Atlétikai vb: Kővágónak most sem sikerült döntőbe jutnia

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.08.27. 08:35
A diszkoszvető Kővágó Zoltán és a magasugró Szabó Barbara sem jutott döntőbe a pekingi atlétikai világbajnokság csütörtöki versenynapján.

A 2004-ben olimpiai ezüstérmes Kővágó számára sokszor okozott már nehézséget a selejtező egy-egy világversenyen, s ezúttal sem sikerült jól dobnia délelőtt. A viadal honlapja szerint a magyar nehézatléta a diszkoszvetők első csoportjában, helyi idő szerint reggel 9.30 órától kezdte meg szereplését a vb-n, s elsőre csupán 56.19 méterig jutott, majd a következő sorozatban érvénytelen kísérlettel zárt. A 36 éves magyar aztán utolsóra sokat javított, ám 61.37 méteres eredménye a csoportban csak a 11. helyet jelentette számára, így már ekkor szinte biztossá vált, hogy nem lehet ott a szombati fináléban. A második csoportból aztán heten dobtak nagyobbat nála, így a 18. helyen zárta a vb-t. A döntőbe az utolsó, 12. helyen az ausztrál Benn Harradine került be 62.48 méteres dobással.

A magasugró Szabó Barbara kiválóan versenyzett az idei szabadtéri szezonban, stabilan 190 centiméter felett ugrott, és egyéni csúcsát sikerült 194 centiméterre javítania, amivel az olimpiai induláshoz szükséges szintet is teljesítette. A csütörtöki selejtezőben azonban messze elmaradt ettől: a 180 centiméteres kezdőmagasság ugyan még nem okozott neki gondot, 185-ön azonban már nem jutott át, ezzel a 26. helyen zárt. A fináléba jutáshoz 192 centiméter kellett.

Csütörtökön a magyar csapatból még Baji Balázs lesz érdekelt, ő a férfi 110 gát elődöntőjében fut magyar idő szerint 13.2-kor.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik