Dopping: fehérorosz színekben folytathatják a legjobb orosz atléták

Vágólapra másolva!
2020.07.08. 14:10
null
Fehéroroszországba „menekülhetnek” az orosz atléták (Fotó: AFP)
A fehérorosz atlétikai szövetség (BFLA) adott esetben kész megfontolni vezető orosz atléták arra irányuló kérelmét, hogy állampolgárságot váltva a jövőben Fehéroroszország színeiben versenyezzenek.

Vagyim Gyevjatovszkij, a BFLA olimpiai ezüstérmes kalapácsvetőből lett elnöke a TASZSZ-nak nyilatkozott az ügyben annak nyomán, hogy az öt esztendeje felfüggesztett Oroszországot a közeljövőben teljesen kizárhatja tagjai sorából az atlétikai világszövetség (WA), s akkor versenyzői még semleges színekben sem indulhatnak nemzetközi versenyeken, így olimpián sem.

Ez a veszély azért fenyeget, mivel az Orosz Atlétikai Szövetség (VFLA) nem fizette be a július elsején lejárt határidőre azt az 5 millió dolláros bírságot, amelyet a világszövetség a VFLA-ra rótt doppingmanipulációban való részvétel miatt.

A WA tanácsa július végén tartandó ülésén határozhat az orosz szövetség, s ily módon az orosz atléták sorsáról.

A VFLA tagságát a rengeteg orosz doppingeset nyomán 2015-ben függesztette fel a nemzetközi szövetség, és azóta az orosz atléták – akkor is csak külön engedéllyel – kizárólag semleges színekben, az ország zászlajának használata nélkül állhattak rajthoz világversenyeken.

Legfrissebb hírek

Három napon túli csodák – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.10.18. 23:40

Elkezdődött a visszaszámlálás: 1000 nap van hátra a Los Angeles-i olimpiáig

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:25

Ezer nap Los Angelesig – Thury Gábor jegyzete

Egyéb egyéni
2025.10.17. 23:35

Héder Barna továbbra sem fizet és a sajtót teszi felelőssé

Párizs 2024
2025.10.17. 21:36

Fábián László a helyszínről: Los Angeles azonnal alkalmas az olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.10.17. 16:41

Kaliforniai álom – Halász Bencével indul vasárnap az M4 Sport új olimpiai portrésorozata

Egyéb egyéni
2025.10.17. 12:19

Doppingolt a vb-érmes orosz Irina Ologonova, másfél évig nem birkózhat

Birkózás
2025.10.16. 15:34

LA10: tíz arany a cél Los Angelesre – portréfilmsorozat készül az esélyesekről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 14:26
Ezek is érdekelhetik