MTI/NSO 2019.06.12 20:39 Frissítve: 2019.06.13 00:25

Atlétika: megvan a harmadik tokiói kvóta, Halász Bence „dobta” össze

A kalapácsvető Halász Bence 78.27 méteres teljesítményével olimpiai szintet dobott szerdán a lengyelországi Bydgoszczban zajló atlétikai versenyen.

Halász Bence megdobta a tokiói olimpiai szintet (Fotó: AFP/archív)

 

A magyar szövetség (MASZ) tájékoztatása szerint a 21 éves versenyző több mint másfél méterrel megdöntötte az idei legjobbját (76.61), s a kvalifikációs szintet (77.50) is magabiztosan túldobta, így indulhat a jövő évi ötkarikás játékokon.

Halász – aki a súlylökő Márton Anita és a hétpróbázó Krizsán Xénia után a harmadik, ötkarikás szinttel rendelkező magyar atléta – a negyedik helyen végzett.

„Igazából nem volt kérdés, hogy Bence meg fogja dobni a szintet, ugyanakkor lelkileg megnyugvást adhat neki, hogy ilyen hamar sikerült. Ez már most látszott, hiszen a következő dobása még nagyobb volt, sőt, az azt követő nyolcvan méter fölé szállt, de ott kilépett a körből” – mondta az MTI-nek Németh Zsolt, aki testvérével, Németh Lászlóval közösen felel Halász Bence felkészítéséért.

A szakember hozzátette, rendkívül sűrű program vár tanítványára, aki a felnőtt-világbajnokság mellett indul az U23-as Európa-bajnokságon is, illetve többek között a Gyulai István Memorialon is dobókörbe lép.

Az Irena Szewinska-emlékversenyen Nguyen Anasztázia 657 centiméterrel megnyerte a női távolugrást, Szűcs Valdó pedig 13.98 másodperccel ötödik lett 110 méter gáton.

Mindeközben itthon is rendeztek versenyt, és az SVSE veszprémi viadalán az eddigi legjobb 800 méterét futotta Vindics Balázs, a 25 éves középtávfutó pályafutása során először törte át az 1:47-es határt, amidőn 1:46.95-tel ért célba! Az UTE sportolója élete formájában van, egy hete 1500 méteren javított egyéni csúcsot 3:41.37-tel, vasárnap Görögországban nyert nemzetközi versenyt 800-on – rá három napra pedig ezen a távon is megfutotta élete legjobbját.

 

2019.06.13 22:12:27

Atlétika VINCZE ANDRÁS

ALAPVONAL. Ha nincsenek félelmeink, jövőnk sem lesz, márpedig nagyon úgy tetszik, hogy mi még mindig túl nagy magabiztossággal vágunk neki minden útnak.

2019.05.22 21:44:51

Atlétika CSINTA SAMU

ALAPVONAL. No meg Bolingért is, hiszen a sportágnak hatalmas szüksége van az olyan példákra, amelyek cáfolják azt a meglehetősen lehangoló tézist, mely szerint az atlétikai számok többségét a genetika és a Fennvaló elsősorban a színes bőrű emberekre szabta.

2019.05.21 07:54:49

Atlétika VINCZE SZABOLCS

A másfél éves eltiltása július 13-án véget ér, a szabály szerint két hónappal visszatérése előtt már tréningezhet.

2019.04.07 00:31:03

Atlétika nemzetisport.hu

Tizedik szezon, 12 állomás, két döntő (Zürich, Brüsszel), 50-50 ezer dolláros fődíjak.

2019.04.22 16:46:21

Atlétika VINCZE SZABOLCS, TUMBÁSZ HÉDI

A magyar atlétika új üdvöskéje a glasgow-i Eb-n országos csúcsot futott, majd megsérült, a döntőben nem indulhatott.