A Milan legyőzésével nyolcaddöntőben a Barcelona

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.06. 20:40
null
Messi két góllal járult hozzá Xavi 80. BL-győzelméhez (Fotó: Action Images)
A labdarúgó Bajnokok Ligája H-csoportjának 4. fordulójában az FC Barcelona a duplázó Lionel Messi vezérletével 3–1-re legyőzte a Milant, így biztosította a helyét a nyolcaddöntőben. A csoport másik találkozóján az Ajax hazai pályán 1–0-ra megverte a Celticet.

ONLINE TUDÓSÍTÁSUNKAT IDE KATTINTVA ÉRHETI EL!

BARCELONA–MILAN

A papírformának megfelelően a katalánok már az első perctől kezdve a kapuhoz szegezték a vendégeket, Neymart szinte csak szabálytalanul sikerült megállítani a félidő során, az így kialakult szabadrúgások pedig rendre veszélyt hordoztak magukban.

Messi nagyszerű bejátszása után Neymar így is ziccerbe került már a mérkőzés elején, ám a brazil támadó hosszan vette át a labdát, amely így Abbiatié lett.

A félidő derekához érve pillanatok alatt kétszer is gólt szerezhettek volna a hazaiak, előbb azonban Messi és Alexis Sánchez is lemaradt kevéssel Adriano beadásáról, majd Mexes és Abbiati hajmeresztő akciója után Alexis fejéről az oldalhálóba pattant a labda.

Az első fél óra végéhez érve így is előnybe kerültek a katalánok, ismét Neymar esett el, ezúttal azonban már a tizenhatoson belül. A könnyű síppal befújt büntetőt Messi magabiztosan értékesítette, a kapu közepébe ágyúzott (1–0).

Az első valamire való Milan-támadás végén Montolivo egyenlíthetett volna ki, de tekerése után a labda elkerülte a jobb felsőt, a 40. percben pedig Neymar szabadrúgást harcolt ki a tizenhatos bal oldala mellett, és Xavi beadását Busquets bólintotta a kapuba (2–0).

A félidőre így is csak egygólos előnnyel mehettek a katalánok, mert Kaká bal oldali akciója után középre adását Piqué a saját kapujába játszotta (öngól, 2–1).

A szünetben Balotelli beállításával próbált új lendületet adni Allegri a Milannak, és egycsapásra veszélyesebbé is vált a vendégcsapat, igaz, nagy ziccert nem alakított ki.

Az 52. percben Messi lábáról ugyan a hálóba hullott a labda, az argentin támadó azonban már lesen volt, míg a túloldalon Piqué és Mascherano tisztázott többször is Kakáék elől.

Egy óra játékhoz érve előbb Messi cselezte ki magát lövőhelyzetből, majd Iniesta tekerésére ért le Abbiati, de kisvártatva kétszer is felszisszenhettek a hazaiak, előbb Muntari elől kellett nagyot mentenie Mascheranónak, majd Balotelli vitte el a Barca komplett bal oldala mellett a labdát, középre adását Kaká szorongatott helyzetben csak a kapu mellé tudta lőni.

A 66. percben előbb Balotelli kapura szúrása, majd Zapata fejese eredményezhetett volna újabb milánói gólt, ezt követően azonban már csak a Barcelona volt a pályán, Adriano 20 méterről a jobb, míg Neymar zseniális szólója végén, 12 méterről a bal felső sarok fölé-mellé lőtt nem sokkal.

Negyedórával a vége előtt Abbiati Alexis ziccerét bravúrral védte, majd Piquének kellett hátul figyelnie a kiugró Milan-támadóra, mielőtt a csereként beálló Fabregas nagyszerű passza után Messi beállította 3–1-es végeredményt.

Ezzel a sikerrel Xavi már a 80. BL-győzelmét ünnepelhette, így maga mögé utasította az eddig vele holtversenyben vezető Raúlt.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

Az Ajax visszavágott a Celticnek (Fotó: Action Images)
Az Ajax visszavágott a Celticnek (Fotó: Action Images)

AJAX–CELTIC

A Barca–Milan „árnyékában” játszott másik csoportmeccsen az Ajax a Celticet fogadta, és az amszterdamiak visszavágtak a két hete Glasgow-ban elszenvedett vereségért, miután Lasse Schöne találata három pontot ért a lefújás után.

Az Ajax jól kezdte a meccset, nyomás alatt tartotta Fraser Forster kapuját, ám Schöne és társai sokáig ugyanúgy kihagyták a helyzeteket, mint a Celtic Parkban, miközben a „kelták” ugyan szervezetten védekeztek, ám támadójátékban keveset mutattak, az előretolt ék, Anthony Stokes olykor reménytelenül elszigeteltnek tűnt elöl.

A második félidő eleje aztán meghozta az áttörést a hazaiak számára. Az 51. percben egészen kiválóan komponált támadás végén, a lábról lábra járó labda Lasse Schönét találta a kapuval szemben, és a középpályás higgadtan a kapuba passzolt. 1–0

A folytatásban már a Celtic is többet kockáztatott, ám a hajrában ismét az Ajax előtt adódott több lehetőség lezárni a mérkőzést, ez végül nem sikerült, de a három pont így is Amszterdamban maradt: Ajax–Celtic 1–0.

LASSE SCHÖNE TALÁLATA



BAJNOKOK LIGÁJA
H-CSOPORT, 4. FORDULÓ

Ajax (holland)–Celtic (skót) 1–0
Amszterdam, Amsterdam ArenA, 59 908 néző. Vezette: Aytekin (német)
Gólszerző: Schöne (51.)

FC Barcelona (spanyol)–AC Milan (olasz) 3–1

Barcelona, Camp Nou, 80 517 néző. Vezette: Mazsics (szerb)
Gólszerző: Messi (30. – 11-esből, 83.), Busquets (40.), ill. Piqué (45. – öngól)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. FC Barcelona 4 3 1 9–2 +7 10
2. AC Milan 4 1 2 1 5–5 0 5
3. Ajax 4 1 1 2 3–7 –4 4
4. Celtic 4 1 0 3 2–5 –3 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik