BL: a Beer-Seva edzőjének fáj csapata visszafogott produkciója

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.12. 21:53
null
A Beer-Seva egygólos előnnyel várhatja a kispesti visszavágót (Fotó: Israel Yosef, Yedioth Aharonoth)
A Budapest Honvéd 2–1-es vereséget szenvedett a Hapoel Beer-Seva vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája második selejtezőkörének első felvonásán. A mérkőzés után a két vezetőedző, valamint Gróf Dávid értékelte a találkozót.

 

– Láthatóan csalódott.
– Igen, hiszen nem játszottunk igazán jól, ennél sokkal jobb teljesítményre vagyunk képesek, s ezt bizonyítottuk is korábban – így Barak Bahar, a Hapoel Beer-Seva vezetőedzője. – Sajnálom, hogy ezt nem láthatták a nézők, többet érdemeltek volna. De nincs mit tenni, megyünk tovább, remélem, hogy jövő héten Budapesten is nyerünk, és magabiztosan kiharcoljuk a továbbjutást.

– Egyetért azzal, hogy Daniel Einbinder kiemelkedett a hazai együttesből?
– Igen, de ez nem lep meg, hiszen remek futballista, fontos és szép gólt szerzett. A csapat kissé visszafogott produkciója azonban fáj, s nem magyarázkodnék azzal, hogy az idény első tétmérkőzését játszottuk, hiszen a kispestiek is először léptek fel a szezonban.

– A visszavágón nem lehetnek nézők, helyesebben, kétszáz izraeli igen.
– S ezt szeretnénk is kihasználni, így újra hazai pályán érezhetjük magunkat. Persze az lett volna a legjobb, ha a hazai szurkolók is bejöhettek volna. A lényeg, hogy lépjünk a következő körbe, ez a kötelező feladatunk.

A Honvéd vezetőedzője, Erik van der Meer bosszús volt, hogy csapata buta hibát követett el az első kapott gól előtt, és sajnálja, hogy a kispesti visszavágón nem lehetnek ott a drukkerek.

GRÓF DÁVID
Élveztem, hogy ennyi néző előtt védhettem, nagyszerű stadionban, remek hangulatban. Erre vártunk! Természetesen bosszús vagyok a két kapott gól miatt, de így, hogy Davide Lanzafame eredményes volt, megmaradt az esélyünk a visszavágón arra, hogy akár tovább is jussunk. Ugyanakkor bosszant, hogy zárt kapuk mögött rendezik a meccset, hiszen most is nagyon sokat számított, hogy szurkoltak nekünk. Bizakodhatunk, és ez jó érzés."

– Bár vereséget szenvedtek, le a kalappal a csapat előtt.
– Mindenekelőtt ki kell emelnem: örülök, hogy magunk mögött tudhattuk a Honvéd-szurkolókat! Nem csak mellébeszélés, hogy rengeteget számított az ittlétük.

– Meglepte bármivel is a Hapoel Beer-Seva?
– Rengeteg videót néztünk meg, készültünk, s a munkának meglett a gyümölcse. Fontosnak bizonyult, hogy a Hapoel nem szerezte meg a harmadik gólját kettő null után. Amúgy is bosszantott, hogy buta hibát követtünk el az első találat előtt, ezért csalódott is vagyok. Ám tisztában kell lenni az erőviszonyokkal. Ellenfelünknek sokkal jobbak a lehetőségei, mint nekünk. Azonban eltüntettük a különbséget, mégpedig erős csapatjátékkal és szívvel.

– Valós esély maradt a visszavágóra. Gondolta volna, hogy így lesz?
– Ezért dolgoztunk. Davide Lanzafame gyönyörű gólt fejelt. Sajnálom, hogy otthon nem támogathatnak minket a szurkolóink, de okos játékkal és taktikával megjutalmazhatjuk őket egy szép eredménnyel.

Legfrissebb hírek

Dibusz Dénes: Ilyen játékkal nem kell a BL-ről álmodozni

Bajnokok Ligája
2025.07.30. 22:32

Gólzápor az Üllői úton, a Fradi kettős győzelemmel lépett túl a Noán a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.07.30. 21:56

Ezért kapott büntetőt a Noa ellen az FTC – videó

Bajnokok Ligája
2025.07.30. 21:24

Videó: fél félidő alatt négy gól az FTC–Noa visszavágón

Bajnokok Ligája
2025.07.30. 20:36

Három helyen változott az FTC kezdőcsapata a visszavágóra

Bajnokok Ligája
2025.07.30. 18:52

Norvégiai győzelemmel kezdte a BL-selejtezőt a Salzburg

Bajnokok Ligája
2025.07.23. 20:57

Varga Barnabás: Ha nem is tökéletes, de jó kezdés volt

Bajnokok Ligája
2025.07.23. 07:08

Fordított a Ferencváros a Noa ellen, és nagy lépést tett a továbbjutás felé

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 19:58
Ezek is érdekelhetik