BL: Bale hazatér, kapható a róla elnevezett sör is – fotók

SZELI MÁTYÁS (CARDIFF)SZELI MÁTYÁS (CARDIFF)
Vágólapra másolva!
2017.06.01. 19:18
null
Ebben a gimnáziumban tanult Gareth Bale
A labdarúgó Bajnokok Ligája szombati döntőjében a címvédő Real Madrid a Juventusszal csap össze Cardiffban. A spanyol csapat walesi szélsője, Gareth Bale természetesen kiemelt figyelmet kap.

 

 

Túlzás nélkül állíthatjuk, Gareth Bale hazatér Cardiffba, hiszen itt született és a Whitchurch nevű külvárosban nevelkedett, szülei pedig még mindig itt laknak, abban a három hálószobás házban, ahol a mára szupersztárrá vált szélső felnőtt.

Csütörtökön ellátogattunk korábbi iskolájához, a Whitchurch High Schoolhoz, amelynek folyosóit az általa adományozott mezek díszítik (bemenni nem tudtunk, ugyanis az egész Egyesült Királyságban iskolai szünet van).

Pár száz méterre a gimnáziumtól hatalmas Bale-graffiti van az egyik üzlet oldalán. A belvárosban pedig két lépést sem lehet megtenni anélkül, hogy ne ütközzünk a képmásába.

Három hete nyitotta meg kapuit az Elevens Bar, amelynek Gareth Bale a tulajdonosa. A vendéglátóegység pár percre található a döntő helyszínétől, a falakon Diego Maradona, Pelé, Andrea Pirlo, Ryan Giggs aláírt mezei díszelegnek.

Csütörtök délután főleg Real-drukkerek népesítették be, azok a walesi vendégekkel, akikkel beszéltünk, azt mondták, Bale miatt ők is a madridiak sikeréért szorítanak. Az igazi rajongók egyébként Bale-sört is ihatnak, ez egyébként a hely legolcsóbb söre, nagyjából 1200 forintot kóstál egy pint.

Korábban beszámoltunk róla, hogy Bale-t meglepetésként érné, ha a Real Madrid kezdőcsapatában kapna helyet a finálén. „Nem vagyok százszázalékos állapotban" – mondta négy nappal a Juventus elleni, cardiffi finálé előtt Bale, hozzátéve, hogy bokaműtétjét követően még nem épült fel teljesen.

Közölte, az edzéseken sokáig nagy fájdalmai voltak, a játékot pedig csak fájdalomcsillapítóval tudta vállalni.

„Ha szombaton mégis bekerülnék a kezdőbe, persze élnék a lehetőséggel, de rendkívül nehéz lenne kilencven percet a pályán töltenem" – mondta a támadó.

Bale sérülését követően mindössze tíz tétmeccsen lépett pályára klubjában – kétszer a BL-ben, nyolcszor a bajnokságban –, 90 percet pedig csak két alkalommal játszott végig.

LABDARÚGÓ BAJNOKOK LIGÁJA, 2016–2017
DÖNTŐ
Juventus (olasz)–Real Madrid (spanyol)
2017. június 3., szombat, 20.45
Cardiff, Millennium Stadion. Vezeti: Brych (német)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik