Gyémánt Liga: jövőre 14 versenyt és egy döntőt rendeznek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.10.22. 09:15
Jövőre 14 plusz 1 versenyből áll majd az atlétikai Gyémánt Liga.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) tájékoztatása szerint a sorozat közgyűlése hétfőn fogadta el a 2020-as menetrendet, amely szerint a 14 egynapos versenyt egyetlen döntő zárja majd le szeptemberben.

Jövőre Birmingham helyett Gateshead ad otthon az egyik angliai állomásnak, mivel előbbi stadiont a 2022-es Nemzetközösségi Játékok miatt felújítják. Emellett fontos változás, hogy Sanghaj mellett még egy kínai versenyt rendeznek.

A hírlevél szerint minden állomáson 11 vagy 12 számot rendeznek, hogy pontosan mikor mit, az november elején dől el.

A nemzetközi szövetség azt is bejelentette, hogy a Gyémánt Liga mintájára 2020-tól egy második számú, egynapos viadalokat tömörítő sorozatot is elindít Kontinentális Kör (Continental Tour) néven, amelyben elsősorban azokban a számokban versenyeznek majd, amelyek nem állandó részei a GYL-viadaloknak.

A 2020-as Gyémánt Liga-sorozat állomásai
április 17.:
Doha
május 10.: Kína – később megnevezendő helyszínen
május 16.: Sanghaj
május 24.: Stockholm
május 28.: Róma
május 31.: Rabat
június 7.: Eugene
június 11.: Oslo
június 13.: Párizs
július 4.: London
július 10.: Monaco
augusztus 16.: Gateshead
augusztus 20.: Lausanne
szeptember 4.: Brüsszel
szeptember 11.: Zürich – döntő

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik