BL: „Az lett volna az ideális, ha később találkozunk a Cityvel”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.17. 23:09
null
A Barcelona játékosai kedden már a telt házas Etihad Stadionban léphetnek pályára (Fotó: Action Images)
A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a spanyol bajnokságban listavezető Barcelona a Premier League harmadik helyén álló Manchester Cityhez látogat. A katalánokat irányító Gerardo Martino szerint létkérdés, hogy melyik együttes birtokolja majd többet a labdát, míg az angolok menedzsere, Manuel Pellegrini szeretné, ha olyan teljesítményt nyújtanának, amelyet a szurkolók élveznek.

 

„A szezon eddigi szakaszában jó teljesítményt nyújtottunk, természetesen a BL-ben is szeretnénk fenntartani a jó formánkat. A legfontosabb, hogy ugyanúgy játsszunk a Barcelona ellen, ahogy azt hétről hétre tesszük a Premier League-ben. Számomra nagyon fontos, hogy a szurkolók élvezzék a játékunkat, és hogy szép eredményeket érjünk el” – nyilatkozta a Manchester City menedzsere, Manuel Pellegrini, aki úgy véli, ha csak Lionel Messi hatástalanítására ügyelnének, akkor a Barcelona többi játékosa kiteljesedhetne, és a maguk javára dönthetnék el a meccset.

ALVES: A MAN. CITY SOHASEM LESZ BARCELONA

„A Manchester Citynek nagyon jó játékosai vannak, de sohasem lesz Barcelona. Ez egy modern klub, amely a nagy szerződtetésekre épült – jelentette ki Dani Alves. – Ezzel szemben a Barcelonának történelme van, és egy olyan alapra épül, amelynek sokéves múltja van. A klub a mai sikereit annak a képzésnek köszönheti, amely a La Masíát világhírűvé tette. Azt hiszem, ez az az út, amelyen a világ minden futballklubja szeretne járni.”

„Két nagyon nehéz mérkőzés vár ránk. Az ellenfélnek minden posztra nemzetközi szinten is jegyzett futballistáik vannak, és nagyon jól kell játszanunk ahhoz, hogy továbbjussunk a klub számára oly' fontos sorozatban. A City nem egy könnyű ellenfél, de a Barcelona futballistái még idegenben sem tudnak döntetlenre játszani, a győzelem a célunk!"

A chilei szakember a sérüléssel bajlódó Sergio Agüero és Matija Nasztaszics, valamint az eltiltott James Milner játékára nem számíthat, Fernandinho ellenben a hétfői edzésen már teljes értékű edzésmunkát végezhet, és adott esetben szerepet is kaphat a keddi összecsapáson.

A Barcelonát irányító Gerardo Martino szerint ennek a két csapatnak nem a nyolcaddöntőben kellett volna találkoznia egymással.

„A döntőben is összejöhetett volna ez a párosítás. Az lett volna az ideális, ha kicsit később találkozunk velük, a City a bajnokságban és a kupában is kiválóan szerepel” – mondta az argentin szakvezető, aki szerint az a csapat szenved majd többet, amelyik kevesebbet birtokolja a labdát, így törekedniük kell arra, hogy irányítsák a mérkőzést.

„Hasonló a stílusuk, mint a miénk, talán kicsit nyíltabban játszanak, de a labda megtartásában ők is nagyon jók. Szeretem a játékuk sokszínűségét, veszélyesek a rögzített játékhelyzetek során, a levegőben, és rengeteg gólt szereznek. Törekednünk kell arra, hogy nálunk legyen a labda” – szögezte le Martino.

A Tito Vilanovát váltó tréner hozzátette, szurkolóként csalódott lenne, hogy Agüero nem léphet pályára a meccsen, a Barcelona vezetőedzőjeként viszont örül az argentin csatár hiányának, mert így eggyel kevesebb a gondja.

Márpedig problémából éppen akad, mert az egyébként sem hatékony védelemből Javier Mascherano kisebb sérüléssel küszködik, és még az is előfordulhat, hogy lemarad az Etihad Stadionban rendezendő találkozóról – bár a kemény fából faragott argentin védőt ismerve erre mutatkozik kevesebb esély. Ha mégis a partvonalon túlra kényszerülne a Barca 14-ese, akkor Marc Bartra lehetne Gerard Piqué párja a hátvédsor tengelyében.

A Manchester City–Barcelona BL-nyolcaddöntő első felvonása kedd 20.45 órakor kezdődik, a visszavágóra három hét múlva a Camp Nouban kerül sor.

LABDARÚGÓ BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
02.18 KEDD

20.45: Manchester City (angol)–Barcelona (spanyol) (Tv: Sport1)
20.45: Leverkusen (német)PSG (francia) (Tv: Digi Sport 1)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik