Atlétika: két év után újra a pályán a magyar gátfutó

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2020.07.13. 09:12
null
Koroknai Máté (balra) a 2018-as Európa-bajnokság 400 gátas előfutamában negyedikként ért célba 50.70-nel, és már fájó Achillesszel jutott tovább az elődöntőbe (Fotó: Szabó Miklós)
A makacs sérülését követő hosszú kihagyás után csütörtökön visszatér a gátfutó Koroknai Máté, akit megkeményített az elmúlt időszak.

 

Koroknai Máté legutóbb 2018. augusztus 7-én futott Berlinben, az atlétikai Európa-bajnokság 400 méter gát versenyszámának elődöntőjében 49.77-es egyéni csúccsal lett ötödik a futamában. Bár a fináléba nem jutott be, nagyon szép eredmény volt ez, mert a verseny előtt jobb lába Achilles-ín-problémái miatt alig tudott edzeni, a versenyben is gátolta, sőt 2019 júliusáig nem is tudták meggyógyítani.

„Jártam gyógytornára, akupunktúrára, speciális masszázsra, megvizsgáltak Németországban is, de az segített, amikor tavaly májusban, a dél-afrikai edzőtábor után Spiriev Attilával és az edzőmmel, ifjabb Tomhauser Istvánnal úgy döntöttünk, két hónapra teljesen leállok. Hat héttel később már éreztem, hogy megszűnt a fájdalom – mondta a DSC-SI 27 éves versenyzője, akit 2018 decemberében meg is műtöttek, de a beavatkozás nem hozta meg a várt javulást. – Azóta szobabicikliztem, futottam vízben és ugrószivacson, tavaly augusztustól pedig már rendes edzésmunkát tudok végezni.”

Az elmúlt időszakban egy-két havonta még visszatért a fájdalom, de edzője nagyon türelmes volt vele, együtt megtalálták az egyensúlyt, így két küzdelmes év után mostanra teljesen elmúlt a fájdalom. Igaz, az új terhelés miatt akadtak újabb problémák, de szerencsére egyik sem bizonyult megoldhatatlannak.

„Nagyon óvatosak voltunk, illetve vagyunk a mai napig. Heti háromszor volt futóedzésem, figyeltük, hogyan reagál a lábam, és ahhoz igazítottunk mindent – folytatta a sportoló. – Nagyon készültünk az idei visszatérésre, de kellett vagy két hét, mire el tudtam fogadni, hogy nem lesz olimpia. Sokat segített, hogy ebben az évben nekem azt kell a szemem előtt tartani, hogy egészséges maradjak.”

A két fő cél az egy évvel elhalasztott tokiói olimpia és a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság, az idén hat-hét versenyen indul, és ha azokat élvezni tudja, jó eredményeket érhet el – szeretne 50 másodperc alá jutni.

Bár Koroknai Máté életében most újra a sport az első, ez korántsem jelenti azt, hogy mellette ne lenne más fontos feladata. Testvérével, az idén 30 éves, szintén 400 gáton versenyző Tiborral együtt 2017-ben Amerikában villamosmérnökként végeztek, Máté most mesterképzésre jár a Budapesti Műszaki Egyetemre mérnök-informatikus szakon. És ha ez nem lenne elég, egy debreceni cégnél programozóként dolgozik távmunkában.

„Az elmúlt időszak megkeményített, egyrészt mert ráébresztett, hogy nem hullik az ölembe a jó eredmény, néha a szokottnál is jobban meg kell szenvedni érte, másrészt megtanultam azt is, hogy akkor is lehet rossz vége egy történetnek, ha te mindent jól csinálsz – fogalmazott Koroknai Máté. – Abba is jobban belegondoltam, hogy nem tudom örökké ezt csinálni, így addig kell élveznem, amíg lehet.”

A versenyző két év után, csütörtökön Debrecenben áll először rajthoz, majd július 26-án, a Honvéd-kupán 400 méteres síkfutásban, egy héttel később pedig a Budapest Openen újra 400 gáton versenyez, és ha lesz a programban, a 4x400-as váltóban is.

„Ezt az évet nem fogjuk kimaxolni, azt a következőre tartogatjuk. Mivel december elsejéig az olimpiai szinteket sem lehet teljesíteni, nincs értelme kockáztatni” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik