Argentinjai hozták az Inter sorozatban harmadik sikerét

Vágólapra másolva!
2011.11.02. 22:45
null
Samuel fejese útban a Lille hálójába (Fotó: Reuters)
Az Internazionale sorozatban harmadik mérkőzését is megnyerte a labdarúgó Bajnokok Ligája B jelű csoportjában: a milánóiak Walter Samuel és Diego Milito találatával verték meg 2–1-re a Lille-t. A Trabzonspor és a CSZKA Moszkva mérkőzése kiállítást hozott, gólt azonban nem – ennek első számú haszonélvezője az Inter, amely négy ponttal megugrott riválisaitól.

 

INTER–LILLE

A Serie A-val szemben a BL-ben már korrigálta pocsék kezdését (hazai vereség a Trabzonsportól) az Internazionale, egy újabb győzelem pedig nagy lépést jelentett volna a milánóiaknak a sima továbbjutás felé – végül ez össze is jött a fekete-kékeknek.

A mérkőzés erős kopogtatással kezdődött, Christian Chivu passza után a kilépő Diego Milito találta el a lécet Mickaël Landreau fölött. Nyílt sisakos játék alakult ki, az Inter részéről Mauro Zárate, a Lille-ből Eden Hazard próbálkozott sikertelenül, a 18. percben aztán előnybe került Claudio Ranieri csapata.

Wesley Sneijder ívelt középre szögletet jobbról, középen Walter Samuel jobb ütemben és magasabbra emelkedett, mint őrzője, majd a hálóba bólintott – ez volt „a Fal” harmadik BL-gólja karrierje során (1–0).

A Lille átvette ezután a kezdeményezést és többet tartotta a labdát, Luca Castellazzit Hazard, majd Ireneusz Jelen is megmozgatta egy lövéssel. A félidő hajrájában Zárate lövését még Landreau-nak kellett védenie – az Inter minimális előnnyel vonult pihenőre egy kiegyenlített mérkőzésen.

A második félidő elején a szezonban kapu előtt rengeteget rontó Milito hibázott kétszer is helyzetben , Rudi Garcia, a franciák edzője pedig kettős cserével frissített: lehozta csatárduóját, Sow és Jelen helyén Obraniak és De Melo folytatta.

A csere mit sem használt, mert a Lille ugyan egy Joe Cole-lehetőséget fel tudott mutatni, az Inter újabb gólt szerzett. A 65. percben Javier Zanetti készített elő pazarul, Diego Milito pedig nem hagyta cserben honfitársát, gólra váltotta passzát (2–0). Nehéz lett volna kihagyni, de épp Milito már bemutatta a meccsen, hogy mindent el lehet rontani…

A Lille a szögleteket gyűjtötte (a 74. percben már 13-nál tartottak a vendégek), az Inter meg az előnyt őrizte, bár Ricky Álvarez akár belőhette volna a harmadikat is, de a Sneijdert váltó középpályás a kapu fölé tüzelt.

A csereként beállt Túlio De Melo a 83. percben Castellazzit átemelve szépített, de a Lille-nek az egyenlítésre már nem maradt ereje – az Inter 2–1-re győzött és négy ponttal vezet a csoportban két fordulóval a vége előtt.

TRABZONSPOR–CSZKA MOSZKVA

A Trabzonspor és a CSZKA hasztalanul gyűrte egymást
A Trabzonspor és a CSZKA hasztalanul gyűrte egymást

Trabzonban az első félidőben a CSZKA lefutballozta a törököket a pályáról, viszont hiába volt fölényben és próbálkozott sokkal többet, képtelen volt betalálni. Seydou Doumbia a félidő elején és végén is elpuskázott egy-egy hatalmas helyzetet, a Trabzonspor legnagyobb lehetőségét Burak Yilmaz hibázta el.

A Trabzonspornak csak a második félidő közepén sikerült először igazán próbára tenni Vlagyimir Gabulovot, de a vendégek kapusa szépen védte Alanzinho szóló utáni kísérletét. A CSZKA nem tudott mit kezdeni a hazaiak védelmével, és Doumbia elvesztette uralmát idegei fölött: az elefántcsontparti csatár honfitársával, Didier Zokorával szemben szabálytalankodott, megkapta második sárga lapját a 74. percben, és korán az öltöző felé vehette az irányt.

A hajrában a CSZKA részéről Vágner Love, a Trabzonsporból Burak Yilmaz dönthette volna el a meccset, de egyiküknek sem sikerült – a törökök nem tudtak lépéselőnybe kerülni a moszkvai nagycsapattal szemben.

BAJNOKOK LIGÁJA
B-CSOPORT, 4. FORDULÓ
Internazionale (olasz)–Lille (francia) 2–1

Milánó, Giuseppe Meazza Stadion. V: Wolfgang Stark (német)

G: Samuel (18.), D. Milito (65.), ill. De Melo (83.)
Trabzonspor (török)–CSZKA Moszkva (orosz) 0–0

Trabzon, Hüseyin Avni Aker. V: Alberto Undiano Mallenco (spanyol)

K: Doumbia (74.)
AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 4 3 1 6–4 +2 9
2. CSZKA Moszkva 4 1 2 1 7–5 +2 5
3. Trabzonspor 4 1 2 1 2–4 –2 5
4. Lille 4 2 2 4–6 –2 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik