- Utolsó módosítás:
- 2012-02-05 02:44:22
Ötvenöt éves az 1955-ben induló BEK első mesterhármasa • Szerzője több mint négy évtizede nincs közöttünk
A príma pionír, avagy Palotás Péter parádéja
A napokban volt 55 éve annak, hogy megkezdődtek a küzdelmek a kontinens és, talán minden túlzás nélkül állítható, a világ első számú labdarúgó-klubtornájában, a Bajnokcsapatok Európa-kupájában. Az első kiírás magyar résztvevője, az akkor éppen Vörös Lobogó névre hallgató MTK játszi könnyedséggel lépett túl a belga Anderlechten, s egyik játékosa rögvest – a kupa történetének második meccsén – beírta nevét a (Bajnokok Ligája-jogelőd) BEK aranykönyvébe. A sorozat első mesterhármasára és annak szerzőjére, Palotás Péterre emlékezünk az alábbiakban.
Három nappal később (akkoriban még nem egy időben rendezték az ugyanazon fordulóra kiírt találkozókat; az első kör odavágói például november 1-jéig húzódtak!), szeptember 7-én egy magyar fiú azonban elhomályosította produkciójukat: mesterhármast ért el.
![]() |
| Palotás beírta magát a BEK (BL) történelemkönyvébe |
Palotás Péter a 25., az 59. és a 80. percben vette be az Anderlecht kapuját, s mivel Szimcsák István (8. perc), Hidegkuti Nándor (28.) és Sándor Károly (83.) is betalált, átellenben viszont csupán három gól esett, „londoni eredménynek” tapsolhatott a Hungária körúti publikum.
Az otthoni 6:3-ra az anderlechti 4:1 következett hat hétre (!) rá, azaz a Vörös Lobogó fölényes, 10–4-es összesítéssel lépett tovább.
Palotás az Émile Versé (mai nevén Constant Vanden Stock) Stadionban is eredményes volt, s nem fogyott ki a találatokból a Stade Reims elleni negyeddöntőben sem, két gólt szerzett a visszavágón. Apró szépséghiba, hogy a korszak francia sztárcsapata – amelyben többek között Michel Hidalgo és Raymond Kopa rúgta a labdát – már leküzdhetetlen akadálynak bizonyult (2:4, 4:4) az egyébként szintén jó erőkből álló kék-fehérek számára.
Palotás végül hat góllal fejezte be első BEK-idényét, ezzel második lett a góllövőlistán.
1956–57-ben a Bp. Honvéd, 1957–58-ban a Vasas, 1958–59-ben pedig újfent az MTK (és ezúttal már tényleges nevén) képviselte a magyar színeket a legrangosabb kupasorozatban. A csatár két duplával vette ki részét a Polonia Bytom 6–0-s kiveréséből, ám a Young Boys ellen már neki és társainak sem ment úgy, ahogy addig: 1:2, 1:4.
AZ ELSŐ… …mesterhármas a BEK történetében: Palotás Péter (Vörös Lobogó–Anderlecht, 1955–56)
AZ ELSŐ… …mesterhármas a BL történetében: Juul Ellerman (PSV–Zalgiris, 1992–93)
A LEGGYORSABB… …mesterhármas a BL történetében: Mike Newell, 9 perc (Blackburn–Rosenborg, 1995–96)
A LEGTÖBB… …mesterhármas a Bajnokok Ligájában: Michael Owen (Liverpool, Manchester United), Filippo Inzaghi (Juventus, Milan) 3-3 |
Akkor 1958. november 26-át írtunk. Palotás neve mellett nyolc mérkőzésen szerzett tíz gól díszelgett összesen a BEK-ben! Hetek múltán, az 1958-as esztendő végén a csatár szívproblémái miatt bejelentette visszavonulását. Alig múlt 29…
Tíz évet húzott le az MTK-ban, tíz évet a világ futballélvonalában. Klubjával háromszoros bajnok, egyszeres kupagyőztes, KK-győztes, az Aranycsapattal – melynek színeiben 24 meccsen 18 gólt szerzett – olimpiai bajnok, Gerő-kupa-győztes és világbajnoki ezüstérmes.
Poteleczkyként született, karrierje első éveiben még ezen a néven futballozott a III. Kerületi TVE-ben (1945–48). Fedezetként indult, majd egy sorral előrébb, a középcsatár posztján kötött ki, hogy aztán kissé hátrébb húzódjon jó szemű felfedezőjének, Bukovi Mártonnak köszönhetően – az edzőfejedelem, korszakalkotó szakmai újítás gyanánt, vele próbáltatta ki először a visszavont center szerepkörét az MTK-ban. Később Sebes Gusztáv is ebbéli minőségében számított rá a válogatottban, mígnem 1952 őszétől az „öreg” Hidegkutira osztotta a feladatot.
Amíg szervezete bírta a nagy fizikai igénybevételt, Palotás világklasszisként tündökölt. Ahogy a lexikon írja, „nagy munkabírású, ügyesen osztogató, jól fejelő és veszélyesen lövő labdarúgó volt”. Aztán a 25. válogatottságára készülődvén, 27 évesen (idézet a Labdarúgásból) „az orvosok közölték vele: válogatott edzés helyett a Sportkórházba kell mennie”, mert valami nincs rendben a szívével...
Visszavonulása után a textiliparban dolgozott. Ahogy állapota rosszabbodott, az orvosok eltiltották még a mérkőzések látogatásától is. Palotás Péter 1967. május 8-án hunyt el Budapesten.
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 15:47 Sousa-ügy: a portugál nem jelent meg a békéltető meghallgatáson
- 15:33 Primera División: felfüggesztik a tárgyalást, újabb sztrájk jöhet
- 15:21 Felkészülés: a magyar csatár gólja kevés volt korábbi csapata ellen
- 14:49 Újpest: a bosnyák szövetségi kapitány unokaöccsét tesztelik Belekben
- 14:39 Videó: szenzációs védés - a levegőben úszva kapta le a korongot
- 14:29 Real Madrid: saját nevelésű középpályás érkezhet - lapértesülés
- 14:28 NS: Szavazzon a Fradi és a Vasas túrájáról - Köztér
- 14:14 NB II: Aranyos Márk és Török érkezhet, Franyó távozik Vácról
- 14:13 Bundesliga 2.: a rossz pálya miatt elmarad Királyék pénteki meccse
- 14:07 Vasas: a Malév-csőd miatt Cipruson ragadhatnak a táborozó fiatalok
- 14:03 Ajax: folytatódik a Cruyff-sztori, lemondanak az igazgatósági tagok
- 13:59 F1: brit politikusok nyílt levélben kérik a Bahreini GP törlését
- 13:59 Kerékpár: beismerő nyilatkozatot várnak Ullrichtól hazájában
- 13:54 Tenisz, Davis-kupa: Kellner és Fucsovics kezd az írek ellen
- 13:49 Videó: kis híján tragédia - Lázárék busza vonattal ütközött az átkelőben!
- Kupadöntős a Barcelona, esélyt sem adott a Valenciának
- Capello lemondott az angol kapitányi posztról
- Cáceres duplájával Juve-siker a San Siróban
- Khedira és bombázó párja szinte ruhátlanul pózolt - fotók!
- Videó: kis híján tragédia - Lázárék busza vonattal ütközött az átkelőben!
- Videó: Ibra megint pofozkodott, most a Juventus kapusát ütötte meg!
- McLaren: hol van már a tavalyi hó?
- A Tottenham menedzsere váltja Capellót?
- Tenisz: beperli szüleit az adósságokkal küzdő Arantxa Sánchez Vicario
- Allegri: Mostanában nem tudjuk megnyerni a kiélezett mérkőzéseket
- Videó: Higuita 45 évesen is kirázza a kisujjából a legendás trükköt
- Formula-1: kezdenek aggódni a Ferrarinál a túl merész autó miatt
- Labdarúgás: továbbra is a Real Madrid a világ leggazdagabb klubja
- A Szeged-Beton kiejtette az egrieket
- Több mint 20 nagyméretű műfüves pálya épül 2012-ben
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt
Értékesítő
Raab Karcher Zrt.
Műszakvezető
Prohumán 2004 Kft.
Folyamatgazda
Prohumán 2004 Kft.
AWI hegesztő
TESK Tanácsadó Kft.
HR Business Partner
CompLex Kiadó Kft.
Póker
Jól taktikázol? Jól blöffölsz? A szerencsét is magad mellé tudod állítani? Kattints és tedd próbára pókertudásod ingyen!
Póker







