Atlétika: súlyos retorziók orosz szövetségi vezetők ellen

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.11.21. 19:43
Az Orosz Atlétikai Szövetség elnöke és több tisztségviselője tevékenységét felfüggesztette a sportág tisztaságát felügyelő nemzetközi testület (AIU) a doppingszabályzat súlyos megsértéséért.

A döntés azzal összefüggésben született meg, hogy a magasugró Danyiil Liszenko holléti nyilvántartásában szabálytalanságokra derült fény, és ezek hátterének felderítésére vizsgálat indult.Danyiil Liszenko holléti nyilvántartásában szabálytalanságokra derült fény, és ezek hátterének felderítésére vizsgálat indult.

Az AIU azért marasztalta el Dmitrij Sljahtyint, mert a gyanú szerint akadályozta a vizsgálatot. Ebben közreműködött öt további elöljáró, köztük Alekszandr Parkin, a szövetség ügyvezető igazgatója, illetve a sportolóval együtt annak edzője, Jevgenyij Zagorulko is. A feltételezés szerint kitalált történetekkel és hamis orvosi papírokkal próbálták meg igazolni, miért nem vezette megfelelően a holléti nyilvántartását a 2017-ben világbajnoki ezüstérmes, 2018-ban fedett pályán világbajnok Liszenko.

Az orosz sportolók 2015 vége óta nem vehetnek részt országuk képviseletében nemzetközi versenyeken, mivel doppingbotrány miatt a nemzetközi szövetség (IAAF) felfüggesztette az orosz sportági szövetség tagságát. A versenyzőknek ugyanakkor az IAAF biztosította a lehetőséget, hogy semleges színekben ott lehessenek a nemzetközi viadalokon, amennyiben egy szakbizottság erre engedélyt ad. Liszenko is ezek közé tartozott, de mivel egy éven belül három alkalommal nem adta meg tartózkodási helyét – ami doppingvétségnek minősül –, tavaly felfüggesztették a versenyzési engedélyét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik