Atlétika: örökös eltiltást kapott a fehérorosz súlylökő

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.06.14. 15:33
Örökös eltiltást kapott Andrej Mihnevics, a fehéroroszok korábbi világ- és Európa-bajnok súlylökője második doppingvétségét követően.

Hazája szövetsége jelezte: a 2001-es doppingolását követően most a 2005-ös vb-n levett mintáját újraelemezték, és abban találtak tiltott szert. Mihnevics ártatlannak vallja magát, és a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordul.

Mihnevics 2003-ban volt világbajnok, a 2007-es és 2011-es vb-n, valamint a 2008-as pekingi olimpián egyaránt bronzérmet, a 2010-es Eb-n aranyat szerzett.

A 2005-ös vb-ről több versenyző mintáját analizálták ismét. Ezek alapján már korábban eltiltották többek között a férfi kalapácsvetés arany- és ezüstérmesét, az ugyancsak fehérorosz Ivan Tyihont és Vagyim Gyevjatovszkijt, így Pars Krisztián a hetedik helyről az ötödikre lépett előre.

A tavalyi londoni olimpián, ahol Pars aranyérmet nyert, Tyihon azért nem indulhatott, mert közvetlenül a játékok előtt derült ki, hogy a 2004-es athéni olimpián adott mintáinak ismételt vizsgálata során tiltott szer nyomaira bukkantak az ellenőrök. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) decemberben megfosztotta athéni ezüstérmétől, s az ötödik Pars a negyedik helyre lépett előre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik