Bambit lelőtték – Csillag Péter jegyzete

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2018.04.12. 23:20

Jó lenne most letépni magunkról a tárgyilagosság kötelékét. Kimondani, hogy Michael Oliver játékvezető érzéketlen tuskó, aki szemrebbenés nélkül rúgná ki a sántikáló öreg néni mankóját, taszítaná vízbe a hajótöröttet, vagy eresztene egy tárat a gyanútlanul legelésző Bambiba. Az őzikés hasonlat nem a sajátunk, Gary Lineker idézte a Real Madrid–Juventus (1–3) BL-negyeddöntőt elemző televíziós műsorban, miután a brit bíró a párharcban háromgólos hátrányból feltápászkodó torinóiak reményeit szétzúzva a 93. percben tizenegyest ítélt a spanyoloknak, majd reklamálás miatt kiállította Gianluigi Buffont. Elhinni is nehéz volt: korunk talán legnagyobb futballistaegyéniségét, a pályafutása végéhez közelítő negyvenéves kapusklasszist, az egyik utolsó megmaradt példaképet parancsolták le a pályáról – 117 BL-mérkőzése során először.

Hogy jogos volt-e a tizenegyes? Vehettük annak. Szabályszerű a kiosztott piros lap? Nehéz volt vitatni. Igazságosnak mondható a Real Madrid büntetőgólja és továbbjutása? Természetesen igazságosnak.

És mégis, amikor Cristiano Ronaldo odaállt a tizenegyespont mögé, egy pillanatra, valahol a tudatunk mélyén bevillant a képtelen gondolat: mi lenne, ha az ötszörös aranylabdás szuperhős a méltatlanul kibukott kapuslegenda iránti együttérzésből csak most, kivételesen, egyszer az életben kegyelmet adna…

A tisztelet azonban mást diktált: úgy beverte a labdát a vészbeszálló Wojciech Szczesny kapujába, hogy szinte füstölt. A pályán nincs helye a könyörületnek, a pályán kívül annál inkább – többen a „Perdona!”, „Bocs!” kifejezést vélték hallani a portugál gólszerző szájából, amint a lefújás után az újságírói vegyes zónában átölelte az éppen közelgő búcsúját bejelentő olasz kapust. Emlegették Zinédine Zidane példáját a Bernabéu-stadionban – a fényes pályafutását Marco Materazzi lefejelésével záró francia Real-edző története sötét, de fájóan érvényes párhuzamot kínált szerda este. Szomorú, rettentően szomorú megdicsőülés jutott a csapatkapitánynak: amíg Torinóban az ollózós álomgólt szerző Cristiano Ronaldót, Madridban a ziláltan lekullogó kiállítottat tapsolták felállva az ellenfél szurkolói.

„Szemetesláda van a szíve helyén” – mondta Oliver bíróról az ítélet áldozata, a játékvezető jellemességét, érzékenységét hiányolva. Lehet csodálni a Juventus kapusnagyságát, a tárgyilagosság követelménye alól azonban a legnagyobb megbecsülés sem mentesít. Mindannyian tudjuk: ebben a mesében Bambit is súlyos felelősség terheli.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik