Allegri: Készen állunk a Barcelonára!

2011.08.26. 11:38
null
Allegri bizakodó a Barca elleni összecsapások előtt (Fotó: Action Images)
Címkék
Mint ahogyan arról korábban már beszámoltunk, csütörtök délután a monte-carlói Grimaldi Forumban megtartották a Bajnokok Ligája 2011–2012-es kiírásának csoportkörének sorsolását.

 

Az AC Milan ezúttal sem úszta meg spanyol óriásklub nélkül a csoportküzdelmeket, azután, hogy az előző kiírásban a Real Madriddal került egy kvartettbe az olasz csapat, most a Barcelonával sorsolták össze az együttest.

A piros-feketék vezetőedző, Massimiliano Allegri mindenesetre amondó, bár megkapták a lehető legnehezebb ellenfelet, felkészültek az összecsapásra.

„A legerősebb csapatot kaptuk, de ugyanakkor két olyan együttes is szerepel a csoportunkban, akik ellen nagyon magabiztosak vagyunk. A Barcelona elleni párharc óriási kihívás, ezért sokat kell rá készülnünk, hogy a lehető legjobb formánkban nézzünk vele szembe" – vélekedett Allegri a sorsolást követően.

„Úgy gondolom a katalánok elleni mérkőzések elég motivációt ad majd játékosaimnak bármiféle plusz ösztönzés nélkül. Biztos vagyok benne, hogy a legjobb formánkban leszünk és készen állunk majd megküzdeni a Barcelonával.”

Egy másik olasz klub, a Napoli sem járt sokkal jobban, mert bár Barcelonához hasonló erejű csapatot nem kaptak, azért sem a Bayern München, sem a Villarreal, sem pedig a Manchester City ellen nem mehet biztosra senki.

A Napoli elnöke, Aurelio De Laurentiis ennek ellenére nem panaszkodik a sorsolás miatt.

„Nagyon rangos ellenfeleket kaptunk. Hat csodálatos mérkőzést fogunk játszani három félelmetes riválissal” – mondta a Napoli elnöke.

Kevésbé ujjongott a besorolást követően a bajorok vezetőedzője, Jupp Heynckes.

„Ez a legnehezebb csoport – mondta Heynckes. – Ismerem a Villarrealt és a Napolit nagyon jól, mindkettő teljes mértékben topklubnak számít. A Manchester Cityt pedig senkinek sem kell bemutatni, eszméletlenül megerősödtek, és mindent megtesznek majd, hogy a nemzetközi porondon maradandót alkossanak.”

„A legnehezebb csoportba kerültünk, minden mérkőzésen óriási koncentrációra lesz szükségünk” – tette hozzá a Bayern München vezetőedzője.

Gian Piero Gasperini, az olasz Inter vezetőedzője szerint együttese kimondottan veszélyes négyesbe került. Mint ismeretes, a milánói fekete-kékek a CSZKA Moszkva, Lille, Trabzonspor hármassal kerültek egy kvartettbe.

„Jól ismerem a CSZKA Moszkvát és a Lille-t – mondta az olasz szakember az Inter Channelnek a tegnapi sorsolás után. – A Trabzonspor viszont számomra kissé rejtélyes. Alaposan tanulmányoznunk kell, mert a török futball általában nehéz ellenfeleket produkál. Az ottani stadionokban lévő hangulat elképesztő."

„Jelenleg a CSZKA-t tartják a legerősebb csapatnak Oroszországban. Két évvel ezelőtt a Genoa edzőjeként találkoztam a Lille-lel, már akkor is rendkívül szervezett volt. Azóta megnyerte a francia bajnokságot és bár néhány játékosát el kellett adnia, továbbra is egységes kerettel rendelkezik fontos egyéniségekkel tarkítva" – vélekedett Gasperini.

BAJNOKOK LIGÁJA, A FŐTÁBLA CSOPORTBEOSZTÁSA
A-CSOPORT
B-CSOPORT
C-CSOPORT
D-CSOPORT
Bayern München Internazionale Manchester United Real Madrid
Villarreal
CSZKA Moszkva BenficaLyon
Manchester City
Lille
Basel Ajax
Napoli
Trabzonspor Otelul Galati Dinamo Zagreb
E-CSOPORT
F-CSOPORT
G-CSOPORT
H-CSOPORT
Chelsea Arsenal Porto Barcelona
Valencia Marseille Sahtar Doneck Milan
Bayer Leverkusen Olympiakosz Zenit BATE Boriszov
Genk Borussia Dortmund APOEL Viktoria Plzen

 

Legfrissebb hírek

Folytatjuk!

Foci vb 2026
13 perce

VIDEÓK: pazar passz után vezetett Marokkó, de Vinícius villanásból egyenlített a vb-n

Foci vb 2026
22 perce

Döntetlen az állás 45 perc játék után

Foci vb 2026
28 perce

NS-infó: Szűcs Tamást a portugál élvonal 5. helyezettje szerződtetheti

Labdarúgó NB I
29 perce

Itt a válasz, Vinícius góljával egyenlítenek a brazilok!

Foci vb 2026
44 perce

Hoppá, vezet Marokkó!

Foci vb 2026
53 perce

Statisztikák: öt meccs után továbbra sincs európai siker a vb-n

Foci vb 2026
1 órája

Elkezdődött a brazil-marokkói ütközet!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik