Érettségi: „megoldottuk” Márton Anitát – riói döntője szerepelt a tételsorban

Vágólapra másolva!
2020.05.05. 21:28
Ezen a héten tartják idehaza a középiskolai érettségiket, kedden a matematikán volt a sor. A feladatsor 14. példája pedig a riói olimpia női súlylökésének döntőjével volt kapcsolatos. Ennek híre pedig eljutott a dél-amerikai ötkarikás játékokon végül bronzérmesként végző Márton Anitához is, aki Facebookon megosztotta a feladatlapot, s a posztjában viccesen úgy fogalmazott: „Azt hiszem, elértem a pályafutásom csúcsát!”

A feladathoz a készítők egy táblázatot mellékeltek, amelyben összefoglalták a finálé dobásait, ám azt némileg hiányosan kitöltve – az első feladat a kitöltés befejezése volt. A másodikban Márton Anita hat dobásának átlagát (19.01 méter) és szórását (kb. 0.72 méter) kellett megadni.

A feladat harmadik része egy térgeometriai feladat volt, amely során azt kellett megadni, hogy mekkora az átmérője a súlylökésnél használt 4 kg-os, sárgarézből készült golyónak, ha egy 1 cm3sárgaréz tömege 8.73 gramm. Itt ki kellett számolni a gömb térfogatát (458.19 cm3), majd ebből már meg lehetett állapítani a gömb sugarát (4.8 cm), amit megszorozva kettővel, megkaptuk az átmérőt: 9.6 cm.

A RIÓI DÖNTŐ

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik