Atlétika: egy évvel elhalasztották a fedett pályás vb-t

I. SZ./T. I.I. SZ./T. I.
Vágólapra másolva!
2020.01.29. 20:53
null
A koronavírus miatt egy évvel elhalasztják a fedett pályás atlétikai vb-t (Fotó: AFP)
A koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztják a március 13. és 15. közöttre tervezett fedett pályás atlétikai világbajnokságot a kínai Nankingban. A viadalra így 2021 márciusában kerül sor – közölték a szervezők szerdán.

 

Arról már korábban beszámoltunk, hogy a vuhani gócpontból indult koronavírus miatt veszélyben lehet a márciusra tervezett nankingi vb, mint ahogyan több nagy sporteseményt is töröltek már az országban. Kínában áprilisig minden nemzetközi autó- és motorversenyt töröltek, veszélybe került az április 19-i F1-es Kínai Nagydíj megrendezése is.

A világszövetség (korábban IAAF, jelenlegi nevén World Athletics) által beharangozott egyeztetések mostanra hoztak eredményt, s végül az új helyszín kijelölése helyett az időpont-módosítás mellett döntöttek.

Mint a szervezet hivatalos honlapján megjelent közlemény fogalmaz, hálásak azoknak az országoknak és városoknak, akik azonnal jelentkeztek, hogy befogadnák az eseményt, ha annak költöznie kell, de a a járvány esetleges terjedése miatt nem találták biztosítottnak, hogy egy új helyszínen később nem kellene szintén a halasztás mellett határozni.

A World Athletics hozzáteszi, bár szóba került a vb végleges elmaradása is, az atlétákkal és a szakszövetségekkel egyeztetve ezt mindenképpen el akarták kerülni. Korábban az Ázsiai Atlétikai Szövetség a február közepére kiírt kontinensbajnokságot már törölte, ezt szintén Kínában, a Vuhantól mintegy 600 kilométerre található Hangcsouban tartották volna.

„Mindent elkövetünk azért, hogy a szponzorokkal, a szövetségekkel és a sportolókkal együttműködve Nankingban a lehető legjobb világbajnokságot rendezzük meg az eredetileg tervezett időponthoz képest egy évvel később. Reményeink szerint a 2021-es dátum lehetőséget ad arra, hogy teljes biztonságban így is tehessünk” olvasható a szervezet honlapján.

Korábban az új vírus „áldozata" lett Kína női gyeplabdacsapatának Belgium elleni két mérkőzése és erősen kérdéses, hogy az ázsiai együttes március közepén tudja-e fogadni Ausztrália legjobbjait. A nemzetközi sportági szövetség bejelentése szerint az Egészségügyi Világszervezet (WHO) iránymutatását követték, amikor a meccsek törléséről döntöttek.

Törölték a február közepére kiírt első kínai futamokat az alpesisí-világkupában – Jancsingban két férfi lesiklóviadalra került volna sor a 2022-es pekingi téli olimpia első sportági próbaversenyeként.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) jelezte, hogy folyamatosan egyeztet a WHO-val és saját szakértőivel is a koronavírusról. A bizottság illetékese a dpa német hírügynökségnek elmondta, hogy a tokiói olimpia biztonságos lebonyolításának elengedhetetlen része a fertőző betegségek elleni szükséges intézkedések meghozatala.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik