BL: „A VAR egy sz.r…” – a 93. percben két góllal vezettek, mégsem nyertek

Vágólapra másolva!
2019.11.07. 10:25
null
Nenad Bjelica nem szereti a VAR-t (Fotó: AFP)
Roppant mérgesen nyilatkozott Nenad Bjelica, a horvát Dinamo Zagreb vezetőedzője, miután csapata 3–3-as döntetlent játszott az ukrán Sahtar Doneckkel a Bajnokok Ligájában úgy, hogy a zágrábiak a 93. percben két góllal vezettek…

 

A félidőben 1–1 volt az állás a szerda esti találkozón, majd a hajrához közeledve előbb a Dinamo, nem sokkal később pedig a Sahtar kapott piros lapot. A kiállítások után a hazaiak reagáltak jobban: a 89. percre 3–1-es vezetésre tettek szert. Az ukránok azonban bravúrral pontot mentettek. A 98. percben videózás után megadott tizenegyesből a 19 esztendős brazil Tete állította be a végeredményt – akinek mellesleg ez volt élete első BL-mérkőzése.

A Dinamót 2018 óta irányító Bjelica azt nehezményezte, hogy Felix Brych játékvezető a találkozón korábban nem nézte vissza az Arijen Ademi elleni – szerinte tizenegyest érő – belépőt.

„A VAR egy sz.r… – idézi a Vecernji list Nenad Bjelicát. Minek a technológia, ha nem segít? Nekem nem kell a VAR. Sohasem kellett volna bevezetni. Egy-egy helyzetet többféleképpen lehet értelmezni, a játékvezetőn múlik. Kész cirkusz, ami a VAR kapcsán zajlik. Egyértelműen ellene vagyok, mert nem segít.”

„A VAR kiöli az érzelmet a futballból, érthetetlen eseteket teremt. Igen, a technológia segítségével megtudhatjuk, a labda áthaladt-e a gólvonalon, ettől még nem tartom helyesnek a VAR-t. Jobb volt, amikor a játékvezető tévedett, az emberi tényező része a labdarúgásnak, mindannyian hibázunk olykor. A VAR-ral sokkal több a hiba” – tette hozzá a sajtótájékoztatón a 48 esztendős horvát szakember.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
4. FORDULÓ
C-CSOPORT
Atalanta (olasz)–Manchester City (angol) 1–1 (Pasalic 49., ill. Sterling 7.)
Kiállítva: C. Bravo (81., Manchester City)
Dinamo Zagreb (horvát)–Sahtar Doneck (ukrán) 3–3 (Petkovic 25., Ivanusec 83., Ademi 89., ill. Alan Patrick 13., J. Moraes 93., Tete 98. – 11-esből)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Manchester City 4 3 1 11– 2 +9 10
2. Sahtar Doneck 4 1 2 1 7– 9 –2 5
3. Dinamo Zagreb 4 1 2 1 9– 7 +2 5
4. Atalanta 4 1 3 3–12 –9 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik