BL: A világ egyik legjelentősebb klubja ellen készülünk - Guardiola

Vágólapra másolva!
2014.03.31. 22:19
null
Arjen Robben nem szeretné, ha kiénekelnék a sajtot a szájukból (Fotó: Action Images)
A Bayern München spanyol vezetőedzője, Josep Guardiola a Manchester United elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő első felvonása előtt arról beszélt, hogy megtiszteltetés számára ismét az Old Traffordon szerepelni, mint ahogy azt is óriási eredménynek tartaná, ha a „vörös ördögökön” keresztül jutva ismételnék meg az együttes tavalyi eredményeit.

 

„A Manchester United ellen készülünk, amely a világ egyik legjelentősebb klubja a jelenleg elfoglalt helyezésétől függetlenül. Elég csak visszanézni a legutóbbi 10-15 évre. Még mindig nagyon jó játékosok alkotják a gárdát. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ismét itt lehetek az Old Traffordon, legutóbb 20 éve voltam” – utalt az 1994-es MU–Barcelona csoportmérkőzésre Josep Guardiola, akkor 2–2 lett a végeredmény.

GUARDIOLA: KROOS NEM MEGY EL
A spanyol mester szerint a PL-felé kacsintgató játékos a következő szezonban is a Bayern erősíti majd. Bővebben itt!
„Remélem, jó teljesítményt tudunk nyújtani. Nyolc csapat van még talpon a sorozatban, mind a nyolc edzője, nem beszélve a játékosokról, meg akarja nyerni a trófeát. Számomra nem ez a legfontosabb cím a szezonban, de ez a legnagyobb presztízsű. Tudjuk, milyen fontos a klub, a játékosok és az edző számára, hogy versenyképesek legyünk, és megpróbáljuk megnyerni a sorozatot. Nem könnyű, de a Bayern megpróbálja ezt véghez vinni. A klubnak legutóbb még 1976-ban sikerült megvédenie a címét, Franz Beckenbauerék révén” – tette hozzá a spanyol szakember.

„Edzőként számomra fontos, hogy ne álljunk le, fenntartsuk a szintünket, és megpróbáljuk megismételni a tavaly elért eredményeket. Ezt egy olyan csapat ellen megtenni, mint a Manchester United, egy igazi megtiszteltetés lenne.”

„Az edzők nem szeretik, ha favoritnak tartják csapatukat a mérkőzés előtt, de nem tudok ezzel vitatkozni. El kell fogadnom, mert az előző szezonban a Bayern megnyert mindent, és ebben az idényben megnyertük a bajnoki címet hét mérkőzéssel a vége előtt. De mélyen a szívemben tudom, hogy melyik csapattal nézünk szembe. Talán nincs túl jó szezonjuk a Premier League-ben, de a Bajnokok Ligájában legyőzték a Leverkusent (5–0), és sok fontos mérkőzést nyertek meg. Amikor látom Rooneyt, Rio Ferdinandot, Vidicset, Giggst, Chicharitót, Welbecket... Nagyon is jól ismerem őket.”

Arjen Robben, a Bayern München klasszisa viszont nem örül, hogy őket tartják a favoritnak. A holland nem szeretné, ha a sajtó és a közvélemény kiénekelné a sajtot a szájukból, éppen ezért igyekeznek nem odafigyelni azokra a hangokra, amelyek szerint biztos a továbbjutás, mert az ellenfél, a Manchester United nincs csúcsformában.

„Bárki bármit mond, én kiélezett párharcra számítok. A média és a közvélemény azt sugallja, hogy könnyedén jutunk az elődöntőbe, mert a Manchester United nincs jó formában, de nekem ez nagyon nem tetszik! Az első pillanattól csúcsteljesítményre lesz szükség, Elég egyetlen másodpercre elmélázni a Manchester United ellen, és máris veszítettél" – összegezte a Chelsea játékosaként szerzett angliai tapasztalatait Arjen Robben a Bayern hivatalos honlapjának.

Robben hozzátette: Angliában futballozni fantasztikus élmény, az Old Traffordon pályára lépni különösen az. S hogy gondol-e még arra a góljára, amivel eldöntötte a továbbjutást az MU és a Bayern legutóbbi mérkőzésén 2010 áprilisában?

„Egyáltalán nem. Tényszerűen kezelem az ilyen dolgokat. A futballban nagyon gyorsan változnak a dolgok. Rúgtam azt a gólt, de azóta eltelt majdnem négy év, gazdagodtunk egy csomó új élménnyel, ráadásul nagyon sikeresek voltunk. Én meg hajlamos vagyok a jövőbe tekinteni. Majd ha visszavonultam, ráérek nosztalgiázni" – mondta a holland.

Szóba került a válogatottbeli csapattárs, a Manchester Unitedet erősítő Robin van Persie is, nevezetesen, hogy beszéltek-e, amióta kiderült: csapataik egymás ellen játszanak a BL-ben.

„Egy keveset, de főleg a sérüléséről. Nagy kár, hogy nem játszhat, de ugyanez elmondható Thiagóról is. Az idény végi fontos időszakban mindenki játszani akar, és saját tapasztalatból mondom, nagyon tud fájni, ha nem lehet. Robin nyilván hiányozni fog a Unitedből, de így is olyan támadó erők állnak rendelkezésükre, mint Rooney, Welbeck, Nani, Valencia... Mint mondtam, nagy csata lesz, nagyon oda kell figyelnünk!"

Ha Bajnokok Ligája és Bayern München–Manchester United párosítás, akkor az emberben óhatatlanul felrémlik az 1999-es finálé. Kevéssé meglepő módon az elitsorozat negyeddöntőjének egyik kulcspárosításával kapcsolatban a „vörös ördögök” korábbi menedzserét, Sir Alex Fergusont is megszólaltatták, érhetően kellemes emlékeket felidézve a 15 évvel ezelőtti fináléról.

A két csapat kilenc alkalommal csapott össze egymással eddig a Bajnokok Ligájában, de az 1999-es döntő drámaiságához nem csak ebben a párharcban nehéz hasonlót találni. Mint ismert, a bajorok egy korai Basler-szabadrúgással egészen a ráadásig vezettek, de a 91. percben Sheringham, két minutummal később pedig Solskjaer is betalált, így a „vörös ördögök” örülhettek. Ferguson 27 éves manchesteri időszaka alatt csapataira mindig is jellemző volt „a soha fel nem adás” attitűdje, ennek legékesebb példája pedig kétségtelenül a barcelonai finálé volt.


„Nem lehet ennél jobban csinálni, mert nem volt visszakapaszkodási lehetőség – mondta a '99-es finálé hajrájáról Ferguson. – Ha elérsz valami különlegeset, és ennyire a végén dől el, az fantasztikus. Nem véletlenről volt szó, mert az a csapat annyi alkalommal megcsinálta ezt a szezon során. Elképesztő győzni akarás volt abban a csapatban. Nagyszerű volt a csapatszellem, nagyszerű volt az együttes karaktere, és megérdemelték a sikert, azért, mert nem adták fel, csinálták tovább a dolgukat.”

„A Unitednél töltött időm legnagyszerűbb momentumai közül sok fűződik ahhoz az utolsó negyedórához. 1–0-s vagy 2–1-es hátrányban nincs értelme konzervatívnak lenne, és az alapjátékodat játszani, mert az nem működött 75 percen keresztül. Úgyhogy kockáztatni kell, és további játékosokat feltolni a csatársorba. Mi ezt tettük meg a Bayern München ellen Solskjear, Cole és Sheringham esetében.”

A Manchester United–Bayern München BL-negyeddöntő első mérkőzése kedd este 20.45-kor kezdődik az Old Traffordon.

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
20.45 MANCHESTER UNITED (angol)–BAYERN MÜNCHEN (német)
20.45 BARCELONA (spanyol)–ATLÉTICO MADRID (spanyol)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik