Az olimpiai bajnok Campbell-Brown jön a Gyulai-emlékversenyre

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.06.22. 13:35
null
A női 200-on kétszeres olimpiai bajnok a 400-on vb-címvédő az amerikai Sanya Richards-Ross-szal<br />csap majd össze (Fotó: Action Images)
Címkék
A női 200 m kétszeres olimpiai bajnoka, a jamaicai Veronica Campbell-Brown is elfogadta a szervezők meghívását, és részt vesz július 30-án a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon. A viadal szervezőinek szerdai sajtótájékoztatóján kiderült, hogy a 29 éves vágtázó – aki 2007-ben 100 méteren nyert világbajnokságot – kedvenc távján, 200-on áll rajthoz Budapesten, ahol többek között a 400 méter vb-címvédőjével, az amerikai Sanya Richards-Ross-szal csap majd össze.

 

Spiriev Attila, a verseny sportigazgatója jelezte, hogy a magyar sajtóban már hétfőn beharangozott sztársprinter, a szintén jamaicai Asafa Powell szereplése még nem biztos, jelenleg folynak a tárgyalások a sportoló menedzsmentjével.

„Nem a mi malmunkra hajtotta a vizet az, hogy a sportnapilap a szervezők megkérdezése nélkül szinte tényként közölte Powell indulását, ennek ellenére bízom benne, hamarosan lezárjuk az egyeztetéseket, és sikerül megállapodnunk" – fogalmazott Spiriev.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) 2006-ban elhunyt főtitkárának, az Universiade-győztes atlétának, kiváló sportriporternek emléket állító viadalra korábban már ugyancsak elfogadta a meghívást a kétszeres diszkoszvető olimpiai bajnok litván Virgilijus Alekna, aki többek között az athéni olimpián ezüstérmes Kővágó Zoltánnal és a müncheni Európa-bajnok, vb-ezüstérmes Fazekas Róberttel csap össze.

Szintén Budapestre utazik júliusban két kiváló sprinter, a jamaicai stafétával ötkarikás első és világbajnok Michael Frater és az amerikai vágtaváltóval kétszeres vb-első Darvis Patton, továbbá a többszörös paralimipiai bajnok, művégtagokkal versenyző dél-afrikai Oscar Pistorius. Női 100 m gáton elindul a vb-címvédő jamaicai Brigitte Foster Hylton, továbbá a rendezők számítanak az ugyancsak vb-győztes kanadai Perdita Felicienre és az ír Derval O'Rourke-ra is.

Kalapácsvetésben az Eb-harmadik Pars Krisztiánnak is szurkolhat a magyar közönség, az Eb-bronzérmes Kiss Dániel pedig 110 m gátfutásban, a világbajnoki középdöntős Kazi Tamás 800 méteren, míg a junior-vb-ezüstérmes Deák Nagy Marcell 400 méteren áll rajthoz.

„Igyekeztünk úgy összeállítani a programot, hogy a stadion minden sarkában legyen folyamatosan olyan verseny, amely szórakoztatja a közönséget" – mondta Gyulai Márton versenyigazgató.

Szabó László, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kommunikációs igazgatója azt mondta, az m2 csatornán az esemény nagy részét élőben lehet majd követni, az m1, a Duna Tv, valamint a Magyar Rádió pedig összefoglalókat, beszámolókat sugároz a versenyen történtekről.

A sajtótájékoztatón elhangzott, a legdrágább, legjobb helyekre szóló jegyek 9900, az olcsóbbak 5900 és 1900, a nyugdíjasoknak, családoknak és diákoknak szóló kedvezményes belépők pedig 950 forintba kerülnek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik