BL: Balotelliék szép gesztust tettek, az Ajax ikszelt Nizzában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.26. 23:04
null
A nizzaiak Ajax-felsőben és Abdelhak Nourinak szóló üzenettel melegítettek (Fotó: Ajax Daily)
A labdarúgó Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörében a francia Nice 1–1-es döntetlent játszott hazai pályán a holland Ajaxszal. Nyert a román és a szlovén bajnok, a skót Celtic nem bírt a norvég Rosenborggal, a belga FC Bruges pedig a török Basaksehirrel.

 

 

A NEM BAJNOKI ÁG MÉRKŐZÉSEI

Nice–Ajax. A nap rangadóján a délfrancia csapat került előnybe a 32. percben, Mario Balotelli üres kapura fejezett be egy végsőkig végigjátszott akciót. Az Ajax gyorsan egyenlített a szünet után: egy jobb oldali beadást Yoan Cardinale kapus nagyon rossz helyre tolt ki, Danny van de Beek pedig az üresen maradt kapuba küldte a labdát. Az Ajax elpuskázott jó néhány lehetőséget, a végén viszont a Nice-é lehetett volna a slusszpoén, ám a Balotelli helyére becserélt Alassane Pléa ziccert hibázott.

A mérkőzés előtt szép gesztust tettek a házigazda nizzaiak: a francia csapat játékosai „Maradj erős, Appie" feliratú pólókban melegítettek, üzenve a tragikus sorsú Abdelhak Nourinak. Az Ajax fiatal futballistája egy felkészülési mérkőzésen esett össze a pályán, és súlyos, maradandó agykárosodást szenvedett, kórházban ápolják.

FC Bruges–Istanbul Basaksehir. A nap legőrültebb mérkőzését a belga és a török élcsapat játszotta, hat gól esett, fordulatokban pedig nem volt hiány. A Bruges bő negyedóra alatt elhúzott két góllal, a Basaksehir viszont az 59. és a 74. perc között megfordította a meccset (Mossoro bombája szépségdíjas volt – ez indította a felzárkózást). A belgákat végül Stefano Denswil mentette meg, aki a 79. percben második szabadrúgásgóljának örülhetett – a vége 3–3.

Dinamo Kijev–Young Boys. A Kádár Tamást végig bevető ukrán nagy csapat Andrij Jarmolenko góljával szerzett vezetést, és Jarmolenko a második találatban is kulcsszerepet játszott, a 34. percben a szélről készített elő, Dieumerci Mbokani pedig egy végtelenül szemtelen és higgadt sarkazással küldte a kapuba a labdát. A svájciak a 91. percben Christian Fassnacht merész és szép csukafejesével szépítettek, ám egy felívelés és egy csúnya védekezési hiba után Denisz Harmas visszaállította a kétgólos különbséget a végső sípszó előtt.

BAJNOKOK LIGÁJA
3. SELEJTEZŐKÖR, 1. MÉRKŐZÉSEK
NEM BAJNOKI ÁG
Nice (francia)–Ajax (holland) 1–1
(Balotelli 32., ill. Van de Beek 49.)
FC Bruges (belga)–Istanbul Basaksehir (török) 3–3
(Bonaventure 6., Denswil 16., 79. ill. Mossoro 59., 74., Elia 64.)
Dinamo Kijev (ukrán)–Young Boys (svájci) 3–1 (Jarmolenko 15., Mbokani 34., Harmas 93., ill. Fassnacht 91.)

A BAJNOKI ÁG MÉRKŐZÉSEI

Asztana–Legia: A kazah Asztana Kleinheisler Lászlóval a kezdőcsapatban 3–1-re legyőzte hazai pályán a Nagy Dominikkel felálló lengyel Legia Warszawát a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában, ezzel nagy lépést tett a továbbjutás felé. A meccs igazán magyaros volt, hiszen a két középpályás mellett a játékvezető szerepében Bognár Tamás működött közre, így közelről láthatta, ahogy Kleinheisler a 36. percben fejjel adott gólpasszt csapattársának.

A kazah alakulat a szünet előtt megduplázta előnyét. Ekkor még a lengyeleknél Nagy Dominik is a pályán volt, a 62. percben cserélte le őt edzője. Nem sokkal később a lengyelek szépítettek (Kleinheisler egy perccel ezután hagyta el a pályát), de a hosszabbításban volt válasza az Asztanának, amely 3–1-es győzelmével nagy lépést tett a továbbjutás felé.

Celtic–Rosenborg. A skót futball finoman fogalmazva sem csúcséveit éli, a bajnok Celtic pedig gyenge teljesítménnyel rukkolt elő, és még a 0–0-nak is örülhetett a ziccerek sokaságát elhibázó norvég Rosenborg ellen. A trondheimiek négy tiszta helyzetet rontottak el, Craig Gordonnak, a Celtic kapusának még a 91. percben is óriási védést kellett bemutatnia. A glasgow-i zöld-fehérek csak kétszer találták el a kaput a mérkőzésen!

Salzburg–Rijeka. A BL-selejtezők egyik hírhedt alulteljesítője a Salzburg, mely a Red Bull bőkezű támogatása és szenzációs utánpótlásbázisa (2017-ben ifi BL-t nyert a korosztályos csapat) ellenére sem tudja áttörni a falat, s feljutni a Bajnokok Ligája főtáblájára. Most sem lesz könnyű továbblépni a 3. körből: a Rijeka Mario Gavranovic remek fejes góljával vezetést szerzett, és bár az osztrákok egy szép kontra után Hvang Hi Csan révén egyenlítettek, hátrányos helyzetből vágják a horvátországi visszavágót.

Hapoel Beer-Seva–Ludogorec. Az izraeli bajnok remek hangulatú mérkőzésen magabiztos előnyt szerzett. Anthony Nwakaeme Maor Melikszonnal játszott össze remekül a 19. percben, majd fejezte be az akciót, a 79.-ben pedig Mihael Ohana egy megpattanó, nagy erejű lövéssel növelte kettőre a fórt. Korhut Mihály, a Hapoel magyar balhátvédje végigjátszotta a találkozót.

Viitorul–APOEL. A román bajnok nagyon megszenvedett ciprusi ellenfelével, végül a vendégek ellenállását a 75. percben Cristian Ganea törte meg egy óriási szabadrúgásgóllal. A Viitorul George Tucudean kiállítása miatt tíz emberrel fejezte be a találkozót.

Maribor–FH. Az izlandi bajnokcsapat megőrizte továbbjutási esélyeit, miután egy kapott góllal megúszta a szlovéniai túrát. A Maribor szép góllal döntötte el a meccset, Aleksander Rajcevic precíz beadását Marcos Tavares fejelte a hosszú sarokba.

BAJNOKOK LIGÁJA
3. SELEJTEZŐKÖR, 1. MÉRKŐZÉSEK

BAJNOKI ÁG
Celtic (skót)–Rosenborg (norvég) 0–0
Viitorul (román)–APOEL (ciprusi) 1–0 (Ganea 75.)
Red Bull Salzburg (osztrák)–HNK Rijeka (horvát) 1–1 (Hvang Hi Csan 49., ill. Gavranovic 30.)
Hapoel Beer-Seva (izraeli)–Ludogorec (bolgár) 2–0 (Nwakaeme 19., Ohana 79.)
FK Asztana (kazah)–Legia Warszawa (lengyel) 3–1 (Kabananga 36., Maevszkij 45., Twumasi 94., ill. Sadiku 79.)
NK Maribor (szlovén)–FH (izlandi) 1–0 (Tavares 54.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik