Atlétika: Krizsán Xénia a vb-re tesz fel mindent

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2023.06.26. 09:57
null
Krizsán Xénia betegség miatt több versenyt is kihagyott (Fotó: Földi Imre, archív)
Betegsége miatt kedvenc versenyét is le mellett mondania Krizsán Xéniának, az MTK többpróbázójának, de edzőjével, Szabó Dezsővel már azon dolgoznak, hogy az erő és az állóképesség után a gyorsasága is visszatérjen.

Idén még nem volt hétpróbaversenye szabadtéren az országos csúcstartó Krizsán Xéniának, a júniusi összetett országos bajnokságon is csak három versenyszámban indult (100 m gát, magasugrás, súlylökés), utána kisebb csípősérülés miatt kiszállt a versenyből, de két napra rá rendbe jött. Nem indult kedvenc versenyén, az ausztriai Götzisben sem, de mint elmondta, az egész tavaszi programja másképp alakult, mint tervezte.

„A tavaszi felkészülés során már kezdtem volna formába lendülni, amikor az április-májusi edzőtáborban, Törökországban megbetegedtem, hörgőgyulladást diagnosztizáltak nálam, amivel semmilyen mozgást nem végezhettem. Négy hetet ki kellett hagynom, nagyon csúnyán köhögtem, teljesen legyengült az immunrendszerem, amit újra fel kellett építenem, ráadásul mikor éppen kijöttem volna belőle, elkaptam egy vírusos betegséget, és mivel még nem volt erős a szervezetem, ismét ledöntött a lábamról öt napra
– mesélte a Nemzeti Sportnak Krizsán Xénia. – A götzisi verseny előtt másfél héttel kezdtem csak edzeni, de éreztem, hogy nem fog menni, és még az országos bajnokságon is csak az első három gátig voltam versenyben az első versenyszámban.”

Az ob után hamar edzésbe állt, egy gyors minialapozást kellett közbeiktatni, az erő hamar visszatért, utána az állóképesség is, csak a gyorsaság jön nehezebben, de alakul. A súlylökéssel és a gerelyhajítással kevesebb gondja van, a futásokon még csiszolni kell, a távolugróedzéseken egészen biztató, a magasugrásban viszont a korábbi bokasérülése óta még nem állt össze teljesen a mozgás.

„Hatalmas törés volt a betegség, nehezen viseltem, hogy otthon kellett maradnom bezárva, nem mozoghattam, pedig az edzőtáborokban már jó formában éreztem magam. Nyáron semmi más sem számít, mindent a vébére teszünk fel” – tette hozzá az MTK Budapest 30 éves versenyzője, aki jelenleg a 16. helyen áll a ranglistán, így biztos résztvevője a 24 tagú világbajnoki mezőnynek. Hétpróbában nem tervezi, hogy a vb előtt rajthoz áll valahol, de ha a kijutása veszélybe kerül, júliusban elindul egy lengyelországi viadalon, amelyen még lehet szintet teljesíteni vagy pontokat szerezni.

Vélemény
Szabó Dezső, Krizsán Xénia edzője
A múlt héten kezdtünk új alapozást, előtte csak ráhangoló feladatokat végeztünk, most már benne vagyunk a munkában. Xéni januárban elkapta a koronavírust, tavasszal pedig egy fertőzést, ami ráment a tüdejére, és három hétig meg sem tudott mozdulni. Általában csak két hét pihenőt adok a versenyzőimnek, hogy ne kelljen utána a nulláról indulni. Az erőszintje most is jó, a futóforma is javul, de óvatosan kellett kezdenünk, nem akartunk sérülést kockáztatni. A világranglistán jó helyen áll, a tervek szerint idén csak a világbajnokságon fog versenyezni.
KRIZSÁN XÉNIA LEGUTÓBBI HÉTPRÓBA-EREDMÉNYEI
6390 pont 2017. május 28., Götzis
6356 pont 2017. augusztus 6., London
6282 pont 2017. szeptember 17., Talence
6367 pont 2018. augusztus 10., Berlin
6244 pont 2018. szeptember 15., Talence
6469 pont 2019. május 26., Götzis
6619 pont 2019. június 23., Talence
6263 pont 2020. július 25., Budapest
6651 pont* 2021. május 30., Götzis
6295 pont 2021. augusztus 05., Tokió
6372 pont 2022. augusztus 18., München
*országos csúcs
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik