BL, B-csoport: mindent kihagyott az Inter a Sahtar ellen

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2020.10.27. 20:51
null
Romelu Lukaku foghatja a fejét, nagy helyzetek maradtak kihasználatlanul (Fotó: AFP)
Az Inter gól nélküli döntetlenre végzett a Sahtar Doneck otthonában a Bajnokok Ligája-csoportkör 2. fordulójának keddi mérkőzésén.

 

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ

B-CSOPORT
Sahtar Doneck (ukrán)–Internazionale (olasz) 0–0

A doneckiek bravúros madridi sikere után az Inter következett a Sahtar számára, amelynek furcsa módon inkább otthon nem megy a legrangosabb európai kupasorozatban: az ukrán együttes a legutóbbi hat hazai BL-meccsén nyeretlen maradt.

A továbbra is fontos játékosokat nélkülöző Sahtar jól kezdte a mérkőzést, az első percekben tempós támadásokkal szorította be az Intert, amely aztán szépen lassan átvette az irányítást – az ukránok ráadásul Dentinhót is elveszítették sérülés miatt. Az olaszok ezután lendültek bele igazán, Romelu Lukakunak néhány centi hiányzott a gólhoz, de Lautaro Martínez előtt is adódott nagy lehetőség.

A szünet után megmaradt az Inter mezőnybeli fölénye, ugyanakkor a kontrákban végig benne volt a gólveszély a hazaiak részéről. A legnagyobb helyzeteket így is az Inter puskázta el, Lautaro Martínez érthetetlen módon a gyakorlatilag üres kapu mellé lőtt, míg egy másik szituációban Lukaku tizenegyest reklamált – mindhiába.

A belga támadó sorozatban kilenc európai kupamérkőzésen volt eredményes, a tizedik azonban nem jött össze, így két találkozó után csak két pontja van az Internek.

Később
Borssia Mönchengladbach (német)–Real Madrid (spanyol) 2–2 (M. Thuram 33., 58., ill. Benzema 87., Casemiro 90+3.)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Sahtar Doneck 2 1 1 3–2 +1 4
2. Mönchengladbach 2
2 4–4 0 2
3. Internazionale 2 2 2–2 0 2
4. Real Madrid 2 1 1 4–5 –1 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik