Dopping: Jamaica után Kenya a WADA célpontjában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.10.30. 14:38
Jamaica után Kenya doppingellenes rendszerét és tevékenységét is ellenőrzi a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA). A BBC szerdai értesülése szerint a Johannesburgban sorra kerülő novemberi WADA-konferencia kiemelt témája a kenyai helyzet lesz. A döntés hátterében az állhat, hogy a kelet-afrikai ország olimpiai bizottsága hónapok óta késlekedik a doppingellenes programról várt jelentéssel.

„Nagyon csalódottak vagyunk” – hangsúlyozta a WADA afrikai ügyeiért felelős Rodney Swigelaar.Rodney Swigelaar.

A jamaicaiakhoz hasonlóan a kenyai atlétákkal kapcsolatban is gyakran felvetődik, hogy a nemzeti szövetség alig ellenőrzi őket. Tavaly a német ARD televízió beszámolt a kenyai futók körében elterjedt doppingolási szokásokról.

A WADA kedden közölte, három magas rangú funkcionáriusa Jamaicába érkezett, hogy átvizsgálja az ottani doppingellenes ügynökség tesztelési programját, személyi felépítését, irányítási mechanizmusát, felvilágosító és nevelési programját, valamint a jelenleg folyamatban lévő ügyeket.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik