Atlétika: Usain Bolt kétmillió dollárt tehet zsebre az idén

MTI MTIMTI MTI
2011.09.05. 11:49
Címkék
A világbajnokságon elrontott 100 m ellenére még kétmillió dollárra is rúghat Usain Boltnak, a jamaicaiak sprintersztárjának idei keresete.

A 25 éves világcsúcstartó fellépti díja 250-300 ezer dollár, ennyit fizetnek két hátralévő versenyének házigazdái jövő kedden Zágrábban, három nappal később pedig Brüsszelben.

„Bolt megtehetné, hogy egy évig egyáltalán nem fut, akkor sem csökkenne a tarifája. Most egyértelműen ő a csúcs” – vélekedett Jos Hermens holland menedzser, akinek 75 atlétája vett részt a vasárnap zárult dél-koreai vb-n.

A brüsszeli Gyémánt Liga-döntő – amelyen Bolt tegui kiugrásának feledtetésére 100-on is elindul – lesz a karibi vágtázó hatodik versenye az idei 14 állomásos GYL-ben, ez már önmagában 1.5-1.8 millió dollárt jelent. Ehhez képest aprópénznek tűnik a 200 m-es vb-diadaláért járó 60 ezres prémium, a 4x100-on győztes váltó tagjaként kapott 20 ezer, valamint az utóbbival felállított világcsúcsért fizetendő 25 ezer dollár…

Legfrissebb hírek

Messi könnyek között beszélt a döntő után

Foci vb 2026
15 perce

Hihetetlen névsorhoz csatlakozott Rodi, aki immár vb-t, Eb-t, BL-t és Aranylabdát is nyert

Foci vb 2026
47 perce

Cucurella eltakarta a száját, Messi azonnal piros lapot reklamált

Foci vb 2026
1 órája

Scaloni: Szomorú vagyok, de veszíteni is tudni kell; Messi is megszólalt

Foci vb 2026
1 órája

Rodri és a spanyolok átvették az aranyakat, s magasba emelhették a trófeát

Foci vb 2026
1 órája

Futballtörténelem a fiók mélyén – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Régi idők új focija – Deák Zsigmond jegyzete

Foci vb 2026
1 órája

Sallai Roland még gyűjteni akar a bajnoki trófeákból; Kásás Tamás néha azért nosztalgiázik

E-újság
1 órája