Atlétikai ob: Halász legyőzte Parsot, Baji nagyot futott

MIHÁLYI ANDRÁS, VINCZE SZABOLCSMIHÁLYI ANDRÁS, VINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2017.06.10. 21:27
null
Halász Bence nyerte a férfi kalapácsvetést (Fotó: Török Attila)
Tizenkét éve először nem Pars Krisztiánnak hívják a kalapácsvető magyar bajnokot, míg Baji Balázs a verseny történetének legjobb idejével nyert 110 gáton az atlétikai ob második napján szombaton.

„Addig jó, amíg találunk valami hibát, mert akkor még van mit kijavítani, és van hová fejlődni.”

Ez az edzői bölcsesség Márton Anita trénerétől, Eperjesi Lászlótól származik, akit arról kérdeztünk, sikerült-e kijavítani a pár hónapja tapasztalt technikai hibát.

MÁRTON ANITA: VAN MÉG MIT CSISZOLGATNI
„A riói olimpia előtt is hasonló eredményeim voltak, és ez a 18 és fél méter körüli dobás volt a célunk a római Gyémánt Liga-versenyen és az ob-n is. Talán csak azért van némi hiányérzetem, mert a sorozat viszont kicsit stabilabb lehetne… Szóval, van még mit csiszolgatni, de az is tény, hogy nem lehet háromszázhatvanöt napon át csúcsformában versenyezni. Most nem vagyunk elégedetlenek ezekkel az eredményekkel sem, mert a világbajnokságra élesítünk formát.”

„Nagyrészt igen” – nyugtatott meg minket a mester, miután tanítványa 18.55-ös dobással nyerte meg a 122. atlétikai országos bajnokságot, immár sorozatban 12-edszer.

De az edzők már csak szigorúak, ezt lehetett látni akkor is, amikor Baji Balázs az ob-k történetének valaha volt legjobb idejével, 13.29-cel nyert 110 méter gáton.

„Ez a futás sem volt tökéletes, de milyen jó ezt mondani egy ilyen eredmény után” – sóhajtott edzője, ifj. Tomhauser István. Baji egyébként még magányosabb volt a versenyen, mint eddig, hiszen egyetlen érdemi riválisa, Szűcs Valdó betegség miatt nem tudott hazajönni Angliából, a második helyezett ideje így 15.03 volt.

Baji Balázs méltán volt elégedett (Fotó: Török Attila)
Baji Balázs méltán volt elégedett (Fotó: Török Attila)

 

Férfi négyszáz gáton Koroknai Tibor futott a magyar atlétikában régen látott, remek időt a selejtezőben (49.95), legutóbb egyébként Kovács Dusán ért el ötven másodperc alatti eredményt az 1997-es ob-n.

A nők is kitettek magukért, a száz méteres gátfutás döntőjében Kerekes Gréta egyéni csúccsal, 13.13-mal nyert és ünnepelte névnapját, de a második, száz méteren egyébként pénteken bajnoki címet szerző Sorok Klaudia 13.27-es ideje is kiemelkedő, junior országos csúcs. A legnagyobb rivális Kozák Luca kisebb hátsérülés miatt nem tudott indulni Székesfehérváron, de saját elmondása szerint nem súlyos az eset, csak a legrosszabbkor jött.

Kerekes Gréta egyéni csúccsal ünnepelte névnapját (Fotó: Török Attila)
Kerekes Gréta egyéni csúccsal ünnepelte névnapját (Fotó: Török Attila)

 

HALÁSZ BENCE: FURCSA KIMONDANI
„Bíztam benne, és gondoltam is rá, hogy bajnok lehetek, de még mindig furcsa kimondani, hiszen nem akárkivel kellett megküzdenem érte, hanem az olimpiai bajnok Pars Krisztiánnal. Ha egy másik nap versenyzünk, lehet, hogy ő végez előttem. Kicsit izgultam, pedig nem volt rajtam nagy nyomás, hiszen már azzal is elégedett lettem volna, ha ekkora dobással, 75.32-vel a második helyen végzek.”

„A fő célom a címvédés volt, ami ráadásul egyéni csúccsal párosult, így nagyon elégedett vagyok – mondta a verseny után Kerekes. – Belülről úgy éreztem, volt még benne. Nagyon jól kaptam el a rajtot, de mélyen maradtam, emiatt kicsit meg is ijedtem, és az utolsó két gáton kibillentem kicsit.”

Benne volt a levegőben, hogy idén nem Pars Krisztián nyeri meg a férfi kalapácsvetés döntőjét, mégis furcsa volt, mikor így is történt, elvégre az előző tizenkét évben mindig ő nyert.

Halász Bence sikere várható volt, hiszen 19 évesen már vb-szintet dobott, de Pars most sem volt teljesen egészséges, többen is dolgoztak azért, hogy egyáltalán elindulhasson az országos bajnokságon. Ennek a következménye viszont az, hogy nagy valószínűséggel le kell mondja a következő versenyeit, hogy az augusztusi világbajnokságra rendbe tudjon jönni, és eséllyel szálljon harcba az éremért.

122. ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, SZÉKESFEHÉRVÁR, 2. NAP

Férfiak
400 m. Országos bajnok: Deák Nagy Marcell (Bp. Honvéd SE, edző: Karlik Pál) 47.55,
2. Jagodics Dennis (Haladás VSE) 48.22, 3. Boda Boldizsár (Haladás VSE) 48.50
3000 m akadály. Ob: Juhász Balázs (DSC-SI, e: Suba László) 8:50.15, 2. Dani Áron (BEAC) 8:59.92, 3. Gregor László (Békéscsabai AC) 9:01.54
110 m gát (+0.7). Ob: Baji Balázs (Békéscsabai AC, e: ifj. Tomhauser István) 13.29, 2. Tano Leonardo (Ikarus BSE) 15.03, 3. Rády Zoltán (Dunakeszi VSE) 15.05
Magas. Ob: Bakosi Péter (NYSC, e: Bakosi Béla) 216, 2. Jankovics Dániel (BSC) 214, 3. Horváth Csaba (Ikarus BSE) 208
Távol. Ob: Virovecz István (FTC, e: Dömötör Balázs) 769 (+1.9), 2. Szabó László (FTC) 744 (+2.1), 3. Pál Robin (NYSC) 739 (+4.1)
Kalapács. Ob: Halász Bence (Dobó SE, e: Németh László és Németh Zsolt) 75.32, 2. Pars Krisztián (Dobó SE) 74.85, 3. Pásztor Bence (ARAK UP Akadémia) 72.24

Nők
400 m. Ob: Nádházy Evelin (Bp. Honvéd SE, e: Karakas Józsefné) 54.0,
2. Osváth Krisztina (NYSC) 54.7, 3. Molnár Janka (Budafoki MTE) 54.9
3000 m akadály. Ob: Gyürkés Viktória (Ikarus BSE, e: Berkovics Imre) 9:48.67, 2. Kácser Zita (DSC-SI) 9:54.97, 3. Tóth Lili Anna (DOVASE) 10:03.48 – junior országos csúcs, régi: 10:04.17, Tóth, 2016
100 m gát (+1.6). Ob: Kerekes Gréta (DSC-SI, e: Karlik Pál) 13.13, 2. Sorok Klaudia (Győri AC) 13.27 – junior országos csúcs, régi: 13.39, Répási, 2015, 3. Répási Petra (Gödöllői EAC) 13.39
Rúd. Ob: Siskó Zsófia (ARAK UP Akadémia, e: Skoumal Péter) 400, 2. Szűcs Krisztina (MTK Budapest) 390, 3. Szabó Diana (MTK Budapest) 390
Hármas. Ob: Hoffer Krisztina (TSC-Geotech, e: Hoffer József) 13.34 (+1.6), 2. Bajnok Eszter (Favorit AC) 13.27 (+1.9), 3. Zajácz Petra (NYSC) 12.68 (+3.2)
Súly. Ob: Márton Anita (Békéscsabai AC, e: id. Eperjesi László) 18.55, 2. Veiland Violetta (Zalaszám-ZAC) 15.07, 3. Krizsán Xénia (MTK Budapest) 14.19
Kalapács. Ob: Gyurátz Réka (Dobó SE, e: Németh László és Németh Zsolt) 68.76, 2. Orbán Éva (VEDAC) 64.21, 3. Gergelics Cintia (Dobó SE) 63.52
Gerely. Ob: Bogdán Annabella (Békéscsabai AC, e: id. Eperjesi László) 58.79, 2. Szilágyi Réka (Szolnoki MÁV-SE) 55.29, 3. Bakos Karolina (Szolnoki MÁV-SE) 46.73

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik