Atlétikai Eb: Csere 29., Gyurkó Fanni 40. a maratonin

VINCZE SZABOLCS (Berlin)VINCZE SZABOLCS (Berlin)
Vágólapra másolva!
2018.08.12. 13:02
Helikopterek cikáztak Berlin felett, miközben lent, a Breitscheidplatzon ha lehet, még több néző gyűlt össze, mint a szombati gyalogláson, elvégre a női és férfi maratoni futás mindig közönségvonzó, igazi presztízsszám. És nemcsak a téren, hanem a Brandenburgi kapuig nyúló tíz kilométeres pálya szélén végig szurkoltak az emberek, a mezőnyben pedig ott volt két magyar, a hölgyeknél Gyurkó Fanni a 40., a férfiaknál Csere Gáspár a 29. helyen ért célba.

Csere Gáspár 29. lett az Eb-n (Fotó: Szabó Miklós)
Csere Gáspár 29. lett az Eb-n (Fotó: Szabó Miklós)
Csere Gáspár 29. lett az Eb-n (Fotó: Szabó Miklós)
Csere Gáspár 29. lett az Eb-n (Fotó: Szabó Miklós)
Csere Gáspár 29. lett az Eb-n (Fotó: Szabó Miklós)

 

„Sok év után először volt olyan versenyem, amin nem volt konkrét kitűzött célom – mondta a verseny után Csere. – Ennek két oka volt, egyrészt az, hogy augusztusban nem lehet jó maratonit futni, másrészt betegség és egy hátsérülés miatt lyukacsos volt a felkészülésem, még júniusban is azon gondolkoztunk, hogy egyáltalán elinduljak-e. Amit most elértem, azt egyrészt Istenek, másrészt az elmúlt évek rutinjának és állóképességének köszönhetem. éreztem, hogy lehet bennem egy jó futás, de ez kicsit nekem is meglepetés volt."

A hosszútávfutó egyébként éppen a döntő napján ünnepelte 27. születésnapját, és viccesen csak azon bosszankodott, hogy nem lett huszonhetedik, hanem két hellyel rosszabb. Mivel egyéni legjobbja 2:16:03, szerinte ilyen időjárási körülmények között, melyek nem volt tökéletesek a maratoni futáshoz, a 2:19:21 remek idő.

„Kinéztem két ír futót, Sean Hehirt és Mick Clohiseyt, aki hozzám hasonló időt tudnak, próbáltam velük menni, mert tudom róluk, hogy nagyon rutinosak és okosan futnak. Ez jó döntésnek bizonyult – tette hozzá. – Az első húsz kilométer nagyon feszített volt, nagyon kellett kapaszkodni, de harminckét kilométerig nagyon jó iramot tudtam tartani, a 45. helyről jöttem fel a 29.-re, és még a végén is sikerült egy embert megelőznöm. Fejben jól ment a versenyzés, ki tudtam kapcsolni a külvilágot, és bár nem lett egyéni csúcs, szerintem ez volt talán a legjobb maratonim."

ATLÉTIKAI EB
MARATONI, FÉRFIAK

1. Koen Naert (Belgium) 2:09.51 óra
2. Tadesse Abraham (Svájc) 2:11.24
3. Yassine Rachik (Olaszország) 2:12.09
...29. Csere Gáspár 2:19.21

MARATONI, NŐK
1. Volha Mazuronak (Fehéroroszország) 2:26.22 óra
2. Clémence Calvin (Franciaország) 2:26.28
3. Eva Vrabcová-Nyvltová (Csehország) 2:26.31
...40. Gyurkó Fanni 2:47.20

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik