Atlétika: Orbán Éva magyar csúccsal második Pekingben

Vágólapra másolva!
2013.05.21. 18:28
Orbán Éva nagyszerű, 73,00 méteres országos csúccsal második lett a pekingi nemzetközi atlétikai verseny női kalapácsvető számában.

A 28 éves magyar dobó saját, két éve elért 71,33 méteres országos csúcsát dobta túl. A nemzetközi szövetség honlapja szerint a VEDAC versenyzője csak az olimpiai és világbajnok orosz Tatyjana Liszenkótól kapott ki, s tőle is mindössze 12 centiméterrel.

A pekingi volt a nemzetközi kalapácsvető sorozat első állomása a nők számára, így Orbán jelenleg a 202 ezer dollár összdíjazású versengésben is második. A mostani helyezéséért 2000 dollár illeti meg.

Orbán mellett a súlylökő Márton Anita képviselte a magyar színeket a kínai fővárosban, és 16.09 méterrel a kilencedik lett.

A pekingi versenyen több más számban is világszínvonalú eredmények születtek, a két legjobb a Londonban egyaránt aranyérmes Anna Csicserova és Allyson Felix nevéhez fűződik: az oroszok magasugrója 2.02 méterrel győzött, míg az amerikaiak sprintere fő számában, 200 méteren nyert 22.36 másodperccel.

Férfi 100 méteren a Londonban bronzérmes, 2004-ben olimpiai bajnok amerikai Justin Gatlin remekelt, s 9.91 másodperccel lett első, öt századdal megelőzve honfitársát, Mike Rodgerst.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik