BL: a Napoli játékosai a saját maguk legnagyobb ellenségei?

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.10.20. 10:43
A labdarúgó Bajnokok Ligája szerdai játéknapjának legnagyobb meglepetése a Besiktas nápolyi győzelme volt, amely után a hazaiak trénere úgy nyilatkozott, hogy csapata saját maga legnagyobb ellenségévé vált az utóbbi hetekben.

A találkozó előtt százszázalékos mérleggel csoportelső dél-olasz együttes sorozatban harmadik tétmeccsét veszítette el, s a váratlan hazai vereséggel előnye egy pontra csökkent a B-csoportban a törökökkel és kettőre a Benficával szemben.

„Olyan periódusban vagyunk, amelyben túlbonyolítjuk a dolgokat, és ez nagyon megnehezíti számunkra a mérkőzéseket” – értékelt Maurizio Sarri vezetőedző, miután a Napoli úgy kapott ki 3–2-re, hogy kétszer is egyenlített, és egy büntetőt is kihagyott.

„Szerintem a csapat jól teljesített most, leszámítva azokat a rövid periódusokat, amikor a játékosok elveszítették a magabiztosságukat bizonyos szituációkat követően. Ilyen volt például a rontott büntetőnk, amely után tíz percig nem úgy futballoztunk, ahogy addig.”

Sarri úgy véli, a gondot az okozza, hogy a futballisták túl sokat aggódnak és görcsölnek, nagy nyomást helyeznek magukra.

„Változtatnunk kell mindezen, a játékosoknak újra élvezniük kell a futballt, nem aggódniuk a pályán” – hangsúlyozta Sarri, aki szerint a közvélemény a jó szezonrajt után túl nagy várakozásokat fogalmazott meg csapatával szemben, mely ugyanakkor átalakulóban van, és időre van szüksége.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik