BL: 26 főtáblás, öt selejtezőkör, új kezdési időpontok – így változik meg a lebonyolítás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.27. 11:39
null
Ezért a serlegért küzdenek a csapatok (Fotók: uefa.com)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a hivatalos honlapján ismertette a Bajnokok Ligája és az Európa-liga selejtezőinek új lebonyolítási rendszerét, amely a 2018–2019-es szezontól, vagyis idén nyáron lép életbe. A BL kvalifikációs küzdelmeiből az eddigi tíz helyett csak hat csapat léphet fel a főtáblára, a magyar bajnoknak négy párharcot kellene megnyernie ahhoz, hogy bejusson a csoportkörbe.

 

A LEGFONTOSABB VÁLTOZÁSOK
• A FŐTÁBLÁRA 26 CSAPAT KERÜL FEL AUTOMATIKUSAN AZ EDDIGI 22 HELYETT
• A SELEJTEZŐK ÖT KÖRBŐL ÁLLNAK, A MAGYAR BAJNOKNAK NÉGYET KELL MEGNYERNIE AHHOZ, HOGY FELJUSSON A FŐTÁBLÁRA
• A MÉRKŐZÉSEK A CSOPORTKÖRBEN 20.45 HELYETT 18.55-KOR ÉS 21 ÓRAKOR KEZDŐDNEK
• A BL SELEJTEZŐJÉBŐL KIESŐ MINDEN CSAPAT JAVÍTÁSI LEHETŐSÉGET KAP AZ EURÓPA-LIGÁBAN

A CSOPORTKÖR

A 26 AUTOMATIKUS BL-FŐTÁBLÁS
– A négy legerősebb európai bajnokság (La Liga, Bundesliga, Premier League, Serie A) első négy helyezettje (16 csapat)
– A francia és az orosz bajnokság első két helyezettje (4 csapat)
– A portugál, az ukrán, a belga és a török bajnok (4 csapat)
– A Bajnokok Ligája és az Európa-liga győztese (2 csapat)

A legfontosabb változás már korábban ismert volt: a 2018–2019-es szezontól az UEFA-koefficiensek alapján négy legerősebb európai bajnokság (jelenleg: spanyol, német, angol, olasz) első négy helyezettje, vagyis 16 csapat automatikusan feljut a főtáblára. Hozzájuk csatlakozik a francia és az orosz élvonalban első két helyen végző együttes (további 4 gárda), a portugál, az ukrán, a belga és a török bajnok (4), valamint a Bajnokok Ligája és az Európa-liga győztese (2). A selejtezők megkezdése előtt tehát 26 hely már elkel a főtáblán.

Ha a BL-t megnyerő együttes hazája bajnokságában kiharcolja a főtáblás szereplés jogát, akkor a cseh aranyérmes kerül automatikusan a csoportkörbe. Ha az EL-győztes végez a hazai porondon főtáblát érő helyen, akkor az ötödik legmagasabban jegyzett liga, a francia bajnokság harmadik helyezettjére száll át az indulási jog. Egy országból legfeljebb öt csapat szerepelhet a BL csoportkörében.

A SELEJTEZŐ LEBONYOLÍTÁSA

A selejtezőben továbbra is két ágról, a bajnoki és a nem bajnoki ágról lehet bejutni a csoportkörbe, de a fennmaradó hat helyet nem egyenlően osztják el. A bajnokcsapatok közül négy, a másik ágról két együttes kerül fel a főtáblára.

A bajnoki ág előselejtezőjében Gibraltár, Andorra, San Marino és Koszovó bajnoka vesz részt, itt egyenes kieséses rendszerben zajlanak majd a küzdelmek – a továbbjutás egy mérkőzésen dől el –, és a győztes bejut az első selejtezőkörbe, ahol 33 csapat, köztük a magyar bajnok kapcsolódik be a versengésbe.

A 17 továbbjutóhoz a második selejtezőkörben három együttes, az osztrák, a horvát és a román bajnok csatlakozik, míg az innen továbbjutó 10 gárdához a harmadik fordulóban a holland és a görög liga győztese. A playoffkörbe a 12-ből hat együttes jut be, és a sorozat ezen szakaszában lép be a cseh, valamint a svájci bajnok. Az ekkor még versenyben lévő nyolc alakulatból négy jut fel a főtáblára.

Fontos változás, hogy minden csapat, amely kiesik a Bajnokok Ligája selejtezőjéből, javítási lehetőséget kap az Európa-ligában. Akár az előselejtezők során esik ki, akár a harmadik körben. A playoffban alulmaradók – ahogy eddig is – automatikusan átkerülnek az El főtáblájára.

A másik ágon – nevezzük a nem bajnokcsapatok ágának – a török, a cseh, a svájci, a holland, a görög és az osztrák bajnokság második helyezettjével kezdődnek meg a küzdelmek. A három továbbjutóhoz öt csapat, a francia és az orosz harmadik, valamint a portugál, az ukrán és a belga ezüstérmes csatlakozik. A playoffba négy együttes jut be, innen pedig kettő kerülhet fel a főtáblára.

Ezen az ágon a második körben búcsúzó csapatok szintén átkerülnek az El selejtezőjébe, míg a harmadik és a playoffkörben búcsúzó együttesek egyből az Európa-liga csoportkörébe.

Az európai szövetség tájékoztatása szerint a csoportkörtől kezdve a megszokott módon zajlanak majd a küzdelmek a Bajnokok Ligájában, a kezdési időpontok azonban változnak. Szeptembertől 20.45 helyett 18.55-től és 21 órától kezdődnek a mérkőzések. Ugyanez a két idősáv lesz érvényes az El-csoportkörös meccsek esetében.

A Bajnokok Ligája előselejtezői 2018. június 26-án kezdődnek, míg a sorozat döntőjére 2019. június elsején az Atlético Madrid stadionjában, a Wanda Metropolitanóban kerül sor.

A BAJNOKOK LIGÁJA 2018–2019-ES IDÉNYÉNEK KULCSDÁTUMAI
Június 12.
Az előselejtező sorsolása
Június 19.Az első és a második selejtezőkör sorsolása
Június 26.
Az előselejtezők elődöntői
Június 29.Az előselejtező döntője
Július 10–11.
Az első selejtezőkör első mérkőzései
Július 17–18.
Az első selejtezőkör visszavágói
Július 23.
A harmadik selejtezőkör sorsolása
Július 24–25.A második selejtezőkör első mérkőzései
Július 31.–Augusztus 1.A második selejtezőkör visszavágói
Augusztus 6.
A playoffkör sorsolása
Augusztus 7–8.
A harmadik selejtezőkör első mérkőzései
Augusztus 14.
A harmadik selejtezőkör visszavágói
Augusztus 21–22.
A playoffkör első mérkőzései
Augusztus 28–29.
A playoffkör visszavágói
Augusztus 30.
A csoportkör sorsolása
Szeptember 18–19.
A csoportkör 1. fordulója
Október 2–3.
A csoportkör 2. fordulója
Október 23–24.
A csoportkör 3. fordulója
November 6–7.
A csoportkör 4. fordulója
November 27–28.
A csoportkör 5. fordulója
December 11–12.
A csoportkör 6. fordulója
December 17.
A nyolcaddöntő sorsolása
Február 12–13. és 19–20.
A nyolcaddöntő első mérkőzései
Március 5–6. és 12–13.
A nyolcaddöntő visszavágói
Március 15.
A negyeddöntő sorsolása
Április 9–10. A negyeddöntő első mérkőzései
Április 16–17.
A negyeddöntő visszavágói
Április 19.
Az elődöntő sorsolása
Április 30.–Május 1.
Az elődöntő első mérkőzései
Május 7–8.
Az elődöntő visszavágói
Június 1.
Döntő. Helyszín: Madrid, Wanda Metropolitano
Az Európa-liga megnyeréséért járó trófea
Az Európa-liga megnyeréséért járó trófea

AZ EURÓPA-LIGA LEBONYOLÍTÁSA

Az Európa-liga 48 csapatos csoportkörébe automatikusan 17 együttes jut be: a spanyol, a német, az angol, az olasz és a francia bajnokságból két-két, míg az orosz, a portugál, az ukrán, a belga, a török, a cseh és a svájci ligából egy-egy alakulat. A négy topligából alapesetben a hazai kupagyőztes és a bajnokság ötödik helyezettje szerez főtáblás indulási jogot.

Ehhez a 17 együtteshez csatlakozik a BL nem bajnoki ágának harmadik fordulójában és playoffkörében kieső hat csapat, valamint a bajnoki ág playoffkörében elvérző négy együttes. A fennmaradó 21 helyre az El selejtezőjében indulók pályáznak.

A második számú európai kupasorozatban a főtáblára jutásért szintén két ágon zajlanak majd a küzdelmek. Az egyiken csak azok az együttesek szerepelnek, amelyek kiestek a Bajnokok Ligájából. Ezeknek a gárdáknak a második selejtezőkörben kezdődik meg az Európa-liga, itt az a 20 együttes lép pályára, amely a BL előselejtezőjében és első fordulójában kiesett. A 10 továbbjutóhoz a harmadik körben csatlakozik a BL második selejtezőkörének bajnoki ágán búcsúzó 10 klub. Az innen továbblépő 10 együttes mellett a playoffkörben a Bajnokok Ligája harmadik körének bajnoki ágán kieső hat csapat lesz még érdekelt. A 8 párharc győztesei jutnak fel a főtáblára.

A másik ágon az az 55 csapat szerepel, amely eleve az Európa-ligában rajtol, továbbá azok, amelyek a Bajnokok Ligájában a nem bajnokok ágán kiestek a második selejtezőkörben. A Magyar Kupa győztese, valamint az NB I ezüst- és bronzérmese is ezen az ágon indul majd. A magyar csapatok az első selejtezőkörben kapcsolódnak be, a főtáblára jutáshoz négy párharcot kell nyerniük. Ezen az ágon 26 csapat jut el a playoffkörig, közülük 13 lesz ott a főtáblán.

Az Európa-liga küzdelmei június 28-án kezdődnek az előselejtezőkkel, a döntőre 2019. május 29-én kerül sor a baki Olimpiai Stadionban.

AZ EURÓPA-LIGA 2018–2019-ES IDÉNYÉNEK KULCSDÁTUMAI
Június 12.
Az előselejtező sorsolása
Június 19.
Az első és a második selejtezőkör sorsolása
Június 28. Az előselejtező első mérkőzései
Július 5.
Az előselejtező visszavágói
Július 12.
Az első selejtezőkör első mérkőzései
Július 19.
Az első selejtezőkör visszavágói
Július 23.
A harmadik selejtezőkör sorsolása
Július 26.A második selejtezőkör első mérkőzései
Augusztus 2.A második selejtezőkör visszavágói
Augusztus 6.A playoffkör sorsolása
Augusztus 9.
A harmadik selejtezőkör első mérkőzései
Augusztus 16.
A harmadik selejtezőkör visszavágói
Augusztus 23.
A playoffkör első mérkőzései
Augusztus 30.
A playoffkör visszavágói
Augusztus 31.
A csoportkör sorsolása
Szeptember 20.
A csoportkör 1. fordulója
Október 4.
A csoportkör 2. fordulója
Október 25.
A csoportkör 3. fordulója
November 8.
A csoportkör 4. fordulója
November 29. A csoportkör 5. fordulója
December 13.
A csoportkör 6. fordulója
December 17.
A legjobb 32 sorsolása
Február 14.
A legjobb 16 közé jutásért, első mérkőzések
Február 21.
A legjobb 16 közé jutásért, visszavágók
Február 22. A nyolcaddöntő sorsolása
Március 7.
A nyolcaddöntő első mérkőzései
Március 14.
A nyolcaddöntő visszavágói
Március 15.
A negyeddöntő sorsolása
Április 11.A negyeddöntő első mérkőzései
Április 18.
A negyeddöntő visszavágói
Április 19.
Az elődöntő sorsolása
Május 2.
Az elődöntő első mérkőzései
Május 9.
Az elődöntő visszavágói
Május 29.
Döntő. Helyszín: Baki, Olimpiai Stadion

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik