Edzője a négyszázat erőltette, Bolt kötötte magát a száz méterhez

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2019.12.02. 17:11
null
Utcahosszal a mezőny előtt a 2008-as pekingi olimpia 100 méteres döntőjének céljában (Fotó: AFP)
A két éve visszavonuló világcsúcstartó, nyolcszoros olimpiai és tizenegyszeres világbajnok jamaicai sprinter, Usain Bolt vitathatatlanul a világ leggyorsabb embere és korunk egyik legnagyobb hatású sportolója. A Nemzeti Sport szombati mellékletében, a Hosszabbításban indított sorozatunkban felelevenítjük pályafutása részleteit, és utánajárunk, hogyan vált a talán túlságosan is laza, kényelmes kissrácból legyőzhetetlen bajnok. A harmadik részben többek között bemutatjuk tökéletes pekingi egy hetét.

Új edzője, Glen Mills felismerte a Usain Boltban rejlő lehetőséget, és el akarta érni, hogy tanítványa végre tényleg profiként éljen, viselkedjen, ezért Kim Collinsszal és Dwain Chambersszel együtt kezdte meg a felkészülést. Az athéni olimpia kudarca után Bolt remélte, a 2005-ös helsinki világbajnokságon minden a helyére kerül.

Finnországban a 200 méteres döntőig nem erőltette meg magát, ott azonban a célegyenesben, amikor beindította volna a rakétákat, comb­izomsérülést szenvedett, és 26.27 másodperccel, utolsó helyezettként bicegett be a célba. Nem vigasztalta, hogy ő lett a valaha volt a legfiatalabb vb-döntős, a teljes hátralévő szezonja kiesett. Hiá­ba volt már 18 éves, a felnőttek között még nem bizonyított nemzetközi szinten. Novemberben autóbalesetet szenvedett, kisebb karcolásokkal megúszta, az edzésben sem zavarta, 2005-ben harmadik, 2006-ban negyedik volt a világranglistán. Edzője és menedzsere együtt találta ki, hogy a 400 méter legyen Usain fő száma, az atléta azonban nem osztotta a lelkesedésüket, mert sokkal keményebben kellett volna edzenie.

„Nem olyannak teremtettek, aki ennyit edz egy nap” – monda Bolt, és sérülései miatt egyre több nyújtógyakorlatot végzett a tréningeken. A 2006-os szezon jól kezdődött, a csehországi Ostravában megdöntötte Justin Gatlin pályacsúcsát 20.28 másodperccel, Lausanne-ban újra betört húsz másodperc alá, 19.88-cal harmadik lett Xavier Carter és Tyson Gay mögött.

A stuttgarti világdöntőn megszerezte első érmét felnőttvilágversenyen, 20.10-zel harmadik helyen ért célba Tyson Gayt és Wallace Spearmont követően, majd egy héttel később 19.96-tal ezüstérmet szerzett az athéni világkupán, amelyet Spearmon nyert meg, akivel jóban volt, de…

„Nagyon idegesített, hogy Wallace rendre legyőzött, ám az edző azt mondta, meg kell tanulnom veszíteni, hogy megtudjam, mire van szükségem a győzelemhez – emlékezett vissza Bolt. – Például a rajt után rögtön hátrafelé kezdek nézegetni a többiekre, ami lelassít, és amivel időt veszítek. Ezért megfogadtam, nem nézek hátra többé, amit a kanyarig sikerült is betartanom, akkor láttam, hogy Wallace sehol sincs. Soha többé nem győzött le.”

A 2007-es év fordulópontnak is tekinthető abból a szempontból, hogy Bolt úgy döntött, kipróbálja magát 100 méteren. Ennek anyagi oka is volt, a korábbi két és fél éve ráment a sérülésekre, és végre pénzt akart keresni. Hazai riválisa, Asafa Powell példája lebegett a szeme előtt, aki 2006-ban valamennyi Golden League-győzelméért tizenötezer dollárt kapott, és mivel mind a hat versenyt megnyerte, bónuszként még 750 ezer dollár ütötte a markát.

Edzőjének azonban nem tetszett az ötlet, mondván, tanítványa rosszul rajtol, ami százon sokat számít, de áthidaló megoldásként azt ajánlotta neki, hogy akkor indulhat el százon, ha megdönti a jamaicai országos csúcsot kétszázon. Bolt ezt még abban az évben megtette, 19.75-tel nyerte meg a jamaicai bajnokságot 200 méteren, tizenegy ezreddel megjavítva Don Quarrie 36 éves rekordját…

Az akadály elhárult az útjából – Bolt Kréta szigetén 2007 júliusában futott először 100 métert versenyen, és 10.03 másodperccel győzött is. Jót tett neki, hogy a 2007-es oszakai világbajnokságon nem volt vele szemben elvárás, mindenki Asafa Powelltől remélte a nagy sikert. Bolt ezüstérmet nyert kétszázon 19.91-gyel, ezúttal sem bírt Tyson Gayjel, de megvolt a cél: onnantól kezdve őt akarta legyőzni.

A 2007-es oszakai világbajnokságon még kikapott az amerikai Tyson Gaytől 200 méteren (Fotó: Getty Images)
A 2007-es oszakai világbajnokságon még kikapott az amerikai Tyson Gaytől 200 méteren (Fotó: Getty Images)

Ugyan abban az évben nem nyert aranyérmet nagy nemzetközi versenyen, edzője elégedett volt vele, mert javult a technikája, a kanyarokban egyre jobb lett az egyensúlya, amitől felgyorsult. Maga Bolt is egyre lelkesebb lett, és úgy döntött, 2008-ban elindul 100 méteren a kingstoni meghívásos versenyen. Mindenkinek leesett az álla, amikor 9.76-tal ért a célba, ami akkor a második legjobb idő volt a táv történetében, egyedül honfitársa, Powell futott jobbat egy évvel korábban Rietiben (9.74).

Aztán bekövetkezett a nagy áttörés: Usain Bolt 2008. május 31-én New Yorkban nemcsak legyőzte Tyson Gayt, de 9.72-es világcsúccsal nyert, pedig csak ötödik alkalommal versenyzett százon életében. Edzője a 400 méterről szőtt álmát végleg sutba dobta, Bolt egyre keményebben edzett a két rövid távra. Rájött, hogy nem jó a kondija, kétszázon rengeteg idő marad benne, mert húsz-harminc méterrel a vége előtt kifullad. A cél az volt, hogy a pekingi olimpián megmutassa a világnak, egyik távon sincsen jobb nála.

Pekingben egy hét alatt három ilyen fényes érmet nyert (Fotó: AFP)
Pekingben egy hét alatt három ilyen fényes érmet nyert (Fotó: AFP)

„Felvettem a telefonomra, ahogy azt mondom, három aranyat fogok nyerni Pekingben. Nem voltam beképzelt, tényleg hittem benne” – elevenítette fel Bolt, aki friss világcsúcstartóként favoritként érkezett a kínai fővárosba, ahol szabadidejében még spanyolul is elkezdett tanulni – igaz, csak a csajozás miatt, ami szobatársával, Maurice Smith tízpróbázóval a kedvenc elfoglaltsága volt.

„Kicsit sajnáltam, hogy a suliban annak idején a zenetagozatot választottam a nyelvtanulás helyett, mégsem állhattam oda énekelni a brazil lányok elé” – vallotta be Bolt, aki az olimpia alatt mindennap a McDonald'sban evett, reggel, délben és este csirkefalatokat, mert csak abban bízott. Kipróbálta a kínai ételeket is, de a gyomrának nem tetszett.

A pályán ellentmondást nem tűrően nyerte meg a 100 méter előfutamát (10.20), a negyeddöntőt (9.92) és az elődöntőt (9.85), a döntőben pedig áttört egy addig elképzelhetetlen határt, 9.70 alá ment, és 9.69 (pontosan 9.683) másodperces új világ- és olimpiai rekorddal győzött. Hátszél nélkül – úgy, hogy az egyik cipőfűzője nem volt bekötve. A másodikként célba érő trinidadi Richard Thompsonra (9.89) két tizedet vert, és edzője Usain sebességet látva hatvan méternél úgy gondolta, 9.52 körüli lesz az ideje. A siker után Bolt mindkét kezével az égbe mutatott, attól fogva a világ leggyorsabb emberének ez lett a védjegye.

„Már jóval a cél előtt lelassítottam, és egyáltalán nem éreztem magam fáradtnak. Akár vissza is mentem volna a rajthoz, hogy újra lefussam” – nyilatkozta, ugyanakkor többen – köztük Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke – tiszteletlenségnek tartották, hogy Bolt már a célvonal előtt fékezett és döngette a mellét. Boltot zavarta a kritika, de nem akar belemenni a szópárbajba, inkább a pályán bizonyított. A célja a százas és kétszázas győzelem volt, a duplázás korábban csak Carl Lewisnak sikerült az 1984-es „csonka” olimpián. A 200 méter döntőjéig nem futott húsz másodperc alatt (az elődöntőjében 20.64, a negyeddöntőjében 20.29, az elődöntőjében 20.09), s ezzel annyira elaltatott mindenkit, hogy még az akkori világcsúcstartó Michael Johnson is úgy gondolta, nincs veszélyben a 19.32-es rekordja. Aztán Bolt a finálét 19.30 másodperccel nyerte meg – szembeszélben…

Ezzel 1976 és Don Quarrie óta Usain Bolt lett az első sprinter, aki 100 és 200 méteren egyszerre tartotta a világcsúcsot, és ő lett az első, aki mindkét rekordot egyazon az olimpián döntötte meg. Persze kétszázon már nem lassított a hajrában, nehogy valaki megszólja... Győzelme után a stadion hangszóróiból a „Boldog születésnapot” című szám bömbölt, mert másnap, augusztus 21-én lett 22 éves.

A  2008-as pekingi olimpia 4x100 méteres váltófutásának döntője után Asafa  Powell (balról), Nesta Carter, Usain Bolt és Michael Frater ünnepli a  37.10 másodperces világcsúccsal elért győzelmet – később Nesta Carter  doppingvétsége miatt megfosztották őket az aranytól (Fotó: AFP)
A 2008-as pekingi olimpia 4x100 méteres váltófutásának döntője után Asafa Powell (balról), Nesta Carter, Usain Bolt és Michael Frater ünnepli a 37.10 másodperces világcsúccsal elért győzelmet – később Nesta Carter doppingvétsége miatt megfosztották őket az aranytól (Fotó: AFP)

Rajta kívül senki sem mondhatja el, hogy egy héten belül három világcsúcsot állított fel, ugyanis két nappal később 37.10 másodperccel olimpiai aranyérmet nyert a 4x100-as jamaicai váltóval – igaz, 2017 januárjában a rekordot érvénytelenítették, az olimpiai aranyat Trinidad és Tobago váltójának adták Nesta Carter doppingvétsége miatt. Azt viszont senki sem veheti el Bolttól, hogy az olimpia után ötvenezer dollárt adott a szecsuáni földrengés nyomán árván maradt gyerekek megsegítésére.

Mivel az atlétika éppen túl volt Marion Jones, Tim Montgomery és Justin Gatlin doppingbotrányán, a kommentátorok Boltot is meggyanúsították, de a vádat edzője és a jamaicai csapat orvosa is visszautasította. „Usain még vitaminokat sem hajlandó szedni” – mondta Glen Mills, és azt tanácsolta a kétkedőknek, jöjjenek el bármikor hozzájuk, nincs mit rejtegetniük.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2019. november 30-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik