BL, C-csoport: Agüero-tripla, sima City-győzelem

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.14. 22:39
null
Agüero pazar teljesítménnyel vezette győzelemre a Cityt (Fotó: Action Images)
A labdarúgó Bajnokok Ligája C-csoportjában a Manchester City hazai pályán Sergio Agüero mesterhármasával és Kelechi Iheanacho találatával fölényes, 4–0-s győzelmet aratott a Borussia Mönchengladbach felett a heves esőzés miatt keddről szerdára halasztott mérkőzésen.

A keddi özönvíz után éjszakába nyúló tárgyalások kezdődtek, a pótlás végül szerda 20.45-re került, a csapatok az eredetileg tervezett kezdőkkel futottak ki az Etihad Stadion (immár játékra teljesen alkalmas) gyepére. A Mönchengladbachot Sergio Agüero szűk fél óra alatt „összepakolta”: a három bajnoki mérkőzésről eltiltott City-csatár a 8. percben Alekszandar Kolarov előkészítése után, a 28.-ban pedig tizenegyesből talált be.

A Guardiola érkezése óta félelmetes hatékonysággal termelő (nem mintha a korábbi eredményességét sok szó érhette volna...) Agüero a 77. percben egy Sterling-kiugratás utáni végtelenül higgadt befejezéssel koronázta meg esti művét, mesterhármasa előtt meg kellett hajolnia a Gladbachnak. A negyediket a lefújás előtt az Agüero helyére beálló Kelechi Iheanacho szerezte meg, a Manchester City nagyon könnyed sikert aratott.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ

C-CSOPORT
Manchester City (angol)–Mönchengladbach (német) 4–0 (2–0)
Manchester. V:
Kuipers (holland)
Man. City: Bravo – Zabaleta, Otamendi, Stones, Kolarov – Fernandinho – Navas, De Bruyne, Gündogan (Clichy, 81.), Sterling (L. Sané, 79.) – Agüero (Iheanacho, 83.). Menedzser: Pep Guardiola
Mönchengladbach: Sommer – Elvedi, Christensen, Strobl – F. Johnson, Dahoud, Kramer (Korb, 38.), Wendt – Stindl (I. Traoré, 81.) – Raffael, Hahn (T. Hazard, 59.). Vezetőedző: André Schubert
Gólszerző: Agüero (8., 28., 77. – a másodikat 11-esből), Iheanacho (91.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik