Az Udinesénél azért erősebb az Arsenal!

Vágólapra másolva!
2011.08.24. 20:42
null
Az Arsenal ismét kettős győzelemmel jutott a főtáblára (Fotó: Reuters)
Címkék
Bár az első félidőben ledolgozta egygólos hátrányát az Udinese az Arsenal ellen a Bajnokok Ligája selejtezőjének rájátszásában, az „ágyúsok" Robin van Persie és Theo Walcott góljával fordítani tudtak, és végül kettős győzelemmel jutottak a sorozat főtáblájára.

Szinte még el sem kezdődött az Arsenal szezonja, máris a megmentésért kellett pályára lépnie az angol csapatnak. Az ugyanis már tényleg hatalmas blama lett volna, ha nem jut a csoportkörbe a londoni csapat, amely 1998 óta mindig ott volt a főtáblán.

A hazai minimális különbségű, 1–0-s győzelem után, két klasszisát, Cesc Fabregast és Samir Nasrit elveszítve, ráadásul a jelenlegi keret talán legjobb képességű futballistája, a sérült Jack Wilshere nélkül kellett bizonyítania az angoloknak.

Kezdetben ezzel nem is volt baj: az angol csapat diktálta a mérkőzés iramát. Az Arsenal több helyzetet is kialakított, a kontrákból viszont az Udinese is veszélyes tudott lenni a másik oldalon. Az első negyedórában hatalmas volt az iram, a BBC tudósítója például 200 mérföld/órás sebességű játékról írt.

A lüktető mérkőzésen leginkább Gervinho megmozdulásai jelentették a legnagyobb veszélyt, az elefántcsontparti játékos többször is megforgatta az olasz védelmet, de Theo Walcottot is nehezen tartották a hazaiak. Az ellentámadásokból Antonio Di Natale veszélyeztetett.

A kezdeti Arsenal-fölény után kiegyenlítetté vált a játék, de a mérkőzés addigi legnagyobb helyzetét az angolok hagyták ki a 31. percben. Egészen pontosan Theo Walcott lőtte hét méterről a mérkőzésen remekül védő Samir Handanovicba a labdát. Pedig Gervinho ajtó-ablak helyzetbe hozta az első meccsen eredményes szélsőt.

A kihagyott helyzet pedig megbosszulta magát, hét perccel később ugyanis megszerezte a vezetést, ráadásul összesítésben egyenlített az Udinese. Antonio Di Natale maradt üresen a kapu előterében, s rendkívül okos fejessel megszerezte a vezetést csapatának. 1–0

A második félidőben aztán talán nagyobb BL-rutinjának köszönhetően, de megfordította a mérkőzést az Arsenal. Gervinho sokadszor játszotta le magát az alapvonalig, visszagurításánál ezúttal Robin van Persie érkezett, aki Walcotténál jóval eredményesebb megoldást választott: közelről lőtte ki a jobb sarkot. 1–1

Ez volt a holland támadó 26. arsenalos mérkőzése a 2011-es naptári évben, ezeken a találkozókon pedig ez volt a 22. gólja.

Az Udinese azonban visszajöhetett volna a mérkőzésbe, de legnagyobb sztárjuk gondoskodott arról, hogy ez ne következzen be. Di Natale ugyanis elhibázta a Thomas Vermaelen kezezése miatt megítélt tizenegyest. Vagy mondhatnánk úgy is, hogy Wojciech Szczęsny hatalmas bravúrral védett.

Ez a momentum gyakorlatilag eldöntötte a párharcot. A folytatásban ráadásul kihasználta az Arsenal, hogy kitámadott az Udinese, és Walcott kontrából szerzett góljával végleg bebiztosította csapata továbbjutását. 1–2

A két mérkőzés alapján elmondható, hogy a jobb csapat jutott tovább a BL főtáblájára, az Udinese az Európa-ligában folytathatja.

PERCRŐL PERCRE
93. perc: Vége a mérkőzésnek! Az Arsenal jutott a BL főtáblájára. Az Udinese az Európa-ligában folytatja.
92. perc. Majdnem újabb gólt szerzett az Arsenal: Van Persie 20 méterről lőtt, a Handanovicról kipattanó labdát pedig Traoré tette ismét kapura. ezúttal is a hazai kapus védett.
91. perc: Arsavin érkezett Walcott helyére.
87. perc: Beatia hordágyon hagyta el a pályát. Pasquale érkezett a helyére.
86. perc: Traoré érkezett Gervinho helyére.
83. perc: Isla helyett Denis a pályán.
79. perc: A másik oldalon Handanovic védte Ramsey középre tartó löketét.
78. perc: Di Natale lépett ki, majd nagy helyzetben – igaz kissé kisodródva – a hosszú sarok mellé gurított.
76. perc: Jenkinson is besárgult.

74. perc: Benatia és Walcott sárga lapot kapott.

70. perc: Sagna kapott sárga lapot.
69. perc: Az Arsenal kihasználta, hogy az Udinese feljebb tolta a védekezését. Walcott mozdult be az üres területre, majd a kapuig vezethette a labdát. Az angol középpályás ezúttal higgadt megoldást választott: a rövid sarkot megcélozva pöccintette el a labdát a teljesen kiszolgáltatott Handanovic mellett. 1–2
68. perc: Gervinho a 16-os előterében vezette a védőkre a labdát, passz helyett pedig lövésre szánta el magát. A védőkön megpattanó labdát Handanovic vetődve fogta meg.
63. perc: Fabrini állt be Pinzi helyére.
59. perc: Di Natale a jobb oldalt célozta meg a büntetőnél, Szczesny azonban hatalmas bravúrral a kapu fölé ütötte a labdát.
58. perc: Tizenegyes az Udinesének! Vermaelen kezére pattant a labda a 16-oson belül egy jobb oldali szögletet követően. Az Arsenal védője sárgát, az olasz csapat büntetőt kapott.

55. perc: Gervinho sokadszor húzott le a védők mellett az alapvonalig és ezúttal is (Walcott helyzetéhez hasonlóan) jó ütemben passzolt vissza. szerencséjére most Van Persie érkezett, aki hét méterről kegyetlenül bombázott a jobb felső sarokba. 1–1

53. perc: Walcott fordult le szépen emberéről az Udinese térfelének közepén, de lövése bár jól helyezett volt, gyengére sikeredett. Handanovinak volt már nehezebb dolga ezen a mérkőzésen is. Ezúttal is hárított.
52. perc: Isla reklamálásért sárga lapot kapott.
46. perc: Elkezdődött a második félidő. Frimpong helyére Rosicky érkezett.
45+1. perc: Vége az első játékrésznek.
45. perc: Egy perc lesz a hosszabbítás.
45. perc: Walcott vett le a levegőből egy indítást, majd kiharcolt egy szögletet. A sarokrúgás után Djourou kiszorított helyzetből mellé fejelt.
43. perc: Djourou rossz helyre pörgette ki a labdát, de az érkező Agyemang-Badu futtából jócskán fölé lőtt. Húsz méterről.
Jelen pillanatban összesítésben 1–1-re áll a párharc. Ha így maradna, hosszabbítás lesz.
39. perc: Egy jobb oldali beadást követően Di Natale maradt üresen, pedig két védő is volt a közelében. Az olasz támadó okosan, ívesen fejelt kilenc méterről a hosszú sarok irányába, Szczesny felett átszálló labda pedig a kapufáról pattant a gólvonal mögé.1–0
32. perc: Di Natale érte el a labdát, de kiszorított helyzetből nem tudta bevenni a szöget jól záró Szczesny kapuját.

31. perc: Gervinho szépen készítette le a labdát a kapuval szemben egyedül érkező Walcottnak, aki hatalmas ziccerben, hét méterről a kapusba lőtte a labdát. Az angol válogatott szélső, ha csak fele annyira lenne technikás, mint gyors, a világ legjobb játékosainak egyike lehetne...

A kipattanó után Van Persie próbálkozását is védte Handanovic.

28. perc: Sagna beívelése után Neuton pont Van Persie-hez fejelte a labdát. A hollandnak azonban a jobb, azaz a rosszabbik lábával kellett lőnie 16 méterről. A labda jócskán a kapu fölé szállt.
Az Arsenal a klub történetének mind a kilenc Bajnokok Ligája-selejtező-mérkőzését megnyerte. A találkozókon összesen 22-szer találtak az ellenfél kapujba és csak két gólt kaptak.
23. perc: Pinzi húzott el a jobb oldalon, majd középre adott, ahol az érkező Di Natale egy védő szorításában közelről a bal kapufát lőtte telibe.
22. perc: Song "maga alól" lőtt 22 méterről – jócskán a kapu fölé.
21. perc: Di Natale kínálta meg Szczesnyt távolról, az Arsenal kapusa magabiztosan hárított.
20. perc: Gervinho lapos beadásánál tisztáztak a hazaiak Van Persie elöl.
17. perc: Di Natale tartotta meg a labdát a 16-oson belül, majd keresztbe ívelt, ahol a két védő között emelkedő Armero a kapu irányába fejelte a labdát. Asamoah azonban lesen helyezkedet, így az Arsenal végezhetett el szabadrúgást.
10. perc: Gervinho ezúttal a jobb oldalon galoppozott le az alapvonalhoz, majd megpróbálta meglepni az Udinese kapusát azzal, hogy nem beadja, hanem kapura lövi a labdát. Handanovicjól zárta a szöget.
9. perc: Di Natale talált szép mozdulattal, fordulásból a kapuba. Az olasz csatár azonban egyméteres lesen volt, így a játékvezető nem adta meg a gólt.
8. perc: A sarokrúgás veszélytelen volt.
7. perc: Ramsey lövése vágódott le a hazai védőkről. Szöglet!
5. perc: Agyemang-Badu vezette a labdát az Arsenal térfelén, majd miután senki sem támadta meg, húsz méterről lőtt. A középre tartó labdát magabiztosan hárította Szczesny.
3. perc: Walcott lőhetett kissé jobb oldalról a tizenhatos előteréből. Az életerős löketet Handanovic visszaütötte a mezőnybe.
1. perc: egyből egy Arsenal-lehetőség. Gervinho cselezte le magát a bal oldalon az alapvonalig, veszélyes középre gurítását azonban a kivetődő Handanovic stoppolta le.
1. perc: Hamarosan kezdődik a mérkőzés. Az első mérkőzésen az Emirates-ben az Arsenal nyert 1–0-ra.

 

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, RÁJÁTSZÁS, VISSZAVÁGÓK
UDINESE (olasz)–ARSENAL (angol) 1–2 (1–0)
Udine, Stadio Friuli. V: Benquerenca (portugál)
UDINESE: Samir Handanovic – Ekstrand, Benatia (Pasquale, 87.), Larangeira, Neuton – Agyemang-Badu – Isla (Denis, 83.), Asamoah, Pinzi (Fabrini, 63.), Armero – Di Natale. Vezetőedző: Francesco Guidolin
ARSENAL: Szczesny – Sagna, Vermaelen, Djourou, Jenkinson – A. Song, Frimpong (Rosicky, a szünetben) – Walcott (Arsavin, 91.), Ramsey, Gervinho (Traoré, 86.) – Van Persie. Menedzser: Arsene Wenger
Gól: Di Natale (39.), ill. Van Persie (55.), Walcott (69.)
Sárga lap: Isla (51.), Beatia (74.), ill. Vermaelen (58.), Sagna (70.) Walcott (74.), Jenkinson (76.)
Összesítésben: 1–3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik