BL: „Az elmúlt 30 évben nem játszott ilyen magas színvonalon a Bayern”

M. G.M. G.
Vágólapra másolva!
2020.08.20. 00:10
null
Robert Lewandowski 15 gólnál jár – ha a döntőben duplázik, akkor beállítja, ha három gólt szerez, megdönti Cristiano Ronaldo csúcsát (Fotó: AFP)
A Bayern München tovább folytatta diadalmenetét a labdarúgó Bajnokok Ligájában, és az első 15 perc megingását leszámítva simán, 3–0-ra legyőzte az Olympique Lyont a lisszaboni elődöntőben. Hansi Flick félelmetes formában futballozó, 2020-ban tétmérkőzésen még veretlen csapatára a Paris Saint-Germain vár a vasárnapi fináléban. A bajorok is tudják: azokat a védelmi hibákat, amiket szerdán megúsztak, nem biztos, hogy megúsznák Neymarék ellen.

 

Nem volt ez olyan parádé, mint a Barcelona elleni, sokkal inkább „Arbeitssieg”, de abból jófajta: a Bayern München a Paris Saint-Germainhez hasonlóan 3–0-s sikerrel lépett a 2020-as Bajnokok Ligája döntőjébe. Az első tizenöt percben a Lyon gyönyörűen kontrázott a magasra feltolt védővonalú müncheniek ellen, de kihagyta két ziccerét, Serge Gnabry pazar egyéni megoldásból született gólja után pedig a Bayern egyértelművé tette, melyik az erősebb együttes. A helyzetek minőségét mérő xG-mutató alapján a Lyonnak voltak egyébként tisztább ziccerei, csak ez az eredményen nem látszódott meg...

„Agresszívan játszott a Lyon, a mérkőzés elején remekül működött az ötös védőlánca, gyors és veszélyes ellentámadásokat tudott vezetni. Volt egy kis szerencsénk, hogy ezt megúsztuk, de szerencsére a szünetre 2–0-s előnybe kerültünk, a végén meg Lewandowski döntött. Most már egy lépés van hátra, meg akarjuk nyerni a döntőt” – mondta a mérkőzés hősének bizonyuló Gnabry, aki remek góljával elvette egy kicsit a franciák kedvét a ficánkolástól...

A Bayern 13. európai kupadöntőjét érte el, s 2013 óta először tudott az elődöntőből a fináléba lépni. A BL-idényben immár 42 gólnál tartó, tízből tízet nyerő bajorok önbizalommal telve készülhetnek a PSG elleni fináléra.

„Mindenki boldog, mindenki jól játszik, örülünk, hogy bejutottunk a döntőbe. A PSG jó csapat, ünneplünk egy kicsit, aztán készülünk a fináléra. Jó mérkőzést várok, sok góllal. Erről álmodik mindenki, aki futballozni kezd – a legjobbak ellen játszani! Már most nagyon izgatott vagyok!” – lőtt el néhány közhelyet Alphonso Davies, a Bayern villámléptű balhátvédje. Tegyük hozzá, levonulás után ritkán hallhatunk mély elemzéseket...

Hansi Flick, a Bayern vezetőedzője nem kerülhette ki a kérdést: vajon milyen pusztításra lesz képes a döntőben a PSG, ha ennyi terület adódik villámgyors támadói előtt?

„A PSG nagyszerű csapat, tisztában vagyunk vele, hogy nagyon gyors játékosai vannak, kielemzünk a döntőig pár dolgot. Átvizsgáljuk a védelmünk szervezését, de ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy a legnagyobb erősségünk: rendkívüli nyomás alá tudjuk helyezni az ellenfelünket. Tudtuk, hogy nehéz lesz ez az elődöntő, hiszen a Lyon remekül teljesített a Juventus és a Manchester City ellen. Taktikailag erős, képzett csapatról van szó, mely gondokat is okozott nekünk a mérkőzés elején. Tudjuk: ennél jobban kell védekeznünk. A mérkőzés előtt mondtuk, hogy nem engedhetjük meg magunknak a könnyelmű labdaeladásokat, erre pont ezt tettük” – summázott.

„Jobban teljesíthettünk volna, gólokat szerezhettünk volna, elsősorban én. Fortuna sem állt mellénk, elrontottuk a lehetőségeinket – gratulálok a Bayernnek! Jól játszottunk, s nem gondolom azt, hogy a Bayern legyőzhetetlen lenne. De nekünk a megszokott szintünknél jobban kellett volna játszanunk, s ezt nem tudtuk megtenni. Az első gól megütött minket... Ugyanerre a küzdőképességre lesz szükségünk ahhoz, hogy visszajussunk a Bajnokok Ligájába” – értékelt a kapufát rúgó, több helyzetet kihagyó Karl Toko Ekambi. Ezzel a vereséggel biztossá vált, hogy az OL a 2020–2021-es idényben nem szerepel európai kupában – 1997 óta először.

A Lyon vezetőedzője, Rudi Garcia szerint a 3–0-s vereség nem tükrözte hűen a mérkőzés képét.

„A végeredmény azért kicsit túlzás... Büszkék lehetünk ugyan a menetelésünkre és a teljesítményünkre, ám természetesen a csalódottságot érzi most mindenki. A találkozó elején nem tudtuk kihasználni a helyzeteinket, vezetnünk kellett volna, aztán jött Gnabry parádés gólja. Kicsit igazságtalannak éreztük ezt, és a gól nyomot is hagyott a játékunkon. A második gól előtt mi hibáztunk. A tervünk az volt, hogy kihasználjuk a szélső hátvédjeik által hagyott területeket a védősor mögött, ám Toko Ekambi és Memphis is hibázott helyzetben – ha betalálnak, teljesen más lett volna a mérkőzés”mondta az RMC Sportnak.

Nézzünk végezetül egy semleges véleményt! A német edzőguru, Ralf Rangnick a Kickernek elemezte az elődöntőt.

„Az a két csapat jutott be a döntőbe, amely messze a legmeggyőzőbb teljesítményt nyújtotta a nyolcas tornán. A Bayern a favorit és a mérce mindenki más számára. Vannak ugyan kisebb gyengeségei védekezésben, de az elmúlt 30 évben taktikailag sosem játszottak olyan magas színvonalon, mint ahogy most, Hansi Flick irányításával teszik” – vélekedett.

Augusztus 23-án, Lisszabonban következik a PSG–Bayern München BL-finálé. Vajon új név kerül-e a kupára, vagy a Bayern ismét elhódítja a legrangosabb európai klubtrófeát egy hibátlan menetelés végén? A mérleg nyelve kicsivel az utóbbi kimenetel irányába billen, de ehhez vasárnap azért a párizsiaknak is lesz egy-két szavuk...

A mérkőzés összefoglalóját itt olvashatja el!

BAJNOKOK LIGÁJA 2019–2020
ELŐDÖNTŐ
OLYMPIQUE LYON (francia)–BAYERN MÜNCHEN (német) 0–3 (0–2)
Lisszabon, José Alvalade Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Antonio Mateu Lahoz (spanyol)
LYON:
Lopes – Dubois (Tete, 67.), Denayer, Marcelo, Marcal (Cherki, 73.), Cornet – Caqueret, Bruno Guimaraes (Mendes, a szünetben), Aouar – Toko Ekambi, Depay (Moussa Dembélé, 58.). Vezetőedző: Rudi Garcia
BAYERN: Neuer – Kimmich, J. Boateng (Süle, a szünetben), Alaba, A. Davies – Goretzka (Pavard, 82.), Thiago (Tolisso, 82.) – Gnabry (Coutinho, 75.), T. Müller, Perisic (Coman, 63.) – Lewandowski. Vezetőedző: Hans-Dieter Flick
Gólszerző: Gnabry (18., 33.), Lewandowski (88.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik