkövetett taktikai szabálytalanság neki is meghozta a második sárgát. A létszám mellett aztán az eredmény is maradt döntetlen, a Manchester City továbbjutott, de csoportmásodikként, a Gladbach pedig mehet az Európa-ligába.

BAJNOKOK LIGÁJA
5. FORDULÓ, C-CSOPORT

MÖNCHENGLADBACH (német)–MANCHESTER CITY (angol) 1–1 (1–1)

Mönchengladbach. V: Cakir (török)
MÖNCHENGLADBACH: Sommer – Elvedi, A. Christensen, Jantschke, Wendt – Dahoud (Vestergaard, 60.), Strobl – I. Traoré (J. Hofmann, 41.), Stindl, F. Johnson – Raffael (A. Hahn, 84.). Vezetőedző: André Schubert
MANCHESTER CITY: C. Bravo – Otamendi, Stones, Kolarov – Jesús Navas, D. Silva, Fernandinho, Gündogan, Sterling (Sagna, 68.) – De Bruyne – Agüero. Menedzser: Josep Guardiola
Gólszerző: Raffael (23.), ill. D. Silva (45+1.)
Kiállítva: Stindl (51.), ill. Fernandinho (63.)

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barcelona 5 4 0 1 16–4 +12 12
2. Manchester City 5 2 2 1 11–9 +2 8
3. Mönchengladbach 5 1 2 2 5–8 –3 5
4. Celtic 5 0 2 3 4–15 –11 2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik