BL, B-csoport: a Napoli nem tudta kihasználni a riválisok botlását

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.23. 22:41
null
Foghatja a fejét Hamsík, a Napoli nem tudta legyőzni az ukránokat (Fotó: Reuters)
A labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában a Napoli otthon gól nélküli döntetlent játszott a Dinamo Kijevvel. A csoport másik összecsapásán fordulatos mérkőzésen  3–3-ra végzett egymással a Besiktas és a Benfica.

NAPOLI–DINAMO KIJEV

Nagy lehetőség előtt állt a Napoli, mivel a Besiktas és a Benfica 3–3-as döntetlenje miatt úgy futott neki a Dinamo Kijev elleni hazai meccsnek, hogy ha nyer, a csoport élére ugrik, és jó eséllyel bebiztosítja továbbjutását. Ennek ellenére mindössze egyetlen kaput talált lövést jegyezhettünk fel az első játékrészben, gól azonban abból sem született.

A második félidő már sokkal akciódúsabb volt, előbb Hamsík fejelt mellé ígéretes helyzetben, majd a túloldalt Szidorcsuk lőtt jócskán kapu fölé. A nem sokkal korábban csereként beálló Gabbiadini a 74. percben eldönthette volna a három pont sorsát, a hazaiak balszerencséjére azonban a tizenhatosról leadott lövése elkerülte a kapu bal oldalát.

A vége gól nélküli döntetlen (0–0), a Napoli ugyan – jobb gólkülönbsége miatt – átvette a vezetést a csoportban, de a továbbjutást nem sikerült kiharcolnia. A Dinamo Kijev ellenben elbúcsúzott a nemzetközi porondtól.

BAJNOKOK LIGÁJA
5. FORDULÓ,
B-CSOPORT
NAPOLI (olasz)–DINAMO KIJEV (ukrán) 0–0
Nápoly. V: Hategan (román)
NAPOLI: Reina – Hysaj, Albiol, Koulibaly, Gulam – Zielinski (Allan, 78.), Diawara, Hamsík – Callejón, Mertens (Giaccherini, 86.), Insigne (Gabbiadini, 66.). Vezetőedző: Maurizio Sarri
DINAMO KIJEV: Rudko – Makarenko, Vida, Hacseridi, Makarenko – Jarmolenko, Szidorcsuk (Orihovszkij, 67.), Ribalka, Harmas, Cigankov (D. González, 60.) – Besedin (Moraes, 81.). Vezetőedző: Szerhij Rebrov

Nagyszerű feltámadás Isztambulban (Fotó: Reuters)
Nagyszerű feltámadás Isztambulban (Fotó: Reuters)

BESIKTAS–BENFICA

A továbbjutás szempontjából kulcsfontosságú meccs várt Isztambulban a Besiktasra és a Benficára. A találkozó ennek megfelelően hatalmas iramban és óriási lehetőségekkel kezdődött.

Rögtön a második percen Eliseu lőtt a tizenhatosról, a labda leborotválta a jobb kapufa külső élét – nem sok híja volt! Akárcsak két minutummal később Aboubakar lehetőségénél, a hazai támadó azonban lesről lőtt Ederson kapujába.

A 10. percben megszerezte a vezetést a portugál együttes, Salvióról pattant a labda Goncalo Guedes elé, aki több védőn áthámozta magát, megtolta a rosszul kimozduló Fabri mellett, majd estében közelről a kapuba gurított (0–1).

A félidő dereka táján kétszer mattolta még a hazaiakat a Benfica, előbb a 25. percben Nelson Semedo szerzett óriási gólt – 19 méterről megeresztett lövése a léc segítségével pattant a gólvonal mögé –, majd nem sokkal később Ljubomir Fejsza talált be egészen hihetetlen szituáció végén. A szerb középpályás azt követően lőtt közelről a hálóba, hogy azt megelőzően háromszor is eltalálták a kapufát a vendégek (0–3).

A szünetben kettőt változtatott a Besiktas vezetőedzője, Senol Günes, ez pedig – mint utóbb kiderült – jó döntés volt.

Az 58. percben szépített a hazai csapat, mégpedig nem akármilyen góllal. Beck beadásánál fantasztikus helyzetfelismeréssel a szünetben beálló Cenk Tosun ollózott a bal sarokba (1–3).

A Benfica rengeteg ziccert elszórakozott, ezt pedig megbüntette a Besiktas. A 82. percben Lindelöf kezezése miatt büntetőhöz jutott a török csapat, Ricardo Quaresma nem hibázott – igaz, a kapufa is segített (2–3)...

A rendes játékidő vége előtt egy perccel jött a slusszpoén – egyenlített a Besiktas! Quaresma a bal szélről – rabonázva – beadott, és a lecsorgó labdát Vincent Aboubakar közelről a kapuba vágta (3–3).

Habár az ötperces hosszabbítás során akadtak még lehetőségek, újabb találat már nem esett. A háromgólos hátrányból felálló Besiktas megőrizte esélyét a továbbjutásra, az utolsó fordulóban azonban nyernie kell a Dinamo Kijev otthonában. A Benfica ideiglenesen a csoport élére ugrott – később a Napoli visszaelőzte –, továbbjutását viszont nem sikerült biztossá tennie.

BAJNOKOK LIGÁJA
5. FORDULÓ,
B-CSOPORT
BESIKTAS (török)–BENFICA (portugál) 3–3 (0–3)
Isztambul. V: Skomina (szlovén)
BESIKTAS: Fabri – Gonul (Tosun, a szünetben), Marcelo, D. Tosics (Atinc Nukan, 60.), Beck – Arslan (Inler, a szünetben), Hutchinson – Quaresma, Oguzhan Özyakup, Adriano – Aboubakar. Vezetőedző: Senol Günes
BENFICA: Ederson – Semedo, Luisao, Lindelöf, Eliseu – Pizzi, Fejsza – Salvio, Goncalo Guedes (Szamarisz, 75.), Cervi (Rafa Silva, 64.) – Mitroglu (Raúl Jiménez, 86.). Vezetőedző: Rui Vitória
Gólszerző: Tosun (58.), Quaresma (82. – 11-esből), Aboubakar (89.), ill. Goncalo Guedes (10.), Semedo (25.), Fejsza (31.)

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 5 2 2 1 9–7 +2 8
2. Benfica 5 2 2 1 9–8 +1 8
3. Besiktas 5 1 4 0 9–8 +1 7
4. Dinamo Kijev 5 0 2 3 2–6 –4 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik