Dopping: az IAAF májusban dönt az orosz atlétákról

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.03.11. 17:50
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) fenntartja a doppingbotrányokba keveredett Orosz Atlétikai Szövetség tagságának felfüggesztését, és várhatóan májusban dönt arról, hogy az orosz atléták versenyezhetnek-e a riói olimpián.  

Sebastian Coe, az IAAF elnöke monacói sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy további vizsgálatokra van szükség az orosz doppingesetek miatt. Az IAAF tanácsának megítélése szerint az orosz szövetség ért ugyan el eredményeket és figyelemre méltó előrelépést tud felmutatni, de még jelentős munka vár rá addig, amíg maradéktalanul teljesíti az összes előírást, így egyelőre nem kapja vissza teljes jogú tagságát.

Közben Moszkvában Mihail Butov, az Orosz Atlétikai Szövetség elnöke azt mondta: az IAAF májusban dönt arról, hogy az ország atlétái részt vehetnek-e a riói olimpián.

Az IAAF november 13-án meghatározatlan időre függesztette fel az orosz sportági szövetség tagságát, miután a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) vizsgálata során arra a megállapításra jutott, hogy Oroszországban széles körű, szisztematikus doppingolás zajlik. Ez volt az első eset, hogy az IAAF egy tagszövetségét felfüggesztette sorozatos doppingesetek miatt.

Az IAAF döntése azt jelenti, hogy orosz atléták mindaddig nem vehetnek részt nemzetközi versenyeken, amíg a tiltást fel nem oldják. Ehhez az szükséges, hogy az orosz sport-, illetve sportági vezetés megtegye a szükséges lépéseket a helyzet megváltoztatására. Hazai versenyekre nem vonatkozik a tiltás.

Az IAAF szerint a doppingellenőrzés terén még az etióp és a marokkói tagszervezetre vár sürgős teendő, míg a kenyai, az ukrán és a fehérorosz szövetségnek év végéig kell új programot bemutatnia. Ennek az öt szövetségnek a tagsága jelenleg nincs veszélyben.

Dick Pound, az orosz doppingbotrányt vizsgáló független WADA-bizottság jelentésének társszerzője még szerdán úgy foglalt állást, hogy nem kellene engedélyezni az orosz atléták ötkarikás részvételét, mert Oroszországban változatlanul jelen van a doppingolás.

A héten több orosz sportolóról – köztük Marija Sarapova teniszsztárról – derült ki, hogy tiltott szerekkel élt. A most lebukottak – akik között nem volt atléta – a január elsejétől tiltólistán szereplő meldoniummal akadtak fenn az ellenőrzésen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik