BL: A PSG támadói gyorsabbak, de nem állunk majd vissza – Kimmich

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2020.08.22. 18:57
null
Kimmich először játszhat BL-döntőben (Fotó: AFP)
A Bayern München és a Paris Saint-Germain vasárnap este 21 órakor mérkőzik meg a Bajnokok Ligája döntőjében. A bajorok vezetőedzője, Hansi Flick és több poszton bevethető játékosa, Joshua Kimmich szólalt meg a meccs előtti sajtótájékoztatón.

 

„Úgy készültünk a döntőre, ahogyan minden más mérkőzésre. Mindenki teljes izgatottsággal várja az összecsapást – én még soha nem játszhattam a fináléban, számomra ezért is lesz igazán különleges” – mondta Joshua Kimmich.

Már öt éve, hogy Kimmich bemutatkozott a Bayern Münchenben, s most először fogja megtapasztalni, milyen érzés BL-döntőben részt venni.

„Ennél nincs nagyobb trófea, amit megnyerhet egy játékos klubszinten. Már gyerekkorom óta néztem ezeket a meccseket, a döntőket, szóval ez önmagában is motiváló. Az egyetlen baj, hogy nem tudunk nézők előtt játszani. Minden évben az a célunk, hogy felemeljük a trófeát, és most, az ötödik évemben végre elértük, hogy megküzdhessünk érte” – folytatta a fiatal játékos.

Nemrég, 2017-ben a PSG nagyon simán, 3–0-ra kiütötte a bajor alakulatot, akkor a BL-csoportkörben találkoztak a felek – a mérkőzés után a németek menesztették az Everton jelenlegi menedzserét, Carlo Ancelottit. A franciáknál akkor még Unai Emery volt a vezetőedző. Kimmich még emlékszik ugyan a vereségre, de manapság már egyáltalán nem beszélnek arról a meccsről, hiszen azóta túl sok változás történt a csapatok keretében.

És hogy leginkább mitől tartanak a müncheniek?

„A PSG támadói gyorsabbak, mint a Bayern-védők, viszont nem tehetjük meg, hogy visszaállunk bekkelni. Nagyon oda kell figyelni Neymar és Mbappé helyezkedésére – előbbi szélső, utóbbi csatár volt az RB Leipzig ellen” – tette hozzá Joshua Kimmich.

A Bayern München „mindenese” a sajtótájékoztató végén elmondta, egyelőre nem tudja, hogy jobbhátvédként vagy védekező középpályásként fog-e kezdeni.

A 25 esztendős futballista után Hansi Flick vezetőedző is megszólalt. Ahogyan Kimmich, ő is kifejtette, hogy a Bayern nem hagyhat nagy területet a Paris Saint-Germain támadótriójának.

„A legfontosabb, hogy ne adjunk nagy területeket a PSG-nek, hiszen elképesztően gyors csatárai vannak. Talán veszélyes lehet ellenük, de az elmúlt tíz hónapban a nagy nyomás sikeresnek bizonyult az olyan erős ellenfelekkel szemben is, mint a Barcelona, így ezen nem fogunk változtatni” – mondta Flick.

Egyelőre kérdéses, hogyan fog kinézni a Bayern védelme, még a vezetőedző sem tudja biztosan.

„Boateng edzeni fog, s meglátjuk, mi lesz az utolsó gyakorlatoknál. Reméljük rendben lesz, aztán eldől, fog-e játszani vagy sem. Annak is örülök, hogy Pavard itt lehet Lisszabonban. Érezheti a bizalmam, hiszen a Lyon ellen is becseréltem. Nagyszerű idénye volt, végig remekül futballozott. Abban nem vagyok biztos, hogy ott lesz a kezdőben, de még tesztelni fogjuk őt is, akárcsak Boatenget.”

A német újságírók szerették volna tudni, vajon Ivan Perisic, Kingsley Coman vagy esetleg az elmúlt meccseken rendre csereként pályára lépő Philippe Coutinho bűvölheti majd a labdát a bal oldalon. A Bayern vezetőedzője mosollyal az arcán csak a következőt válaszolta:

„Mindig megpróbáljátok kihúzni belőlem a kezdőt, de a válaszom ugyanaz, mint eddig – megnézem, mi lesz az utolsó edzésen, s az alapján állítom össze a tizenegy játékost.”

BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
21.00:
Paris Saint-Germain–Bayern München, Lisszabon (Tv: M4 Sport, Spíler2) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
8 órája

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37

Nyáron távozik a Bayerntől a BL-győztes középpályás – hivatalos

Német labdarúgás
2026.01.30. 12:34

BL-sorsolás: ismét összecsap egymással a Benfica és a Real Madrid!

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 12:28

Nyolcan már a 16-ban, további 16-an még versenyben – ezt kell tudni a Bajnokok Ligája folytatásáról

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:30

Nem tudott nyerni a címvédő PSG, így rájátszásra kényszerül a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:17

Bundesliga: fordított az Augsburg, oda a Bayern München veretlensége

Német labdarúgás
2026.01.24. 17:32

Szerencsés góllal nyert a PSG az Auxerre vendégeként

Francia labdarúgás
2026.01.23. 21:57
Ezek is érdekelhetik