A 90. percben érkezett Gomez, előnyben a Bayern

Vágólapra másolva!
2012.04.17. 20:39
null
A Bayern-szurkolók szerint a Realt is kipipálják (Fotók: Reuters)
Címkék
A Bayern München hazai pályán 2–1-re nyert a Real Madrid ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén. A bajor csapat győztes gólját Mario Gomez szerezte a 90. percben.


Ha az egymás elleni statisztikákat nézzük, abban egyértelmű a Bayern München fölénye, ugyanis a Real Madrid elleni eddigi 18 tétmérkőzéséből tízet megnyert, hatot elveszített, kettőt pedig döntetlenre adott.

A hazaiaknál visszatérhetett egymeccses eltiltásából Bastian Schweinsteiger, de Breno maródi volt, míg a túloldalon Ricardo Carvalho és Lassana Diarra sérülés miatt nem volt bevethető.

A 3. percben előbb Iker Casillasnak kellett lehúznia a labdát Philipp Lahm beadása után, majd az ellentámadás végén Karim Benzema centerezése akadt el a védőkben, Manuel Neuernek így nem volt nehéz dolga.

A 7. perc meghozta az első nagy helyzetet és védést is, Mesut Özil remek kiugratása után Benzema a léc alá lőtt volna, de Neuer szögletre mentett. A nyitó negyedóra Real-fölényt hozott, és kisebb kakaskodással zárult, Franck Ribéry ugyanis elesett a tizenhatoson belül Sergio Ramos szorításában, de a tizenegyes elmaradt.

Ribéry gólöröme
Ribéry gólöröme

A francia támadónak nem sokat kellett várnia az ünnepléssel, ugyanis a 17. percben megszerezte a vezetést a Bayernnek. Bal oldali szögletet követően Sergio Ramos nem tudott felszabadítani, Holger Badstuberről Ribéry elé pattant a labda, ő pedig mintegy 10 méterről, laposan, könyörtelenül bevágta. 1–0

A Real Madrid ebben a BL-szezonban először került hátrányba.

A kezdeti vendégfölény a múlté lett, a München a gólja után átvette az irányítást, Schweinsteiger távoli lövéssel ijesztett rá Casillasra, de három méterrel célt tévesztett.

Cristiano Ronaldo a társaihoz hasonlóan nem nagyon ficánkolt, a 32. percben pedig 27 méteres szabadrúgását – amelyre szokása szerint nagyon rákészült – a sorfalban felugró Jerome Boateng kézzel blokkolta, Howard Webb sípja néma maradt.

AZ ELSŐ GÓL VARÁZSA

A bajorok még egyszer sem kaptak ki a BL-ben hazai pályán, amikor ők szerezték a meccs első gólját. Ilyen esetekben 45-ször győztek, hétszer döntetlent játszottak.

Hatalmas elánnal küzdött a bajor csapat, Arjen Robben kicsit túl is lőtt a célon, nyújtott lábbal talpalta le Fábio Coentraót, amiért sárga lappal bűnhődött.

A 45+1. percben nagyszerű lehetőséghez jutott a német együttes, amely a kapuval szemben, 18 méterről szabadrúgást végezhetett el, de Toni Kroos a sorfalba csavart.

A hazai szurkolók ennek ellenére elégedettek lehettek, hiszen övéik 1–0-ra vezettek az első félidő után.

A szünetben egyik edző sem cserélt, José Mourinho még várt Gonzalo Higuaín és Kaká pályára küldésével (a brazil végül be sem állt). A Real egy szem éke, Benzema a 49. percben ígéretes helyzetbe került, de sokáig pepecselt, így Boateng becsúszva blokkolni tudta a lövését. A másik oldalon Robben a jobb oldalról befelé húzva ballal a kapu fölé zúdította a labdát.

Özil közelről nem hibázott
Özil közelről nem hibázott

Az 53. percben egyenlített a Real. Ronaldo került ziccerbe a bal oldalon, de vérszegény gurítása nem okozott gondot Neuernek. A Bayern kapuja azonban nem szabadult fel, Di María kitette a jobb oldalra a labdát, amelyet Benzema keresztbe lőtt Neuer előtt, Ronaldo az alapvonalról visszapasszolt Özilnek, aki egy lépésről a hálóba helyezett.Az eddig jól záró müncheni védelem sehol sem volt. 1–1

Egyórányi játék után Schweinsteiger adta át a helyét a beálló Thomas Müllernek.

A gól kicsit megfogta a Bayernt, de ez az állapot csak néhány percig tartott, Robbenék újra elkezdték nyomás alá helyezni ellenfelüket, José Mourinho válaszul lehozta gólszerzőjét, Özilt Marcelo váltotta.

A 71. percben Sergio Ramos majdnem gólpasszt adott, ám szerencséjére nem így lett. Bal oldali hazai szabadrúgás után ugyanis pont Gomez elé került róla a labda, ám a csatár közelről csúnyán fölé lőtt.

A Bayern elkeseredetten próbált ismét előnybe kerülni, a vendégeknek viszont szemmel láthatóan tökéletesen megfelelt az 1–1-es eredmény. Az utolsó negyedórába fordulva egyre többet állt a játék, a realosok néhány keményebb belépővel borzolták a kedélyeket.

Mourinho rövid időn belül kihasználta maradék két cserelehetőségét is, Di María helyére Esteban Granerót, Benzema helyére Higuaínt küldte be.

Mario Gomez így szerezte meg a győztes müncheni gólt
Mario Gomez így szerezte meg a győztes müncheni gólt

A hazai rohamok végül meghozták eredményüket, a „bőrnadrágosok” csak megszerezték második góljukat: A 90. percben Lahm bolondította meg Coentraót a jobb oldalon, beadására Gomez érkezett középen, és közelről a bal alsó sarokba sodorta a labdát. 2–1

A végére kicsit elszabadultak az indulatok, Marcelo rúgott bele még egy hatalmasat Müllerbe, de a német lába nem tört el, és az eredmény sem változott már, a München így 2–1-es előnnyel utazhat Madridba.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
BAYERN MÜNCHEN (német)–REAL MADRID (spanyol) 2–1 (1–0)
München, Allianz Arena, 66 000 néző. Vezette: Webb (angol)
BAYERN: Neuer – Lahm, J. Boateng, Badstuber, Alaba – Luiz Gustavo, Schweinsteiger (Th. Müller, 61.) – Robben, Kroos, Ribéry – Gomez. Vezetőedző: Jupp Heynckes
REAL: Casillas – Arbeloa, Pepe, Sergio Ramos, Fábio Coentrao – Xabi Alonso, Khedira – Di María (Granero, 79.), Özil (Marcelo, 69.), C. Ronaldo – Benzema (Higuaín, 84.). Vezetőedző: José Mourinho
Sárga lap: Badstuber (31.), Robben (37.), Lahm (65.), ill. Coentrao (56.), Xabi Alonso (56.), Di María (60.), Sergio Ramos (76.), Higuaín (92.), Marcelo (94.)
Gólszerző: Ribéry (17.), Gomez (90.), ill. Özil (53.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik