Atlétikai Eb: Koroknai Máté továbbment, fivére kiesett

Vágólapra másolva!
2014.08.12. 11:25
Koroknai Máté bejutott a középdöntőbe a 400 méteres gátfutásban a zürichi atlétikai Európa-bajnokságon, fivére, Koroknai Tibor azonban nem jutott tovább az előfutamból.

Koroknai Máté a 2. előfutamban 50.33 másodperces egyéni csúcsot ért el, és futamából harmadikként jutott tovább a szerda délutáni (17.55) középfutamba.

„Éreztem, hogy jól megy a lábam, a hajrában már néztem, hogy jó helyen vagyok, így nem szakadtam meg a befutónál” – mondta az MTI-nek Koronai Máté, aki idén testvére előtt nyert az országos
bajnokságon.

A nála három évvel idősebb Tibor, aki szintén a nebraskai egyetemen tanul, a 3. előfutamban a 6. helyen ért célba 50.84-gyel.

„A nyolcas pályán futva a második kanyarig nem láttam, hol vannak a többiek, akkor egy pillanat alatt elmentek mellettem, s már nem tudtam visszajönni" – mondta Koroknai Tibor. Hozzátette: abba a hibába esett, amelybe a nyolcas, azaz a külső pályán futók szoktak.

Az öt előfutam mindegyikéből az első négy lépett tovább, plusz idővel a négy legjobb azok közül, akik az 5. helyen vagy hátrébb végeztek. Koroknai Tibor összesítésben a 26. helyen végzett

A Debreceni SC versenyzői „menedzselési céllal" kerültek a csapatba, hogy – ahogy Spiriev Attila szakmai igazgató fogalmazott – „bizonyíthassák, érdemesek a következő években a kiemelt figyelemre, támogatásra."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik