Gyémánt Liga: négy versenyszám is kikerül a programból

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.11.06. 21:33
Az ideinél nyolccal kevesebb, nemenként csak 12-12 szám lesz állandóan programban az atlétikai Gyémánt Ligában.

A nemzetközi szövetség (IAAF) szerdai közlése szerint a sorozat 2020-as szezonjában minden GYL-állomás legfeljebb 90 perces lesz, ezzel kedvezve a televíziós közvetítéseknek: jövőre nem szerepel majd mindenhol a női és férfi 200 méter, a diszkoszvetés, a hármasugrás és a 3000 méter akadályfutás.

A hivatalos indoklás szerint a sprintszám azért került ki, mert olimpiai évben a 100 méter mellett túl nagy megterhelést jelentene a világ legjobbjainak, míg a többi versenyszám a felmérések szerint „a legkevésbé népszerűek” között volt. Ez alapján egyébként a három leginkább közönségkedvenc szám a 100 méter, a magasugrás és a távolugrás.

Az IAAF hozzáteszi, az alapversenyek közül most kikerülő számokat így megtartják: a 200 métert és a 3000 méter akadályt tíz, a diszkoszt és a hármasugrást két versenyen láthatják majd a nézők, ugyanakkor ezekben nem lehet majd pontokat gyűjteni, így a zürichi döntőn sem szerepelnek majd.

„A célunk, hogy egy, a korábbinál pörgősebb, izgalmasabb show-műsort hozzunk össze, mert a televíziók ezt szeretnék megmutatni” – mondta a szervezetet elnöklő Sebastian Coe.

Az már korábban eldőlt, hogy 2020-ban 14 plusz 1 versenyből áll majd az április 17-én rajtoló és szeptember 11-én záruló sorozat, ami mellett az IAAF egy második számú, egynapos viadalokat tömörítő sorozatot is elindít Kontinentális Kör (Continental Tour) néven. Itt elsősorban azokban a számokban versenyeznek majd, amelyek nem állandó részei a GYL-viadaloknak.

A 2020-as Gyémánt Liga versenyszámai (férfiak és nők)
100 m, 100 m gát/110 m gát, 400 m, 400 m gát, 800 m, 1500 m, 3000 m, távolugrás, magasugrás, rúdugrás, gerelyhajítás, súlylökés

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik