Ismét Robben! Előny a Bayern Münchennél

2010.04.21. 20:34
Egygólos előnyt szerzett a lyoni visszavágóra a Bayern München a Bajnokok Ligája-elődöntő első mérkőzésén. A bajorok Franck Ribéry kiállítása után emberhátrányba kerültek a 37. percben, de Jérémy Toulalan 54. percben kapott második sárga lapja miatt ismét egyenlő létszámban játszottak a csapatok. A második félidőben ellenfele fölé növő német csapat végül Arjen Robben találatával nyert 1–0-ra.

KATTINTSON A KÉPRE!
KATTINTSON A KÉPRE!
KATTINTSON A KÉPRE!
KATTINTSON A KÉPRE!

TEKINTSE MEG ONLINE-KÖZVETÍTÉSÜNKET A MÉRKŐZÉSRŐL!

A Lyon tizedik próbálkozásra jutott el a Bajnokok Ligája legjobb négy csapata közé. Egyetlen csapatnak sem kellett még ennyiszer nekifutnia a sorozatnak, hogy elődöntőt játsszon. A franciák 2004-ben, 2005-ben és 2006-ban a negyeddöntőben buktak el.

Az első tíz percben tapogatózó játék folyt a pályán. Nemhogy gólhelyzetet, de még kapura lövést sem tudtak felmutatni a csapatok.

A két csapat eddig hatszor találkozott egymással a bajnokok Ligájában. A mérleg teljesen kiegyenlített: két Bayern- és két Lyon-siker mellett kétszer nem bírtak egymással a csapatok. A két együttes mind a hat „randevúja" a csoportkörben volt.

Az első negyedóra végére aztán felpörögtek az események...

Daniel van Buyten gólt szerezhetett volna, nem sokkal később azonban Bastian Schweinsteiger még nagyobb helyzetet hagyott ki. A német középpályás közelről fejelt a 13. percben a vendég kapu mellé.

SCHWEINSTEIGER HELYZETE
 

Újabb veszély adótott nem sokkal a vendégkapu előtt: Schweinstegier felívelése után Müller csúsztatott a kapu fölé. Nem sokkal később pedig Ribéry viharzott el a bal oldalon, s tüzelt a jobb sarok mellé.

JOGOS VOLT A PIROS LAP

Székely Ferenc korábbi FIFA-játékvezető a Nemzeti Sport megkeresésére elmondta: teljesen jogos volt Ribéry kiállítása.

Ekkor már egyértelműen a Bayern irányította a mérkőzést. Louis van Gaal csapata fölényben futballozott.

A 31. percig kellett várni az első komoly francia lehetőségre. Ederson lőtt kapásból egy szögletet követően, a kapuba tartó labdába azonban beleléptek a müncheni védők.

A 37. percben aztán Ribéryt kiállította a játékvezető! A francia játékostól elpattant a labda, majd durván odataposott Lisandro López bokájára, Rosetti azonnal kiállította a középpályást. Az emberhátrány pedig átmenetileg megzavarta a Bayernt.

A kiállítás nem volt végzetes a Bayern számára (Fotó: Reuters)
A kiállítás nem volt végzetes a Bayern számára (Fotó: Reuters)
 RIBÉRY KIÁLLÍTÁST ÉRŐ SZABÁLYTALANSÁGA
 

A második játékrész elején aztán nem látszott meg, hogy a müncheniek emberhátrányban futballoznak. Lahm futott el remekül a jobb oldalon, majd Müller elé tálalt, ő azonban hatalmas helyzetben, nyolc méterről nem találta el a labdát az 53. percben.

Nem sokkal ezután Toulalant kiállította a játékvezető. A francia játékos nyújtott lábbal ment Pranjic felé, amiért a játékvezető felmutatta számára a sárga lapot – másodszor. Ez volt az első olyan BL-elődöntő-mérkőzés, amelyen két piros lap is született. 

Egyenlő létszámnál pedig ezen az estén jobb volt a német csapat, amely a 69. percben váltotta gólra fölényét.

Robben vállalkozott lövésre távolról. A jobb sarokba tartó labdába még fejjel beleért Thomas Müller, így az védhetetlenül csapódott Hugo Lloris kapujába. 1–0 Az UEFA Robbennek adta a találatot, aki pályafutása 10. BL-gólját jegyezte.

 ROBBEN GÓLJA
 

A lőtt gólja után a Bayern tovább támadott, és az újabb gól megszerzésére törekedett. Robben hatalmas lövését például a 85. percben Lloris védte. Majd egy francia helyzet maradt a végére: Govou tört be a bal oldalról, és 17 méterről a bal alsó sarok mellé lőtt a 89. percben.

Az eredmény a folytatásban már nem változott, a Bayern egygólos előnyt szerzett a visszavágóra.

TEKINTSE MEG ONLINE-KÖZVETÍTÉSÜNKET A MÉRKŐZÉSRŐL!

Ismét Robben (Fotó: Reuters)
Ismét Robben (Fotó: Reuters)
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: legyőzte a svájciakat az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.05.21. 17:42

Labdarúgás: döntetlent játszott Ausztriával az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.05.20. 16:29

Van 150 millió forintja? Megveheti a 2023-as kazah bajnokcsapatot

Minden más foci
2026.05.20. 12:44

Labdarúgás: az ajánlás hatása – jóval több fiatalperc az NB I-ben

Utánpótlássport
2026.05.20. 12:07

Ligue 1: kikapott a városi vetélytárstól a PSG, Dembélé megsérült

Francia labdarúgás
2026.05.17. 23:16

Győzelmével osztályozós helyen zárt a Wolfsburg; Schäfer góllal és gólpasszal fejezte be a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
2026.05.16. 17:34

Manuel Neuer további egy évig a Bayern München játékosa lesz – hivatalos

Német labdarúgás
2026.05.15. 18:05

Labdarúgás: kikapott az U18-as válogatott Törökországban

Utánpótlássport
2026.05.13. 17:36
Ezek is érdekelhetik