Atlétika: Pars úgy véli, ehhez az ő ősereje is kevés lenne

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2019.07.08. 13:26
null
Pars Krisztián (Fotó: Szabó Miklós)
Pars Krisztián térde továbbra sincs rendben, fáj dobás közben, ezért olimpiai bajnok kalapácsvetőnk orvostól orvosig jár, mert július végén mindenképpen szeretne rajthoz állni az országos bajnokságon – és legfőképpen: szeretné elkerülni az újabb műtétet, mert az akár leküzdhetetlen akadályt jelenthet számára.

„Mindig is az volt a szokásom, hogy több szakorvos véleményét kérem ki, és a végsőkig bízom abban, hogy nem kell műtétnek alávetni magamat – idézi az SzPress Hírszolgálat Pars Krisztiánt. Most is tartom magamat ehhez a forgatókönyvhöz, mondván, hogy több szem többet lát. Amit másfél hónapja dr. Majzik Ernő sportsebész szakorvos mondott, és az MR-vizsgálat is alátámasztott, az nagyon rosszul hangzott. Ő volt az, aki tökéletesen rendbe tette a sérült lovaglóizmomat, a bizalom tehát teljes vele szemben. Szerinte a belső térdszalagom valósággal szétrobbant, ezért aligha úszom meg operáció és szalagpótlás nélkül, ami minimum négy hónapra kivonna a forgalomból. Akármilyen későn is kezdődik az idei világbajnokság Dohában, kötve hiszem, hogy a rajtig újra fel tudnám hozni magamat, ebbe viszont semmiképpen sem szeretnék belenyugodni.”

A 37 éves kalapácsvető kapott négy injekciót, de azok csak ideig-óráig szüntették meg a fájdalmait, ezért a hét elején felkeres két további szakembert

„Merem remélni, hogy van áthidaló, más szóval műtétmentes megoldás – folytatta Pars. – A fájdalom nagy úr, ha elkezd valami hasítóan fájni, menthetetlenül szétesik a mozgás, borul minden, tokkal-vonóval. Tagadhatatlan, hogy nálam többször magyar atlétát még sohasem műtöttek meg, de mindig sikerült visszaküzdenem magamat a legjobbak közé. Egy újabb műtét viszont, ha jól számolom, pályafutásom alatt immár a tizenegyedik, olyan akadályt állítana elém, aminek a leküzdéséhez talán még az én őserőm és a konokságom is kevésnek bizonyulna.”

Pars másfél éves eltiltása július 13-án, szombaton jár le, és mivel a júniusi edzésein már voltak szépen felépített 76 méteres dobásai is, az atléta abban bízott, hogy a július végi országos bajnokságon a világbajnoki részvételhez szükséges szintet is teljesíti.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik