A Levadia nem a múlt miatt ütné ki a Debrecent

2010.07.01. 15:43
null
Forró pillanat az észtek kapuja előtt a tavalyi Debrecen–Levadia mérkőzésen (Fotó: Szabó Miklós)
A Debrecen leendő BL-selejtezőbeli ellenfele, az észt Levadia Tallinn háza táján nem a két csapat tavalyi BL-párharcának elveszítéséből, hanem a jelenlegi erőviszonyokból, illetve a felajánlott prémiumból merítenek plusz motivációt a Loki elleni BL-selejtező előtt – derül ki az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) honlapján csütörtökön közölt nyilatkozatokból.

„Az előkészületek lezajlottak, a játékosok és az edzők pontosan tudják, mekkora a győzelmi prémium, úgyhogy nincs más dolgunk, mint várni a fejleményeket. A tavalyi eredmény nem nyomaszt bennünket, a Debrecen időközben jó néhány játékosát elveszítette" – utalt az egy évvel ezelőtti kiesésre (1–0, 1–0 a Loki javára) Viktor Levada, a Levadia elnöke, akinek véleményét a vezetőedző, Igor Prins is osztja.

„Nem akarok visszanézni, mert mindkét csapatnál sok minden megváltozott, játékosok jöttek és mentek. Meglepetést kelteni mindig nagyszerű, és itt az ideje valami különlegeset alkotni" – mondta Prins, aki szerint a bajnokságbeli bizonytalanságok nem lesznek befolyással a BL-szereplésre, a nemzetközi porondon más lesz a csapat hozzáállása. (Odahaza a vesztett pontokat tekintve az eggyel kevesebb mérkőzést játszó Flora egy ponttal megelőzi az éllovas Levadiát.)

„A bajnokságban akadt egy kisebb hullámvölgyünk, de a helyzet egyáltalán nem volt drámai, és mára minden visszazökkent a megszokott kerékvágásba. Kemény ellenfél vár ránk, de remélem, odahaza töretlen szurkolói biztatásra számíthatunk" – tette hozzá Konstantin Nahk csapatkapitány.

A párharc első mérkőzését július 13-án rendezik meg Tallinnban.

Legfrissebb hírek

Történelem, mindhárom magyar kezd a Liverpool–Galatasaray BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
18 órája

Bernardo Silva: Hiszünk magunkban, muszáj kockáztatnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 12:02

Több mint tízezer néző előtt döntetlent játszott egymással a Debrecen és a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 21:25

Az Újpest sorozatban négy vereség után javítana a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
2026.03.13. 13:12

Mbappé már biztosan kimarad, rengeteg a fiatal a Real Madrid keretében a Manchester City ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 15:48

A Bayern München nem hagyott kérdést a visszavágóra, lemosta a pályáról az Atalantát

Bajnokok Ligája
2026.03.10. 22:54

Bódog Tamás: Megmutatta a Fradi, hogy nem véletlenül készülhet Európa-liga-nyolcaddöntőre

Labdarúgó NB I
2026.03.09. 07:40

Dzsudzsák szabadrúgásból betalált a 200. NB I-es meccsén, a DVSC három góllal nyert a KBSC ellen

Labdarúgó NB I
2026.03.08. 19:38
Ezek is érdekelhetik