Messi mesterhármassal vezette győzelemre a Barcát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.18. 20:40
A Barcelona a háromgólos Lionel Messi vezérletével hengerelt, a Milan szintén hazai pályán nyert a labdarúgó Bajnokok Ligája H-csoportjának első fordulójában. A Camp Nouban az Ajax négyet kapott, a Celtic a San Siróban megúszta kettővel.

A Barca az első félidő közepén váltotta gólra mezőnyfölényét (Fotó: Reuters)
A Barca az első félidő közepén váltotta gólra mezőnyfölényét (Fotó: Reuters)
A Barca az első félidő közepén váltotta gólra mezőnyfölényét (Fotó: Reuters)
A Barca az első félidő közepén váltotta gólra mezőnyfölényét (Fotó: Reuters)
A Barca az első félidő közepén váltotta gólra mezőnyfölényét (Fotó: Reuters)

 

BARCELONA–AJAX

Ahogy az várható volt, a mérkőzés elején rögtön magához ragadta a kezdeményezést a Barcelona, az Ajax nem tudott mit kezdeni a katalánok egész pályás letámadásával, alig-alig tudtak eljutni az ellenfél térfeléig. A hazaiak sem voltak könnyű helyzetben, nem nagyon találták az ellenszerét a holland együttes szervezett védekezésére, egyedül Neymar, valamint Cesc Fabregas jutott igazi lövőhelyzetig.

(Ez is) Messi meccse volt
(Ez is) Messi meccse volt

A 22. percben viszont jött Lionel Messi, aki 18 méterről tekert kapura egy szabadrúgást, a labda a jobb oldali kapufáról pattant be a bal alsó sarokba (1–0). Ez volt az argentin csatár második szabadrúgásgólja a BL-ben (nem mellesleg a 60. gólja a legrangosabb európai kupasorozatban), a Barcában csak Ronaldinho tudott ilyen szituációból többször eredményes lenni a Bajnokok Ligájában (ő háromszor).

Az Ajax a gólt követően valamivel bátrabb támadójátékot vállalt fel, a 31. percben pedig hatalmas lehetősége nyílt az egyenlítésre: Lerin Duarte bal oldali ívelését követően Ricardo van Rhijn fejelhetett kapura öt méterről a hosszú oldalon, Víctor Valdés nagy bravúrral hárította a szélső hátvéd kísérletét. Később Duarte is kísérletezhetett kapura lövéssel, ami már korántsem volt ennyire veszélyes.

A második játékrész eléggé kocogós tempóban indult, az Ajax nem mert kitámadni, a Barcelonának pedig jó volt az egygólos előny. Ennek ellenére a katalánok szereztek újabb gólt, Serqio Busquets átadását követően Messi volt eredményes az 55. percben (2–0). Tulajdonképpen itt el is dőlt a mérkőzés sorsa, ám a Barcelona még nem állt le a gólgyártással. A 69. percben Gerard Piqué fejelt a kapuba Neymar passzából (3–0), hat perccel később pedig meglett Messi mesterhármasa is (ezúttal Pedro átadását értékesítette az argentin). Ez volt Messi negyedik triplája a Bajnokok Ligájában pályafutása során (4–0).

Az Ajax megszerezhette volna a szépítő találatát, de Kolbeinn Sigthórsson borzalmasan végezte el a jogosan befújt büntetőt. A találkozó végén Valdés még védett két alkalommal – a Barca könnyed győzelemmel nyitotta a Bajnokok Ligája jelenlegi kiírását.

MILAN–CELTIC

Nem volt ilyen könnyű dolga a Milannak, sőt! Az első félidőben a „kanárimezes" Celtic védelme igen stabilan állt Fraser Forster kapus vezérletével, bosszantva a sérülések miatt alaposan beszűkült keretű Milant. Forsternek Mario Balotelli kapáslövésénél és Alessandro Matri fejesénél kellett hárítania, míg a másik oldalon a Celtic egy tizenhatoson belüli közvetett szabadrúgást puskázott el: Christian Abbiati Cristian Zaccardo hazaadása után került bajba, de Charlie Mulgrew kísérlete elhalt a blokkban.

A folytatásban aztán a Milan sokáig hiába próbálkozott, mi több, a Celtic a lécet is megdöngette Anthony Stokes révén szabadrúgásból. Erre két Milan-gól volt a felelet az utolsó tíz percben: előbb Cristian Zapata lövése Emilio Izaguirrén megpattanva került a hálóba, majd Sulley Muntari eldöntötte a meccset. Nehéz szülés volt – de a három pont az olaszoké lett.

BAJNOKOK LIGÁJA
H
-CSOPORT, 1. FORDULÓ

AC MILAN (olasz)–CELTIC (skót) 2–0
Milánó, San Siro. V: Stark (német)
Milan: Abbiati – Zaccardo, Zapata, Mexes, Constant (Robinho, 76.) – Muntari, N. de Jong, Nocerino – Birsa (Emanuelson, 63.) – Matri (Poli, 87.), Balotelli
Celtic: Forster – Van Dijk, Lustig, Ambrose, Izaguirre – S. Brown, Matthews (Boerrigter, 75.), Mulgrew (Biton, 89.), Commons (Pukki, 77.) – Stokes, Szamarasz
Gólszerző: Zapata (80.), Muntari (86.)

BARCELONA (spanyol)–AJAX (holland) 4–0
Barcelona, Camp Nou. V: Moen (norvég)
Barcelona:
Víctor Valdés – Dani Alves, Piqué (Bartra, 80.), Mascherano, Adriano – Busquets, Fabregas (Xavi, 71.), Iniesta – A. Sánchez, Messi, Neymar (Pedro, 72.)
Ajax: Vermeer – Van Rhijn, Moisander (Van der Hoorn, 73.), Denswil, Blind (Schöne, 78.) – Bojan Krkic, C. Poulsen, Duarte – S. de Jong (Serero, 59.), Sigthorsson, Boilesen
Gólszerző: Messi (22., 55., 75.), Piqué (68.)

PERCRŐL PERCRE

94. perc: véget ért a mérkőzés!

91. perc: Boilesen 19 méterről leadott lövését tolta szögletre Valdés, a sarokrúgást követően Busquets kifejelte a labdát a mezőnybe.

Három perc lesz a hosszabbítás.

87. perc: Krkic közeli lövését szedte ki bravúrosan a keresztléc alól Valdés.

86. perc: Messi szabadrúgása a sorfalról szögletre pattant, a sarokrúgást követően Bartra fejelt a kapu mellé/fölé.

85. perc: Denswil kapott sárga lapot Pedro feltartásáért.

80. perc: Piqué le, Bartra be.

78. perc: Blind helyére Schöne érkezett.

77. perc: a büntető kimaradt, Sigthórsson gyenge próbálkozását megfogta Valdés.

76. perc: Serenót kaszálta el Mascherano a tizenhatoson belül, büntető az Ajaxnak.

75. perc: gól! 4–0! Pedro átadását követően Messi lőtt egy cselt követően a bal alsó sarokba tizenöt méterről. Előtte Alexis Sánchez hagyott ki óriási ziccert. 4–0

73. perc: Moisander le, Van der Hoorn be.

72. perc: Neymar le, Pedro be.

71. perc: Fabregas le, Xavi be.

69. perc: gól! Neymar bal oldali beadásár követően Piqué fejelt a kapu közepébe öt méterről Vermeert megelőzve. 3–0

68. perc: Alexis Sánchez jobb oldali beadását követően Neymar fejelt kapura, Cgristian Poulsen azonban blokkolta a kísérletet.

68. perc: Fabregas indítását húzta le Vermeer Messi elől.

63. perc: most Dani Alves terült el az Ajax tizenhatosán belül, de a játékvezető ezúttal sem látott szabálytalanságot.

59. perc: Siem de Jong le, Thulani Serero be.

57. perc: Boilesen kísérletét fogta Valdés.

56. perc: Messi próbálta bejuttatni a bal térdével a labdát a jobb alsó sarokba Neymar átadását követően.

55. perc: gól! Busquets kocogott fel a labdával az ellenfél tizenhatosáig, majd lepasszolta a labdát Messinek, aki kicselezte Denswilt, majd ballal kilőtte a bal alsó sarkot hét méterről. 2–0

54. perc: Neymar tört kapura a bal oldalon, de hosszan tolta meg a labdát, amely így Vermeeré lett. Utána a brazil elesett a tizenhatoson belül Moisander lökést követően, de mehetett tovább a játék.

Krkic maradt lent a földön, miután Busquets hátulról elsodorta , de tudta folytatni a játékot a csatár.

49. perc: Dani Alves jobb oldali beadását követően Van Rhijn mentett a kapu torkában Neymar elől.

Egyik oldalon sem történt csere a szünetben.

46. perc: kezdetét vette a második játékrész!

SZÜNET

45+2. perc: véget ért az első félidő!

45. perc: Messi kapura tört, Alexis Sánchez és Fabregas kísérte, végül utóbbi lőtte el a labdát 15 méterről két védő mellett, Vermeer azonban simán fogta a kísérletét.

44. perc: Iniesta jobb oldali beadását követően Neymar lőtt ballal a kapu fölé négy méterről Van Rhijn szorításában.

37. perc: Kolbeinn Sigthórsson betört a tizenhatoson belülre, őt szerelték, a lecsorgó labdát ezt követően Duarte küldte kapura 15 méterről, Valdés azonban fogta a középre tartó labdát.

33. perc: Neymar lőtt jobb belsővel kapura 16 méterről, de ez sem ment eléggé sarokra, Vermeer így simán tudott védeni.

31. perc: hatalmas lehetőség maradt ki! Duarte bal oldali beadását követően Van Rhijn maradt üresen a hosszú oldalon, közelről leadott fejesét Víctor Valdés nagy bravúrral hárította.

30. perc: Krkic próbálkozott meg átlövéssel, a korábbi Barca-játékos a jobb alsó sarok mellé lőtt néhány méterrel.

29. perc: Boilesen jobb oldali szögletét követően Duarte célba vette a Barca kapuját, ami nagyon rosszul sült el, kis híján a szögletzászlót találta el.

24. perc: Moisander taposta meg Iniestát hátulról, sárga lap.

22. perc: gól! Vezet a Barcelona!Messi végezhetett el szabadrúgást 18 méterről, szemben a kapuval. Az argentin csatár a kapu jobb oldalát nézte ki, a labda pedig a kapufáról pattant be a bal alsó sarokba. Vermeer hiába repült, nem tudta elérni a labdát. 1–0

Eddig elég eseménytelen a mérkőzés, a Barca egyelőre nem tud mit kezdeni az Ajax védekezésével, Lionel Messi pedig nem sokat volt még játékban.

Élő eredménykövetés itt található a többi BL-mérkőzésről.

12. perc: Piqué indítását kapcsolta le szép mozdulattal Van Rhijn, a labda így Vermeeré lett.

Az Ajaxnak egyelőre az is komoly gondot okoz, hogy eljusson az ellenfél térfeléig, a Barcelona már a saját tizenhatosuknál letámadja a hollandokat.

6. perc: Neymar lekészítését követően Fabregas lőtt a kapu fölé 18 méterről.

Az Ajax a legutóbbi hét BL-találkozóján mindig kapott legalább egy gólt, összesen 19 alkalommal voltak eredményesek az ellenfelek ellene.

3. perc: Neymar lőtt jobbal kapura 16 méterről, Vermeer könnyedén fogta a középre tartó labdát.

A katalán gárda legutóbbi négy BL-csoportmérkőzésén nyeretlen maradt (2 döntetlen, 2 vereség).

1. perc: a Barcelona kezdte a mérkőzést!

Üdvözöljük kedves olvasóinkat! Hamarosan kezdetét veszi a Barcelona–Ajax labdarúgó-mérkőzés a Bajnokok Ligája 1. fordulójából.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik