A Bordeaux közel került a Barca rekordjához

Vágólapra másolva!
2010.03.18. 11:55
null
A győztes gól öröme (balról): Grégory Sertic, Maruan Samah és Mathieu Chalmé (Fotó: Action Images)
Mivel Maruan Samah hajrábeli fejesének köszönhetően a Girondins de Bordeaux győzelemmel vívta ki a továbbjutást a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, újabb lépést tett afelé, hogy beállítsa a Barcelona győzelmi rekordját. Laurent Blanc vezetőedző és játékosai azonban a legkevésbé sem foglalkoznak ezzel, ők tökéletesen beérik a negyeddöntőbe jutás örömével.

A Barcelona kilenc mérkőzésen át tartó, a Bajnokok Ligájában máig példátlan győzelmi sorozata 2003-ban szakadt meg, ezt közelítette meg két lépésre a Bordeaux, amely a csoportkör második fordulója óta folyamatosan nyerésben van.

A Juventust egyszer, a Bayern Münchent, a Maccabi Haifát és immár az Olympiakoszt is kétszer legyőző francia bajnok kétszer verhető ellenfelet nemigen kaphat a pénteki sorsoláson – a BL-ranglistán nyolc egymást követő győzelemmel szintén előtte álló Dortmund utolérése is bravúr lenne a papírforma szerint –, de ezzel egyelőre nem foglalkoznak Bordeaux-ban.

„Ha valamikor, most maradéktalanul elégedettek lehetünk! – érzékeltette az öltözőbeli hangulatot Mathieu Chalmé, s edzője, Laurent Blanc is hasonlóan nyilatkozott: – Volt, ami nem működött tökéletesen, de ezen az estén csak a pozitívumokról szeretnék beszélni. A továbbjutást minőségi játékkal vívtuk ki, néhány játékos egészen kiváló formában futballozott."

A francia edző szerint játékosaiban végleg tudatosult, hogy a Bajnokok Ligájában a legkisebb hiba sem marad megtorlatlanul.

FRANCIA BL-NEGYEDDÖNTŐSÖK 
Idény  Csapatok
2009–2010 2 Bordeaux, Lyon
2008–2009  
2007–2008
 
2006–2007
 
2005–2006 1 Lyon
2004–2005 1 Lyon  
2003–2004 2 Lyon, Monaco
2002–2003
 
2001–2002
 
2000–2001
 

„Ezt szeretném látni tőlük a bajnokságban is, így talán ellensúlyozhatjuk az elmúlt két hónapban elveszített pontokat – folytatta Blanc, majd a BL-sorsolásról a következőket mondta: – Hat negyeddöntőstől mindenki azt várja, hogy legyőzi a Bordeaux-t, a hetedikről, a Lyonról meg én vélem úgy, hogy nem lenne szerencsés megkapni. Egy biztos, a Barcelonát nagyon szeretném elkerülni..."

Történjék bármi is, a francia klubok számára mindenképpen sikeres az idei BL-idény, hiszen az utóbbi tíz évben csupán egyszer jutottak be ketten is a legjobb nyolc közé. A Bordeaux még sohasem hatolt messzire – igaz, a sorozat elődjében, a Bajnokcsapatok Európa-kupájában egyszer (1984–85) elődöntős volt.

Bozsidar Bandovics, a 100. idegenbeli európai kupameccsét vívó (és a 200. idegenbeli BL-gólját bekapó) Olympiakosz vezetőedzője így értékelt: „Gratulálok a Bordeaux-nak, jól játszott, de hozzá kell tennem, a második félidőben mi voltunk a jobbak, és a két mérkőzés alapján nem mutatkozott túl nagy különbség a két csapat között."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik