BL: az FTC jelen állás szerint kiemelt lesz az első sorsolásnál

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2020.06.16. 23:04
null
A Ferencváros tavaly a bolgár Ludogoreccel csapott össze a BL selejtezőjének 1. fordulójában, de ez a párharc jelen lebonyolítás szerint nem jöhet össze az első körben, mert mind a két csapat kiemelt lehet (Fotó: Tumbász Hédi)<br />
Szerdán várható a bejelentés a labdarúgó Bajnokok Ligája 2020–2021-es idényének lebonyolításáról, de ha nem lesz változás a selejtezők lebonyolításában, akkor a magyar bajnok Ferencváros az 1. fordulóban biztosan kiemelt lesz.

 

Amit már biztosan tudunk a 2020–2021-es nemzetközi kupasorozat előtt, hogy a magyar bajnok Ferencváros a tavalyi Európa-liga-szereplésének köszönhetően 9 koefficiensponttal várhatja a Bajnokok Ligája selejtezőjét. Ha a koronavírus-járvány miatt nem változtatnak a lebonyolításon, akkor az FTC-nek négy párharcot kell megnyernie a BL-főtáblára jutáshoz, három megnyert párharccal az Európa-liga csoportkörébe jut, egyébként pedig, ha kiesik a BL-ből, akkor az Európa-liga selejtezőjébe kerül.

Ha nem változik a lebonyolítás, akkor a Ferencváros a BL-selejtező 1. fordulójában csatlakozhat be a küzdelmekbe, és a sorsolásnál a 9 pontjának köszönhetően biztosan kiemelt lesz. Ugyanis a 34 csapatot érintő első körben a már ismert bajnokcsapatok közül 16-ot megelőz a Ferencváros, ahogy az előselejtezőből érkező, még nem ismert csapatot is – így a sorsolásnál az első körben érdekelt legerősebb csapatokat elkerülheti.

Így többek között a szerb Crvena zvezdával, a skót Celtickel vagy a kazah Asztanával nem találkozhat.

A BAJNOKOK LIGÁJA SELEJTEZŐJÉNEK 1. FORDULÓJÁBAN ÉRDEKELT, MÁR ISMERT CSAPATOK*
Biztosan kiemeltek lesznek:
Celtic (skót, 34 koefficienspont), Asztana (kazah, 29), Crvena zvezda (szerb, 22.75), Molde (norvég, 15), Sheriff Tiraspol (moldovai, 12.750), Ferencváros (9)

További, már ismert érdekeltek:
Dundalk (ír, 8.5), Omonia (ciprusi, 5.35), Suduva (litván, 6.75), FK Sarajevo (bosnyák, 4.75), Djurgardens IF (svéd, 4.550), Dinamo Breszt (fehérorosz, 3.775), Connah's Quay Nomads (walesi, 3.25), Fola Esch (luxemburgi, 4.75), Dinamo Tbiliszi (grúz, 4.75), Flora (észt, 4.1), Riga FC (lett, 3.5) Europa FC (gibraltári 2.75), KÍ (feröeri), KR (izlandi, 2.5), KuPS (finn, 2.5), Floriana (máltai, 1.15)

Csatlakozik még: az albán, az azeri, a bolgár, az izraeli, a lengyel, az északmacedón, a montenegrói, a román, a szlovák, a szlovén és az örmény bajnok.

Az előselejtezőből érkezik: az északír, a koszovói, az andorrai és a San Marinó-i bajnok minitornájának győztese.

*Az eredeti lebonyolítás szerint.

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
1 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
3 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Robbie Keane az edzések után külön foglalkozik Kovaceviccsel

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 13:18

Újra rájátszásban a Fradi – összeállítás az El-alapszakasz nyolc mérkőzéséből

Képes Sport
2026.02.01. 11:18
Ezek is érdekelhetik