HIRDETÉS
HIRDETÉS
MIHÁLYI ANDRÁS 2018.02.10 23:24 Frissítve: 2018.02.12 08:01

Atlétika: idei legjobbjaival lett összetett bajnok Krizsán Xénia

A derékprobléma már a múlt: Krizsán Xénia már fájdalmak nélkül edz és versenyez, szombaton pedig megnyerte a fedett pályás összetett országos bajnokságot.

HIRDETÉS

 

Krizsán Xénia gátfutásban 13 századmásodpercet javult
(Fotó: Imago – archív)

Még február felénél sem járunk, de máris megrendeztek egy felnőtt országos bajnokságot Budapesten: a többpróbázókét. A férfiak hétpróbája kétnapos (vasárnap ért véget), a hölgyek viszont szombaton egyben lezavarták a fedett pályán szokásos ötpróbájukat – érdekesség, hogy amikor szabadtéren hétpróbáznak, akkor négy, illetve három szám esik egy napra, a benti verzió tehát ilyen szempontból megterhelőbb.

„December végéig elkísért a derékfájdalom, szóval el voltam keseredve, de örülök, hogy már elmúlt – tudtuk meg a verseny után fáradtan, de boldogan visszatekintő győztestől, Krizsán Xéniától, aki újra fájdalommentesen edz és versenyez. – Úgyhogy elégedett vagyok a végeredménnyel. Nem volt minden tökéletes, a nyolcszáz méter például nagyon nem, de elsőre, úgy érzem, megfelelt.”

Viszonyítási pontként az egy héttel korábbi hárompróbaversenyével érdemes összevetni az eredményeket, és örömmel állapíthatjuk meg, hogy Krizsán mindhárom akkor műsorra tűzött számban javított: 60 méteres gátfutásban 8.52-ről 8.39 másodpercre, súlylökésben 13.95 méterről 14.21-re, távolugrásban pedig 606-ról 614 centiméterre – de a maradék két próbában, magasugrásban és 800 méteren sem ért el még idén jobbat.

Biztató, hogy a súlylökés kivételével ugyanez igaz a második helyezett Zsivoczky-Farkas Györgyire is, aki magasugrásban le is győzte legnagyobb itthoni vetélytársát – igaz, ez voltaképp papírforma, hiszen neki ez az egyik legjobb száma, most is kiválóan teljesített a 182 centivel. És ha még másik nagy erőssége, a távolugrása is összeáll (a múlt heti versenyt is figyelembe véve hat kísérletéből csupán egy lett érvényes), elmondhatja, jó úton jár.

Mindeközben a háttérben zajlott a Magyar Atlétikai Szövetség nyílt versenye is, amelynek keretében Répási Petra 8.40-re javította egyéni csúcsát 60 gáton, Nádházy Evelin 24.37-re 200 méteren, utóbbi a versenyszám idei legjobb magyar eredménye is egyben, akárcsak Vindics Balázs 1:49.10 perces ideje a 800 méteres síkfutásban.

FEDETT PÁLYÁS ÖSSZETETT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, BOK-CSARNOK
Nők. Ötpróba. Országos bajnok:
Krizsán Xénia (MTK Budapest, edző: Szabó Dezső és Deutsch Péter) 4583 pont (8.39, 179, 14.21, 614, 2:16.28), 2. Zsivoczky-Farkas (Bp. Honvéd) 4328 (8.58, 182, 13.76, 565, 2:21.52), 3. Szabó B. (MTK Budapest) 3928 (9.19, 170, 10.36, 601, 2:22.07)

HIRDETÉS

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

HIRDETÉS
2018.08.12 10:31:19

Atlétika VINCZE SZABOLCS

Hét év után tért vissza Magyarországra a világklasszis amerikai hármasugró.

2018.08.12 00:12:52

Atlétika VINCZE SZABOLCS

NS–VÉLEMÉNY. Van a kontinens-viadalon egy stabil döntősünk az egyik legnehezebb versenyszámban.

2018.08.08 16:27:44

Atlétika VINCZE SZABOLCS (BERLIN)

Újdonsült Eb-érmesünknél nem áll meg az élet, máris azon morfondírozik, mit kellett volna másképp csinálnia.

2018.08.07 23:36:51

Atlétika MIHÁLYI ANDRÁS

NS-VÉLEMÉNY. Azt gondolom, messze még a vége.

2018.08.07 23:33:37

Atlétika VINCZE ANDRÁS

ALAPVONAL. Semmi különös nem történik, csak egy férfi fut itthon, vagy valahol messze Magyarországtól, egy csipetnyi magyar porral a cipőtalpának barázdáiban.

HIRDETÉS
HIRDETÉS