A Dortmund elrontotta Arsene Wenger születésnapját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.22. 22:47
null
A Dortmund győzött az Arsenal vendégeként (Fotó: Reuters)
A labdarúgó Bajnokok Ligája F-csoportjának harmadik fordulójában a Borussia Dortmund és a Napoli is 2–1-re nyert idegenben. A dortmundiak az Arsenal ellen gyűjtötték be a három pontot, a nápolyiak pedig Marseille-ben tudtak diadalmaskodni.

ARSENAL–BORUSSIA DORTMUND 1–2

Két jó formában lévő csapat nézett farkasszemet Arsene Wenger 64. születésnapján az Emiratesben. A meccs elején az Arsenal volt aktívabb, majd az első percek után átvette az irányítást a Dortmund. A németek távoli lövésekkel próbálkoztak, ám Marco Reus és Mats Hummels sem talált kaput.

A 16. percben a mezőnyfölényt gólra váltotta a Dortmund: Aaron Ramsey elveszítette a labdát az Arsenal tizenhatosának előterében, Marco Reus becsúszva szerelte, majd a labda Robert Lewandowskihoz pattant, aki az érkező Henrih Mhitarjan elé tálalt, az örmény középpályás pedig 16 méterről a kapu bal oldalába helyezett. 0–1

A kapott gól felébresztette az Arsenalt, a 24. percben Olivier Giroud kapott remek indítást Rosickytől, ám a francia csatárt lesen állították meg. A 38. minutumban kis híján meglett az egyenlítő gól: egy rövid felszabadítás után Rosickyhez pattant a labda, a cseh 16 méterről lőtt a levétel után, Weidenfeller már verve volt, a gólvonalon álló Hummelsről azonban kipattant a labda.

Három perccel Ramsey a jobb oldalon felzárkózó Bacary Sagnához játszott, a védő egyből centerezett, középen Neven Szubotics összefutott Weidenfellerrel, a labda továbbpattant, az ott ólálkodó Giroud pedig közelről az üres kapuba pofozta azt, így a szünetben döntetlent mutatott az eredményjelző. 1–1

A második félidőben gyűrték egymást a csapatok, az Arsenal volt mezőnyfölényben, helyzet azonban igen kevés alakult ki. A 69. percben egy rövid felszabadítás után a lendületből érkező Santi Cazorla futtából, 18 méterről tüzelt, a labda a keresztlécről vágódott fölé.

Hiába játszott nyomasztó fölényben az Arsenal, a 82. percben megszerezte a vezetést ismét a Dortmund: egy jobb oldali támadás során Grosskreutz előrelopakodott a jobb oldalon, középre kanyarított, a hosszú oldalon egyedül érkező Lewandowski meg hét méterről a rövid alsóba belsőzte a labdát. 1–2

OLYMPIQUE MARSEILLE–NAPOLI 1–2

Az F-csoport másik mérkőzésén a két forduló után pont nélkül szerénykedő Marseille fogadta a Napolit. A francia csapat ellen a BL-ben gólt még nem szerző, a sérülése után először a nápolyiak kezdőjében helyet kapó Gonzalo Higuaín nem igazán találta a helyét az első fél órában, különösen, hogy csapattársai sem kényeztették jó passzokkal.

A csatár így hát gondolt egy nagyot, és úgy döntött, ha már más nem teszi meg, akkor ő kezd el irányítani. Ennek meg is lett az eredménye a 42. percben. Az argentin nagyon precízen indította José Callejónt a középpálya közepéről, a spanyol pedig higgadtan elhúzta védője mellett a labdát, majd jobbal Mandanda mellett a kapuba bombázott. 0–1

Callejón nagyszerűen játszott, és gólt is szerzett a Marseille ellen (Fotó: Reuters)
Callejón nagyszerűen játszott, és gólt is szerzett a Marseille ellen (Fotó: Reuters)

A fordulás után jól kezdett a Marseille és Payet remek fejesével, illetve Gignac löketével az egyenlítést is megszerezhették volna a hazaiak, de Pepe Reina és a Napoli védői jól végezték a munkájukat, így az állás a kezdeti rohamok után sem változott.

A nagy lelkesedés hamar alábbhagyott a francia együttesnél, és a második játékrész első 15 perce után újra a Napoli vette át a kezdeményezést, sőt az újabb góljukat is megszerezték: a 67. percben Callejón passzolt Mertenshez, aki azonnal, sarokkal tette Zapata elé a labdát. A csereként beálló kolumbiai egy gyors állítás után már csavart is a kapura 14 méterről, lövése pedig nagyon szépen elcsavarodott Mandanda mellett. 0–2

A kétgólos hátrány felébresztette a hazaiakat, és a 64 percben még szépíteni is tudtak, a mindössze tíz perce pályán lévő Jordan Ayew 20 méterre a kaputól, egy pattanás után Pepe Reina mellett a kapuba bombázott. 1–2

Az eredmény már nem változott, a Napoli begyűjtötte második győzelmét is, de Rafa Benítez együttese így is csak a csoport harmadik helyéről várhatja a folytatást.

BAJNOKOK LIGÁJA
F-CSOPORT, 3. FORDULÓ

Arsenal (angol)–Borussia Dortmund (német) 1–2
London, Emirates. Vezette: Eriksson (svéd)
G: Giroud (41.), ill. Mhitarjan (16.), Lewandowski (82.)

Olympique Marseille (francia)–Napoli (olasz) 1–2
Marseille, Stade Vélodrome. Vezette: Cakir (török)
G: J. Ayew (86.), ill. Callejón (42.), Zapata (67.)

AZ ÁLLÁS
1. Borussia Dortmund 3 2 0 1 6–3 +3
6
2. Arsenal
3 2 0 1 5–3 +2
6
3. Napoli 3 2 0 1 4–4 0 6
4. Olympique Marseille 3 0 0 3 2–7 –5 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik